Vissza a tartalomjegyzékhez


Bevetésre vár az új Ferrari

A Forma-1-es mezőny a hétvégén, immár másodszor látogat el a közel-keleti Szahírban megrendezésre kerülő Bahrein Nagydíjra. Már nem új és ismeretlen ez a pálya a csapatok számára, mégis a bevezetett szabálymódosításoknak köszönhetően váratlan eredmény is születhet, hiszen az eddig nemigen jeleskedő Ferrari ezen a futamon veti be 2005-ös modelljét. 


Schumacher már előre tekint. Cél az újabb világbajnoki cím Fotó: DPPI

A Renault-nak idáig nagyon jól alakult a 2005-ös szezon, hiszen először Giancarlo Fisichella, majd Fernando Alonso kezébe került a győzelmi trófea, s így a francia konstruktőr vezeti a gyártók sorát. Bahreinben természetesen nem is lehet más célja a Flavio Briatore vezette csapatnak, mintsem zsinórban harmadszor győzedelmeskedni. Erre jó az esélye az enstone-i istállónak, hiszen tavaly a Ferrarik mögött a Renault- és BAR-pilóták jeleskedtek. 
„A csapat határozottan a csúcson van jelen pillanatban, így nagyon optimistán utazunk el a versenyre. Az abroncsaink nagyon jól viselkedtek magas hőmérsékleten Sepangban, bár nagyon megterhelő lesz a bahreini futam, elgondolásom szerint mégis versenyképesen mennek majd. Ami az autó teljesítményét illeti, az első két pályán mi voltunk az etalon, és szerintem, ez folytatódhat Bahreinben is - annak ellenére, hogy tavaly ott nem nyújtottunk túl erős teljesítményt. A kérdés inkább az, hogy ki lesz az ellenfelünk, mivel eddig minden futamon más és más volt. A McLaren nagyon erős és a Ferrari akkorra már az új autójával áll rajthoz, de az igazat megvallva nem nagyon izgatnak a többiek. Tudjuk, hogyan hajtsunk a hétvégén, és milyen területekre koncentráljunk. Ha ezt jól csináljuk, biztos vagyok benne, hogy ismét az élen fogunk végezni.” - nyilatkozta a Malajziai Nagydíj győztese, Fernando Alonso.
Annak ellenére, hogy a Renault spanyol pilótája nagyon jó véleménnyel van a McLarenről, idén nem megy valami jól a wokingi csapatnak, ráadásul Juan-Pablo Montoya teniszezés közben megcsúszott és ráesett a hátára, így nemhogy a hétvégi szereplése esett kútba, de talán Imolában a San Marino Nagydíjon sem állhat majd rajthoz. Ennek folytán Pedro de la Rosa ezüsttálcán kap lehetőséget a bizonyításra. 
Tavaly a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher lehengerelte a mezőnyt és zsinórban harmadik futamgyőzelmét aratva, lett az első Bahrein Forma-1-es Nagydíj győztese. Idén azonban a Ferrari eddig csak szenvedett az F2004M jelű autóval az első két futamon, így a maranellói csapat az eredeti elképzelésével ellentétben már most beveti az F2005-öt. A pilóták elégedettek az autóval, mely Rubens Barrichello szerint gyorsabb, s különösen csodálatosan veszi be a gyors kanyarokat. Az idei modell minden területen előrelépést jelent, s a csapat gumiszállítója a Bridgestone, amellett, hogy magára vállalta a felelősséget az eddigi rossz eredményekért, kijelentette, hogy fejlesztéseket folytatott, melyek sikerhez segíthetik a Ferrarikat a szahíri futamon. 
A futam után a mezőny visszatér Európába, s a San Marino Nagydíjjal kezdetét veszi a szezon hagyományos európai része. A kontinens versenypályáin kiderül majd, hogy az istállók 2005-ös autói valójában mire képesek. (Forrás: Amber PR)