Eseménydús mérkőzéseknek lehettek tanúi, akik figyelemmel kísérték a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi találkozóit. Az olasz házirangadó a lelátón történt rendbontás miatt idő előtt ért véget.

Materazzi és Rui Costa döbbenten figyelték az elszabadult poklot Fotó: Reuters
A Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics húsz testőr kíséretében érkezett a müncheni Olimpiai Stadionba, míg az angolok edzője, José Mourinho a kezdés előtt a lelátón ácsorgott, de úgy gondolta, hogy ott nem tudná nyugodtan figyelni a találkozót, ezért taxival a szállodába hajtatott. Mint ismert, a portugál szakember az elmúlt fordulóban, a Barcelona ellen játszott első mérkőzés után azzal vádolta meg az ellenfél edzőjét, Frank Rijkaardot, hogy a félidőben történt beszélgetésük során befolyásolni akarta a mérkőzést vezető Anders Friskket. Miután az UEFA alaptalannak találta a vádakat, két mérkőzésről eltiltotta a rágalmazó edzőt. (Hozzá kell tenni, Mourinho ezen alaptalan kijelentéseit követően Frisk és családja halálos fenyegetéseket kapott, melyek hatására befejezte a játékvezetést.)
Szerencsére az első találkozót követően senki nem kapott hasonló fenyegetést, így rendben el tudott kezdődni a mérkőzés. A 30. percben Lampard Lucióról levágódó lövését a bajor kapus, Oliver Kahn, már nem tudta hárítani. Claudio Pizzaro egyenlítését követően Didier Drogba góljával ismét a londoniak kerültek fölénybe, azonban Guerrero és Scholl késői góljai után mégis a házigazda csapat nyerte meg a találkozót. Sikerük ellenére a bajorok búcsúztak a további küzdelmektől. A Chelsea már tavaly is eljutott az elődöntőig, de akkor a Monaco megálljt parancsolt nekik. „Látni lehetett az éhséget a játékosokban, hogy megnyerjék ezt a mérkőzést. Tavaly már nagyon közel voltunk a sikerhez, és bár tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de az idén a csúcsra akarunk kerülni!” - kommentálta a mérkőzést Frank Lampard, aki összesen 3 góllal járult hozzá a Chelsea továbbjutásához.
A nap másik mérkőzése a San Siro stadionban zajlott, amíg véget nem vetett annak Markus Merk játékvezető a 73. percben. A milánói rangadón a két városi rivális, az AC Milan, valamint az Internazionale csapott össze, szó szerint. Már az első percektől fogva sűrű szabálytalanságok és bírói síp-szók jellemezték a találkozót. A hagyományosan kék-feketében játszó
Internazionale 2-0-s hátrányból indult, amit Andrij Sevcsenko tovább növelt, miután ballal ellőve a labdát, bevette Toldo kapuját.
A 71. perc után elszabadultak az indulatok, mivel Esteban Cambiasso gólját szabálytalanság miatt érvénytelennek minősítette a játékvezető. A Milan hálóőre, Dida mögött elhelyezkedő, rasszista transzparensekkel felszerelkezett „interultrák” flakonokat és fényjelző rakétákat kezdtek dobálni a pályára, amivel el is találták a kapust, akinek megsérült a bal válla. Ekkor Markus Merk leküldte a játékosokat a pályáról, majd 10 perccel később kísérletet tett a folytatásra, azonban a dobálózások miatt még több fáklya került a pályára, így a mérkőzést lefújta a játékvezető. A brazil válogatott hálóőr szerencséjére nem a fejét találta el az a fáklya, ami megégette a vállát. „Fájdalmai vannak, ahol eltalálták” -mondta Didáról a Milan középpályása, Clarence Seedorf, majd hozzátette: „A kormánynak, az egész országnak meg kell értenie, hogy tenni kell valamit.” Ivan Cordoba, az Inter hátvédje érthetőnek tartja a drukkerek reagálását, azonban véleménye szerint a dobálózásra nincs mentség. Egyes források szerint az
Inter-drukkerek előre készültek a „tűzijátékkal”, ezzel akarták kifejezni csalódottságukat az újabb sikertelen szezon miatt, illetve üzenni kívántak Massimo Morattinak, meg a vezetőségnek. Az UEFA nyomozást folytat a mérkőzés körülményeiről, és pénteken hoz döntést a mérkőzés és a párharc végeredményéről.