Kovács Klára
Kína évszázada

Kína évről évre egyre erősebb. Nemcsak a gazdaságában, hanem - ahogy egy magára ébredő óriás esetében szokásos - a politikájában, a nemzeti identitásában is. Az évi 8-9 százalékos gazdasági növekedés ugyanis nemcsak a kínai termékek világméretű kirajzását hozta el, hanem tömegek - Kína esetében több százmillió ember - életszínvonalának emelkedését is. A virágzó kommunista párt és a kapitalizmus sajátságos szimbiózisa - mint tipikus kínai formáció - révén a közel egymilliárdnyi munkáskéz olyan mennyiségű terméket állít elő, amelyeknek a piacra dobása egyre nagyobb befolyással, hatással bír globális világunkra. Ez a robusztus növekedés pedig csak a kezdet, a következő évtizedekben is hasonló ütemű fejlődés várható. Ma már a világgazdaság vezetői arról tanácskoznak, hogyan változtatja meg Kína „feltámadása” a huszonegyedik századot.

Sanghaj felhőkarcolói. A kínaiak többsége nyert a nyitáson Fotó: Reuters

Konrad Seitz, Németország egykori pekingi nagykövete úgy véli, hogy napjainkban Kína felemelkedése jelenleg a legfontosabb folyamat a világban. Mint a Der Spiegel német magazinnak nyilatkozta, „Kína szerepének erősödése révén átrendeződnek Ázsiában a politikai hatalmi viszonyok - s így a globális piacokon uralkodó verseny - tendenciái is”. A New York Times cikke szerint Kína évszázada kezdődött el, ahogy az elemzők fogalmaztak: „Az ország megváltozott, s most megváltoztatja a világot is.”

Filléres áruk

Manapság már nálunk is szinte minden második utcában találni kínai üzletet vagy étkezdét. A „kínaiban” kapható, olcsónak számító pólók, ruhák, cipők a magyarok nagy részének komoly segítséget jelentenek a ruházkodásban, s talán ennek is köszönhetően viszonylag zökkenőmentesen sikerült a kínaiak magyarországi beilleszkedése. Számukat pontosan nem tudni, a becslések igen nagy szórást mutatnak: 10 és 30 ezer közöttire teszik a létszámukat. Egy, a lapunknak nyilatkozó, a kínai kultúrát jól ismerő szakember elmondása szerint a hazánkban élő kínaiak még a gazdasági nehézségek elől jöttek el hazájukból, és próbáltak szerencsét, többek között Magyarországon. Ám látva a hazai hatalmas gazdasági fejlődést, többen azt mondják, hogy ha látták volna előre mindezt, nem jöttek volna el. Bár nálunk már egzisztenciát teremtettek, gyerekeik itt születtek, mégis nyugodt szívvel hazamennének, ha úgy hozná a helyzet. 
A robusztus, évi 8-9 százalékos gazdasági növekedésnek köszönhetően soha egyetlen országban sem sikerült ennyi embert kiemelni a szegénységből, mint Kínában - állapította meg a Der Spiegel. A közel harminc éve bevezetett gazdasági reformok a lakosság többségét pozitívan érintették - tette hozzá a lapunknak nyilatkozó szakember. A nagyvárosok polgárainak életszínvonala mára hasonló szintre emelkedett, mint a magyarországi városoké, bár a kulturális különbségek miatt nehéz a két ország összehasonlítása. Mindenesetre a kínaiak jelentős része elégedett, és a dinamikus növekedésre nézve bizakodó a jövőjét illetően. 
Kína arca azonban - a fejlődésnek ebben a szakaszában - egyelőre kettős. A keleti országrész nagyvárosainak és a belső kínai tartományok falvainak életszínvonala között meglehetősen nagy a szakadék. Ahogy a helyi statisztikák is alátámasztják, a gazdasági boom eddig csak tovább növelte a különbségeket. Egy „jobb sorsú” kelet-kínai család átlagosan kétszobás lakásban lakik, ám kertje csak a gazdagabbaknak van. Meglepő, de egy kínai polgárnak számos ponton könnyebb az élete, mint egy magyarnak. A kommunista Kínában jóval alacsonyabbak az adók, mint nálunk, a személyi jövedelemadó csupán néhány százalékot tesz ki, és az áfa is lényegesen kisebb, mint nálunk. 

Józsefvárosi kínai piac. Az olcsó áruk segítettek elfogadni a kínai kereskedőket Fotó: S. L:

Kínában jónak számít az 1000 jüanos fizetés, ami 100-150 dollárnak felel meg. Ez ugyan jóval alacsonyabb a hazai átlagosnak számító 700 dolláros fizetésnél, azonban Kínában a megélhetéshez szükséges kiadások jóval alacsonyabbak, mint nálunk. Nagyon kedvező áron kaphatók például a zöldségek, gyümölcsök, és - ahogy megismerhettük a kínai konyhát - zömmel ezek teszik ki az ételek alapanyagát. Szinte fillérekbe kerül arrafelé a ruha vagy a különféle szórakoztató elektronikai termékek, mint például a tévé, a mobiltelefon vagy éppen a légkondicionáló berendezés. Persze ez nem meglepő, hiszen mindezeket ők maguk állítják elő. Ugyanakkor Kínában az itthoninál költségesebbnek számít az oktatás. Összehasonlíthatatlanul drágább viszont az autó, ami az átlagember számára szinte luxusnak számít, és nemcsak a hozzáférés korlátozott, hanem a fenntartása sem egyszerű feladat az átlag kínai számára.
De ahogy Kínában összehasonlíthatatlanul nagyobbak a távolságok a magyarországihoz képest, úgy nagyobbak az egyes országrészek közötti különbségek is. Egészen más a helyzet ugyanis egy nyugat-kínai tartományban, ahol nemcsak a jövedelmi viszonyok kedvezőtlenebbek, hanem az infrastruktúra is lényegesen elmaradottabb. Sok faluban máig nem épült ki a csatorna- vagy telefonhálózat, sőt villany sincs minden helyen. Az emberek nehezen találnak munkát, és nagyon alacsonyak a bérek.
A Der Spiegel tanulmánya szerint folyamatosan tágul a szakadék a gazdag és a szegény települések, a keleti régió városai, illetve a falvak között. Az egyik leggazdagabb kínai városban, Senzenben az életszínvonal elérte a közép-európai átlagot, míg a dél-nyugati tartományokban sok helyen az indiai szintet sem üti meg. Egy menő sanghaji vállalkozó egy étteremben egyetlen ebédért annyi pénzt fizet ki, mint amennyiért egy paraszt vagy egy munkás egész évben dolgozik. A lap megállapítása szerint a gazdasági nyitás vesztesei éppen azok a földművesek és a munkásosztályhoz tartozók, akik korábban a kommunista párt kivételezettjei voltak. 
A hivatalos adatok szerint a szegények száma egyetlen év alatt, 2003-ban 800 ezer fővel gyarapodott. A növekvő szegénység miatt egyre többször kerül sor sztrájkokra, demonstrációkra a kommunista országban. Kínában hatalmas a belső migráció, a szegényebb térségekből szinte özönlenek az emberek a városokba. Eddig közel 150 millió kínai fordított hátat a szűkebb hazájának, hogy a nagyvárosi beruházásokon minimálbérért dolgozzon biztosítás és szociális ellátás nélkül. Sok üzemben, gyárban az európai ember számára elviselhetetlenek a munkakörülmények. Nem ritka, hogy a tizenkilencedik századi hangulatú, poros, levegőtlen üzemekben - gyermekek is - napi tíz-tizenkét órát dolgoznak néhány dollár reményében. Ugyanakkor egyre több kínai gazdagodik meg. Némelyek kiemelkedése olyan szintű, hogy felkerültek a Forbes magazin által készített, a világ leggazdagabb embereit soroló listára, Bill Gates és Warren Buffet társaságába. 

A egykézés bosszúja

Kevés olyan ország van a földön, ahol nem vált ki ideológiai vitát az abortusz. Kínában - kissé morbid a megfogalmazás, de igaz - természetes dolognak számít a terhességmegszakítás. Az „egyke intézménye” olyannyira beivódott a kínaiak hétköznapjaiba, hogy a többség nem is gondol arra, hogy második gyermeket is vállaljon. A túlnépesedés megakadályozására életbe léptetett szigorú szabályok máig kellő visszatartó erővel bírnak. Azok a gyermekek ugyanis, akik másodikként vagy netalán harmadikként látták meg a napvilágot egy kínai családban, számos hátrányt szenvednek életük során, és szüleiket - szó szerint - büntetések sora éri. Nem kapnak meg a gyermek(ek) után olyan állami támogatásokat, amelyek alanyi jogon járnak nekik, drágább lesz a gyermekek számára az egészségügyi ellátás, többszörösébe kerül az oktatásuk, és nem örökölhetnek a szüleik után. Nem kapják meg továbbá az úgynevezett „hukou”-t, azaz a helyi, speciálisan Kínában létező polgárjogot, ami miatt számos jogi hátrány éri őket életük során. Az „egyke intézménye” annyira evidenssé, követendővé vált, hogy nem okoz megbotránkozást az, ha egy szomszéd vagy egy rosszakaró feljelenti azt a hölgyet, aki másodjára is vállal terhességet. A feljelentésre kivonul a hatóság, és ha a hölgy nem tudja bemutatni a „terhességi engedélyét”, abortuszra kötelezhetik. A terhességi engedélyt szó szerint kell érteni, tehát hatósági engedély szükséges ahhoz, hogy az anyák megtartsák a gyermeküket. Ha ezzel nem rendelkezik a kismama, a „közegnek” jogában áll a terhességmegszakítást előidéző injekciót beadni, tekintet nélkül a terhesség előrehaladtára, tehát akár egy hét-nyolc hónapos magzatot is elpusztíthatnak ilyen módon. Ezért aztán azok a szülők, akik minden fenyegetettség ellenére - például a hitbeli meggyőződésüknek engedve - mégis vállalják a gyermeket, a „fekete szülést”, inkább vidékre, ismeretlen helyre menekülnek a viszontagságos időben. 
Az „egyke intézménye” egyébként fékezni tudta, de megállítani nem a kínaiak túlnépesedését. Ma is ez az ország a Föld legnépesebb állama a maga 1,3 milliárd polgárával. (Bár az egymilliárdos India hosszú távon fenyegetést jelenthet e pozíció megtartása tekintetében, hiszen ott nem korlátozzák mesterségesen a népszaporulatot.) 
A mai és a jövő egykéire meglehetősen nagy teher nehezedik, hiszen a mostani és a jövőbeni generációnak kell eltartani a szüleiket, illetve nagyszüleiket, akik nagycsaládban születtek, így létszámukat tekintve lényegesebben többen vannak, mint az egykék. A gyenge kínai szociális háló és a nyugdíjrendszer miatt nagyrészt a dolgozó fiatalokra hárul felmenőik eltartása. Ennek kivitelezhetősége óriási problémaként tornyosul a fiatalok elé. Talán éppen ezt a kihívást felismerve hozott egyfajta megengedő intézkedést a kommunista kormány: azok a szülők, akik bizonyítottan mindketten egykék, már vállalhatnak második gyermeket.
De más, egyelőre megoldhatatlannak tűnő gondok is vannak a „sárkány országában”. Az „egyke intézményének” bevezetése utáni időszakban ugyanis nemcsak a népesség számát szabályozták, hanem mesterségesen beleavatkoztak a születendő gyermekek nemébe is. A tradicionálisan férfiközpontú kínai társadalomban szinte divattá vált, hogy az egyetlen, engedélyezett gyermek fiú legyen. (A leányok likvidálására különféle praktikák nyertek polgárjogot.) A „fiúkultusz” mostanra jelentős mértékű torzulást okozott a társadalomban. Mára Kínában lényegesebben több férfi él, mint hölgy, ami felnőtt korban meglehetősen nehéz helyzetbe hozza az erősebb nem képviselőit. Manapság ez oly méretű problémává nőtte ki magát, hogy a következő években több százmillió (!) kínai férfi számára gyakorlatilag megoldhatatlanná válik a családalapítás - hacsak be nem vezetik a „többférjűség” intézményét.