Vissza a tartalomjegyzékhez


Köpcös sofőr nem jó sofőr

Ausztrál buszsofőrök egy csoportja a bírósághoz fordul, mert szerintük kövérségük miatt bocsátották el őket állásukból. A tizenhét sofőrnek nem újították meg a munkaszerződését, miután egy új vállalat vette át a dél-ausztrál Adelaide városban a közlekedés bonyolítását - közölte a helyi szakszervezet tisztviselője. Elmondása szerint az új munkáltató úgy véli, hogy ez a foglalkozással összefüggő egészségügyi és biztonsági kérdés.

„Azt mondták, hogy az ülés súlyhatára 130 kilogramm. De miért nem szereznek be nagyobb üléseket? Lehet ülést készíteni 150 kilós súlyhatárra is.” A szakszervezet úgy gondolja, hogy a köpcös sofőröket azért nem alkalmazták tovább, mert a társaság (szó szerint) mérlegelte a magasabb biztosítási költségeket. „Az igazat megvallva, ha lát egy tucat buszsofőrt, figyelje csak meg, hogy talál-e köztük csak egy soványt is. Ez az a fajta munka, amelyik alkalmas arra, hogy az emberek egy kis súlyfeleslegre tegyenek szert” - állítja a tisztviselő. A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a tizenhetek közül néhányan már panaszt tettek az Egyenlő Lehetőségek Bizottságánál, és a többiek is csatlakoznak majd hozzájuk. (AFP)