Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Veszélyes évszakok

110 kilométer óránkénti sebességű vihar vágtatott keresztül Magyarország felett szerdán. A Balaton nyugati medencéjét délután három óra körül érte el a az első viharzóna, amely aztán végigsöpört a tó térségén. Az orkánerejű szelet havas zivatarok kísérték. A tó partján több helyen kidőlt fák bénították meg a közúti és vasúti közlekedést. A másik viharzóna a Tiszántúlon söpört végig. A szél a Balaton déli partján fákat döntött a vasúti sínekre, emiatt a Budapest-Siófok-Nagykanizsa-Keszthely vasútvonalon órákon keresztül vesztegeltek a vonatok. A heves felhőszakadásban Fonyód és Keszthely között több helyen megszűnt az áramszolgáltatás. A vihar az esti órákban ért Északkelet-Magyarország fölé. Az országos méretű ítéletidő szinte minden megyében károkat okozott, fák dőltek az utakra és a sínekre, a megáradt patakok házakat, pincéket öntöttek el, jégeső pusztított, és tetőket rongált meg a szél. 


Vihar Miskolc felett Fotó: MTI

A tűzoltók bevetéseinek száma a szokásosnak kétszeresére-háromszorosára nőtt - nyilatkozta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A MÁV Rt. becslése szerint a vasútvonalakon keletkezett kár a százmillió forintot is elérheti.

Jégeső és özönvízszerű esőzés volt Pápán, valamint a Somló-hegyen és környékén szerdán késő délután. A tűzoltóknak a városban több mint húsz házból kellett a vizet kiszivattyúzniuk - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Pápa mélyebben fekvő területein árasztotta el a víz a pincéket, gazdasági épületeket, de lakószobákba nem jutott be a víz. A tűzoltók kisebb gátakat emeltek a veszélyeztetett házak köré, a vizet pedig kiszivattyúzták a helyiségekből - tette hozzá Mieder Béla őrnagy.
Somogy megyében Kaposvár, Siófok, Nagyatád térségében is heves vihar tombolt. Tolna megyében Kistormás településen jégeső hullott, sár került az utakra, egy híd megrongálódott. Az esőzés jelentős mértékű fennakadást, károkat okozott, csatornák telítődtek meg, háztetők rongálódtak meg. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Emődön, Vattán, Sajóbábonyban a patakok megduzzadtak, a patakmederhez közeli házakat homokzsákokkal kellett megvédeni az ártól. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyírlugoson a vihar lakóházakat rongált meg. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: a fák kidöntése, tövestől való kicsavarása, derékba törése már nem is hír, hiszen nincs a megyének olyan része, ahol ez ne következett volna be.
A legjelentősebb károkat a vihar alapvetően Hajdú-Bihar megyében okozta, ahol Hosszúpályi településen szinte valamennyi ház teteje kisebb-nagyobb mértékben megrongálódott, az erős szél miatt kémények dőltek le. Dobson Tibor közlése szerint az országban Hosszúpályiban keletkezett a legnagyobb kár, a felmérés este még folyt. A szóvivő tudomása szerint azonban senkit sem kellett kitelepíteni. Hajdúbaboson is kémények dőltek le, tetőszerkezetek rongálódtak meg, áramkimaradások voltak. 

A heves zivatarból származó csapadék, és a viharos erejű szél Budapest több kerületben jelentős károkat okozott. Több ház pincéjéből kellett a - helyenként 50 centiméter mély - vizet kiszivattyúzni, gépkocsikat kellett mélygarázsokból kivontatni, több helyen a szélvihar fákat tört ketté. Anyagi kárról nincs pontos információ.

A MÁV szerda esti közlése szerint vonatpótló buszok szállítják az utasokat a dél-balatoni vonalon, s az esti, éjszakai órákban is késésekkel kell számolni. A vasúttársaság az utasok elszállításához vonatpótló autóbuszokat is forgalomba állított azokon a szakaszokon, ahol a vasúti pályára dőlt fák akadályozzák a vonatközlekedést. 

A nemzetközi vonatok és a gyorsvonatok kerülő útvonalon Kaposvár felé, illetve az észak-balatoni vonalon közlekednek. A vasúttársaság munkatársai - a tűzoltóság segítségével - egész éjszaka a kidőlt fákat távolítják el a vasúti pályatestről. Ezek után állítják helyre a megrongálódott felsővezeték-rendszert. A tervek szerint csütörtökön a reggeli órákban már menetrend szerint közlekedhetnek a vonatok a dél-balatoni vasútvonal teljes hosszában. 

Kavalecz Imre szóvivő tájékoztatása szerint Debrecen és Ebes között is szünetel a vasúti közlekedés, mert az esti órákban a viharos erejű szél itt is fákat döntött a sínekre. A vezetékrendszer leszakadt, vezetéktartó oszlopok dőltek ki. Ezen a vonalon is jelentős késésre kell számítani, illetve vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. 

Kánai Gábor meteorológus lapunknak elmondta: Budapesten egy órás időtartamú - nagyjából este héttől nyolcig - de igen nagy intenzitású volt a vihar: helyenként akár 100 milliméter csapadék is lehullhatott. (Hogy érzékeltessük ennek mennyiségét: az eddigi rekord az országban 250 milliméter csapadék - egy nap alatt.)
Megfigyelt jelenség, hogy a zivatarok egy irányban, vonalakba rendeződnek - ezeket hívjuk instabilitási vonalaknak. A mostani, egyórás zivatar intenzitását az okozta, hogy két ilyen instabilitási vonal találkozott - a szlovén és egy északnyugati instabilitási vonal -, ezeken a találkozási pontokon volt a legnagyobb vihar.