Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Gaztettek határok nélkül

A vezető médiumok szinte naponta közölnek gyermekek és fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekről szóló híreket. Egyre több van belőlük, vagy egyre többet beszélünk róluk? Talán ez is, az is. Ha csak az év első felére tekintünk vissza, akkor is látható, hogy Európától Amerikáig, Ázsiától Ausztráliáig terjed a „világjárvány”, amely az esetek jelentős részében nem a társadalom alját fertőzi, hanem nagy számban tanult, általában a közép- vagy vezető réteghez tartozó emberek e bűncselekmények elkövetői.


Marc Dutroux, a szégyenlős brüsszeli pedofil gyilkos Fotó: Reuters 

A héten Olaszországban bukkantak a nyomára egy pedofil hálózatnak, melynek száznyolcvanhat tagja ellen tizenhat tartományban indítanak eljárást. Csaknem egy éve folyt a nyomozás az internetes hálózat után, melyről tagjai négy-nyolc éves gyermekekről készült pornófilmeket és -képeket tölthettek le. A gyanúsítottak, akiknél összehangolt házkutatást tartottak, többségükben középkorú, „köztiszteletben álló” személyek; vannak köztük papok, de akad egy polgármester, önkormányzati képviselő és szociális munkás, tűzoltó, sőt bírósági ülnök is. A siracusai nyomozóhatóságok szerint a gyanúsítottak mindannyian egy titkos, a világhálón működő, keresőprogramok által el nem érhető honlapról töltötték le a pornófelvételeket. A weboldalra csak a felvételeket készítő és használó nemzetközi hálózat tagjai léphettek be. Az oldal azonosítását nehezítette, hogy egy-egy címen csak néhány napig működött - a „megbízható” ügyfelek egy keleti országban működő nyitott internetes címről kapták meg titkos jelszavukat. 
Szintén Olaszországban lepleztek le áprilisban egy olyan pedofil hálózatot, amelynek tagjai erőszakos szexuális cselekményekről készült képeket cserélgettek. A milánói pénzügyőrségen, melynek feladatai közé tartozik az internetes bűncselekmények elleni nyomozás is, negyven olasz (köztük három kiskorú), és huszonkilenc külföldi ellen emeltek vádat. A nyomozás vezetője „borzalmasnak” nevezte a felvételeket, melyeken újszülöttek ellen elkövetett erőszak is szerepelt. Az olasz közvéleményt is mélyen megrázta az eset, különösen az, hogy a hálózatnak tagja volt egy elismert gyermekorvos is. Őt azonnal felfüggesztették állásából, mivel saját páciensei is szerepeltek a felvételeken.

Belgium, Ukrajna, Thaiföld

Ha valahol, akkor Belgiumban a Dutroux-botrány óta a közvélemény élesen reagál a pedofil bűncselekményekre. (Marc Dutroux-t 2004-ben életfogytiglanra ítélték hat kiskorú lány elrablásáért, fogva tartásáért és megerőszakolásáért, illetve két másik kislány éhhalála miatt. A magát homoszexuális prostituáltként fenntartó Dutroux egyik üzlettársa, az éjszakai szórakozóhelyet üzemeltető Michel Nihoul tanúvallomása szerint rendszeresen szerveztek pedofil orgiákat, amelyen magas rangú kormányhivatalnokok, rendőrtisztek és európai bizottsági tagok vettek részt rendszeresen. Az elit tagjaiból álló hálózatot azonban a belga nyomozóknak nem sikerült felderíteniük, hasonlóan a Dutroux-ügy számos más, ködbe vesző szálához. (. Hetek, 2004. március 5.) 
Most áprilisban a civil szervezetek tiltakoznak a pedofíliáért és kéjgyilkosságért elítéltek büntetésének súlyosbításáért. Az életfogytiglanra ítélt bűnösök ugyanis - a vizsgálati fogságot is beleszámítva - akár négy év és négy hónap után szabadulhatnak, ha szerencséjük van. Az áldozatok jogaiért küzdő civil szervezet, az Observatoire Citoyen (OC) képviselője, Vincent Decroly szerint a belga törvények nem védelmezik eléggé az áldozatok jogait, miközben részletesen szabályozzák a védelem jogait. Jó példa erre, hogy a gyanúsítottnak a letartóztatását követő ötödik napon kézhez kell kapnia a vizsgálati anyagot, amelyből azt is megtudhatja, kik vallottak ellene. Az áldozat és ügyvédje azonban csak a nyomozati szakasz végén juthat hozzá ugyanehhez a dokumentumhoz. Az OC az 1996. évi, úgynevezett „fehér menet” után jött létre - ekkor több százezren vonultak fel Brüsszelben, a Dutroux-ügy elleni tiltakozásul. Decroly szerint a „fehér menet” nem hozott elegendő változást, és az OC azt igyekszik elérni, hogy megváltozzon az igazságszolgáltatás mentalitása. A közelmúltban jelentős sikerként könyvelhették el, hogy egy vizsgálóbíró már a nyomozás elején megmutatta egy eltűnt lány dossziéját a szülőknek, ami egyébként csak a vizsgálat lezárásakor volt szokásos. 
A közelmúltban egyébként Michel Fourniret ügye kavarta fel újra a belga közvéleményt: a francia erdész az Ardennek francia és belga oldala közt ingázva igyekezett kijátszani a rendőrséget - tucatnyi gyilkosságot tartalmazó bűnlajstroma nagy valószínűséggel meghaladja még Dutroux-ét, és a rémtetteit szintén a belga fővárosban elkövető Pándy András áldozatainak a számát is.
A pedofilek is megtalálják számításukat az ázsiai szexturizmusban - ezt mutatja, hogy januárban vettek őrizetbe egy finn férfit, aki tizenhat éven át rendszeresen utazott Thaiföldre - nemcsak a melegebb éghajlat iránti vágya, hanem ferde hajlamai kielégítésére is. A másfél évtized alatt a most negyvenhárom éves férfi legalább 475 kiskamasz fiút rontott meg. Huszonhat utazásáról és „kalandjairól” részletes naplót vezetett, amely most segíti a hatóságokat a vád felállításában. A házkutatások során megtalálták a róla készült videofelvételeket és CD-ket is. A vizsgálat eddig nem derítette ki, hogy a finn férfi valamilyen hálózathoz tartozott volna. Miután beismerő vallomást tett, a hamarosan kezdődő per során akár tíz évig terjedő fegyházbüntetésre ítélhetik. 
Ennél többet, akár hetvenkét évet is kiszabhatnak annak a Costa Rica-i katolikus papnak, akit azzal vádolnak, hogy három fiatallal fajtalankodott. A vádlott azonban egy tévéműsorban szokatlan módon védekezett, azt állítva, hogy ő maga volt az áldozat, mivel a fiatalok halálosan megfenyegették, és elvették a pénzét. A védekezés, úgy tűnik, nem hatotta meg a bíróságot, mert Delgado atya végül 21 évet kapott. 
A hírek szerint szintén pedofíliával vádolták meg a gibraltári brit katonai kontingens főparancsnokát, aki januárban lett öngyilkos rezidenciája úszómedencéjében. A főparancsnok ellen már hónapok óta folyt a vizsgálat, mivel kiderült, hogy hitelkártyájával pedofil internetes honlapokra fizetett elő, és több száz, gyerekekről készült pornográf képet töltött le számítógépére. Az egyedül élő katonatisztet, aki korábban a falklandi háborúban is harcolt, és a brit haditengerészetnél eltöltött három évtized alatt a királyi család egykori hivatalos jachtjának az elsőtisztje volt, nem sokkal korábban rövid időre őrizetbe vették, majd elengedték. Az előkerült újabb rendőrségi bizonyítékok hatására azonban a brit vezérkari főnök azonnali hatállyal megfosztotta rangjától és hazarendelte.
Franciaországban márciusban kezdődött el minden idők legnagyobb gyermekmegrontási pere, amelyben 66 személyt állítottak bíróság elé. A vád szerint a 39 férfi és a 27 nő hat és tizenkét év közötti gyerekeket rontott meg, illetve kényszerített prostitúcióra - nemegyszer saját gyermekeiket vagy unokáikat, akiket kisebb élelmiszercsomagért, néhány karton cigarettáért vagy némi pénzért „bérbe adtak” szomszédaiknak vagy hozzátartozóiknak. Az áldozatok között - akiknek a személyes megjelenés helyett elegendő volt videofelvételen tanúskodnia - akad olyan kislány, akit 45 alkalommal erőszakoltak meg. A megdöbbentő esetek vádlottainak zöme szociális segélyből, rokkantsági támogatásból vagy alkalmi munkából él, nem egy közülük még írni-olvasni sem tud - ezért egyesek a védők szerint még az ellenük felhozott vádakat sem értették meg teljesen.
A La Strada nevű, a leánykereskedelem ellen küzdő nemzetközi szervezet adatai szerint tavaly mintegy nyolcezer ukrán gyermek vált szexuális kizsákmányolás áldozatává, idén azonban már az első három hónapban kétezer ukrán fiatalt nyelt el a szexipar. Ez a szám 60 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában volt. A rendőrség ismeretei szerint Ukrajnában a prostituáltak húsz százaléka tizenéves korú lány, és a hajléktalan gyerekeknek mintegy 18 százaléka esik nemi erőszak áldozatává, miközben a gyermekek terhére elkövetett nemi visszaélések nagy részét nem jelentik be, mert az áldozatokat megfélemlítik vagy mert eleve félnek. 

San Franciscó-i perek 

A világ távolabbi részeit sem kerüli el a pedofiljárvány: Ausztráliában tavaly ősszel több száz feltételezett pedofil személyt azonosított a rendőrség az egyik szövetségi államban. Adelaide-ben külön rendőrségi csoportot hoztak létre a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények kivizsgálására. A csoport először az anglikán egyházmegyei közösségben elkövetett visszaéléseket vizsgálta, de munkájukat hamarosan kiterjesztették más közösségekre, így például a cserkészcsapatokra is. 
Egyre gyakrabban fordul elő - elsősorban az Egyesült Államokban -, hogy a gyermekkori szexuális zaklatások áldozatai kártérítést követelnek. Nemrég közel hatmillió dollárt ítélt meg egy San Franciscó-i bíróság három férfinek és nőnek, akiket gyermekkorukban egy pap molesztált. A perben az egyház képviselője beismerte, hogy felettesei tudtak az 1988-ban elhunyt Joseph Pritchard atya 1970-es években elkövetett visszaéléseiről, de elmulasztották azok kivizsgálását. Nem sokkal korábban Kaliforniában nyert kártérítést egy pedofil pap egykori áldozata. Kalifornia államban több mint 750 keresetet nyújtottak be a különböző egyházmegyék ellen azóta, hogy 2002-ben az állam feloldotta az évtizedekkel korábban elkövetett szexuális visszaélések elévülésére vonatkozó korlátozást.