A Bolton Wanderers elleni győzelmével a Chelsea lett az angol Premiership idei bajnoka, megduplázva így az idei szezonban megnyert trófeáinak számát. A hőn áhított Bajnokok Ligája elsőségre azonban - a Liverpoolnak köszönhetően - minimum egy évet várniuk kell.

Mourinhónak bánatot okozott… Fotó: Reuters
Az oroszlános csapat második bajnoki címére pontosan ötven évet váró szurkolók tudják, hogy a tulajdonos, Roman Abramovics és az edző, José Mourinho nélkül még tovább tartott volna a böjt. Két évvel ezelőtt a Chelsea csupán a középmezőnyben foglalt helyet, nem mellékesen pedig nyolcvanmillió fontos tartozást halmozott föl.
Tavaly aztán megérkezett a megmentő, Roman Abramovics. A dúsgazdag orosz megjelenését sokan kétkedve fogadták a szigetországban. A dollárpapa azonban alaposan kitett magáért, mivel sztárok egész sorát sikerült a Stamford Bridge-re csábítania. A megerősített Chelsea egy ideig ugyan tudta tartani a lépést a szárnyaló Arsenallal, utolérnie azonban nem sikerült, így be kellett érniük az ezüstéremmel. Nyáron aztán Abramovics újra kinyitotta vékonynak éppen nem nevezhető pénztárcáját, és újabb sztárok szerződtetésébe fogott.
Az új játékosokkal bivalyerőssé váló csapat gyakorlatilag esélyt sem adott riválisainak a szezon során. Mindöszsze egyszer, a kilencedik fordulóban kaptak ki - vitatható körülmények között - a Manchester City otthonában. Azóta viszont elképesztő sorozatot produkáltak a Kékek.
A kapus, Petr Cech mindössze tizenháromszor kapitulált az elmúlt harmincöt fordulóban. Márpedig úgy elég nehéz vereséget szenvednie egy csapatnak, ha nem kap gólt. Elöl pedig mindig villant valaki. Ha kellett, Didier Drogba tolta a szekeret, ha kellett, John Terry vette hátára a társaságot. A holland zseni, Arjen Robben lábtörése sem vetette vissza a gárdát. A helyére bekerülő Joe Cole is fantasztikusan játszott. Mégsem ők a Stamford Bridge legnépszerűbb alakjai, hanem egy szerény angol fiú, Frank Lampard, aki rövid időn belül a világ egyik legjobb középpályásává nőtte ki magát, stílszerűen Boltonban is az ő duplájával nyert a csapat.

…Luis García mindent eldöntő találata Fotó: Reuters
A siker első számú letéteményese azonban mindenképpen a portugál tréner, José Mourinho volt. Tavaly a Portóval Bajnokok Ligáját nyerő mestert lehet nem szeretni arrogáns stílusa, öntelt nyilatkozatai miatt, elvitatni képességeit viszont aligha. Persze rávághatjuk egyből, hogy könynyű világsztárokkal teletűzdelt csapatot irányítani, de ki ülne le, most például a Real Madrid kispadjára, ahol a sorozatos eredménykényszer négy edzőt buktatott meg rövid időn belül. A Bolton elleni mérkőzés után Mourinho gyakorlatilag örök hűséget fogadott Peter Kenyonnak, a Chelsea gazdasági igazgatójának. A győztesek azonban nem sokáig ünnepelhettek bajnoki címük után. A kedd esti BL-elődöntő visszavágóján az esélyesség terhétől nyomasztott Chelsea vereséget szenvedett az Anfield Roadon.
Mourinho, aki szombaton még eksztázisban ugrándozott a boltoni gyepen, most komor arccal volt kénytelen távozni a pályáról. „A legjobb csapat vesztett. A Liverpool korán szerzett egy gólt, ezután már csak egy csapat akart futballozni, a másik csak védekezett. Nem kárhoztatom őket emiatt, ezt kellett Beníteznek tennie - mondta szomorúan a mérkőzést követően. - A közönség fantasztikus volt. Nagyon sajnálom, hogy nem jutottunk be a döntőbe, de a játékosaim így is hősök. Négy sorozatból kettőt megnyertünk, úgyhogy ez számunkra egy jó szezon volt. Holnaptól már készülhetünk a következő szezonra.”