Tarik Demirkan
Megolajozták a kaukázusi békét

Az elkövetkező években a Kaukázus gazdasági-politikai térképe teljesen át fog alakulni - állapították meg egyöntetűen a régió szakértői, miután május végén felavatják azt az 1774 km hosszúságú kőolajvezetéket, amely Azerbajdzsán fővárosából, Bakuból indul, érintve Tbiliszit, Grúzia fővárosát, majd Törökországba, a Földközi-tenger partján fekvő ceyhuni tárolókba szállít évi 50 millió hordó kőolajat. Ezzel a kaszpi-tengeri kőolajkincs a Földközi-tengeren keresztül jut ki a világpiacra.

Felavatták a Baku-Tbiliszi olajvezetéket. Kikerüli Oroszországot Fotó: Reuters

A grandiózus Baku-Tbiliszi-Ceyhun-vezeték (BTC) építésének terve a kilencvenes évek közepe óta foglalkoztatta a régió államait. Ebben a tervben mindenki megtalálta a saját számítását: Törökország és Azerbajdzsán a régmúltban elveszett testvéri kötelékeket akarta szorosabbra vonni. Grúzia, a dúsgazdag régió szegény országa számára pedig nem csak az volt vonzó, hogy a vezeték révén olcsó energiaforrásokhoz juthat, hanem komoly támaszra lelhet a stratégiai irányváltásban. A terv főszereplője és ötletgazdája az Egyesült Államok volt, aki a nagyon tudatosan és gondosan tervezett kőolajvezeték projektjével nem kevesebbet célzott meg, mint hogy a térségből kiszorítsa régi ellenfelét, Moszkvát.
Az 1998-ban, a Boszporusz partján aláírt, és így isztambuli szerződésként említett dokumentum lényegében a térség három országának hosszú távú együttműködését alapozta meg. A szerződést az említett három ország írta alá, de védnöke az Egyesült Államok elnöke volt. A politikai zöld utat jelentő állami garanciák után a 3 milliárd dolláros óriásprojektnek a gazdasági szereplői léptek színre. A világ második olajipari óriása, a BP az egész vállalkozásnak a 38 százalékát birtokolja. Utána következik Azerbajdzsán állami olajmonopóliuma, a Socar, Törökország állami olajcége, a TPAO, az amerikai Unocal (ez az a cég, amely Bush elnök tanácsadóját, Donald Rice-ot, Charles R. Larsont és Henry Kissingert is alkalmazza). Jelen van a norvég Statoil, a japán Itochu, a nagy-britanniai Ramco, az olasz ENI, a francia TotalFinaElf, az amerikai ConocoPhillips, valamint a Delta-Hess (az Egyesült Államok és a szaúdi tőke közös vállalkozása). 
Oroszország már az elejétől kezdve ellenezte a BTC-vezeték létrehozását. Ebben valamennyire partnere volt Irán, amelynek a számára nagyon nyugtalanító volt a keleti Afganisztán után nyugati határai mentén is az amerikai jelenlétet érezni. Másfelől Irán nem nézte jó szemmel a történelmi konkurensnek tekintett Törökország előretörését a régióban.
A 2001-ben kezdődő építkezések az orosz ellenállás, a kaukázusi zűrzavarok, a grúziai etnikai felkelések valamint a puccskísérletek dacára sikerrel haladtak. Sőt közben Grúzia váratlan lendülettel az élre tört: a grúz forradalom éppen a kőolajvezeték befejezési szakaszában lehetővé tette, hogy Mihail Shakaasvili személyében olyan politikai vezetés vegye át a hatalmat Tbilisziben, amely stratégiai partnernek tekinti az Egyesült Államokat. Megfigyelők szerint Bush elnöknek a május 9-ei moszkvai ünnepségeket követő, a grúzok számára megtisztelő tbiliszi látogatása mögött egyértelműen ezek a számítások játszották a főszerepet. 
Ezekben az években Törökország történelme egyik legmélyebb gazdasági-politikai válságát élte át. A politikai-bizalmi válságon úgy lehetett túljutni - Washington segítségével - hogy az iszlám színezetű AKP-kormány a hatalomra kerülése után, ellentétben a Nyugat-ellenes iszlám tradíciókkal, gyorsan szót értett Washingtonnal és Brüsszellel egyaránt. 
A térség stabilizálásában (legalábbis a kőolajvezeték mentén) már csak egy komoly konfliktus maradt hátra, a török-örmény kérdés. Törökország és Örményország között a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a múlt század eleji anatóliai események és azok megítélése okoz gondot, hanem az azerbajdzsáni Karabag vidék státusa is, amely a kilencvenes évek óta örmény megszállás alatt állt. A török-örmény határ is azóta van zárva, ami Örményország számára katasztrofális gazdasági nehézségekkel jár. Érdekes volt látni, hogy bár a két ország múltját ilyen súlyos politikai konfliktusok terhelik, ennek ellenére pár hónapja Ankara és Jereván között szemmel láthatóan élénkültek a diplomácia kapcsolatok. Ankarában járt egy hivatalos örmény delegáció, Jerevánba egymás után érkeztek a török delegációk, és meg nem erősített hírek szerint örmény és azerbajdzsáni diplomaták hónapok óta tárgyalásokat folytatnak a karabahi rendezés érdekében. A megfigyelők számára könnyű volt látni a kapcsolatot a kőolajvezeték befejezése és az örmény-török-azerbajdzsáni konfliktus megoldására irányuló törekvések között.
A vezeték építésének befejező stádiumával egy időben tárgyalások kezdődtek a biztonsági kérdésekről is. A múlt hónapban Bakuban váratlanul megjelent Donald Rumsfeld. Pontosan nem lehet tudni, hogy miről tárgyalt Washington egyik erős embere és a bakui politikusok, de valószínűleg napirendi téma volt az a Caspian Guard Program (Kaszpi Térség Védelmi Program), amelyről nem olyan régen a NATO főparancsnoka, James Jones is említést tett. 
A BTC-olajvezeték szempontjából talán a legfontosabb fejlemény épp a befejező szakaszban vált ismertté: egy hónappal a nagy építkezés befejezése előtt Kazahsztán váratlanul bejelentette, hogy igényt tart a BTC használatára. Ez meglepetés volt a javából! Kazahsztán, dacolva az orosz és kínai nyomással, csatlakozni szándékozik a BTC-vezetékhez. Ez természetesen egyelőre nem azt jelenti, hogy Kazahsztán lezárja az olajcsapokat Oroszország és Kína felé. Ezt nem is teheti, hiszen a szerződések évtizedekre megkötik a kazah vezetők kezét, de Közép-Ázsia egyik legfontosabb olajhatalma ezzel közvetlen kapcsolatot hoz létre a nyugati világgal, ami jelentősen megerősíti a fiatal Kazahsztán alkupozícióit a térség politikai fejlődésében.
(a szerző a CNN Turk tudósítója)