Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt
A nagy hazugság

„Gyurcsány kétszer is nekirugaszkodott, de talán ráébredt, vagy meggyőzték, hogy ne erőltesse” - mondja Varga László az ügynöktörvény megszületésének esélyeivel kapcsolatban. A történész szerint a különböző listák megjelenése azt jelenti, hogy az állambiztonsági rendszert működtetők egy részének további védettsége fejében szabad prédává válik az ügynökök többsége. Miközben a valódi „titkokat” továbbra is az államtitok homálya fedi.

Varga László történész. Ez a történet rólunk szól Fotó: Somorjai L.

- Hasonlóan a trolibuszokhoz, a Zsigulikhoz és Volgákhoz, a totális állambiztonsági rendszert is a Szovjetuniótól vettük át. De vajon honnan kapták ők? És mi volt a rendszerük filozófiája? 
- A trolibusznak inkább csak a Sztálin születésnapjára bevezetett száma volt hivatott a kommunizmus fölényét hirdetni, maga a jármű a kapitalizmus terméke volt. A totális diktatúrát, beleértve annak kádári változatát is, viszont valóban a szovjet elvtársaktól vettük át. Ők voltak az etalon, az elérendő cél. Ez az állambiztonsági rendszerre is igaz. Az alapok egyértelműen visszanyúlnak a cári titkosrendőrségig, az Ohranáig, amely egy elég kiterjedt megfigyelési rendszert épített ki, amit a Cseka, a kommunista államvédelmi bizottság 1917 után feltámasztott és valóban tökélyre fejlesztett. Az ideológia az volt, hogy az ellenség mindenhová befurakodik, minden rossznak oka és okozója, meg akarja dönteni a bolsevik rendszert, ezért vele szemben minden módszer megengedett. Ez viszonylag gyorsan párosult Sztálin elméletével, mely szerint az ellenséget a pártban, a forradalmi vezetők között kell elsősorban keresni. Egyenlőségjelet tettek az elkövetett tett és a potenciális szándék közé. És az a feltételezés, hogy elkövethette volna, már untig elég volt a felelősségre vonáshoz, akár a halálos ítélethez is. Illusztrációként egy hazai példa: találkoztam egy művezetővel, akit 1951-ben bíróság elé állítottak államtitoksértés miatt, majd a bíróságon egyértelműen bizonyítani tudta, hogy nem is rendelkezett azzal az államtitokkal. Az ítélet úgy hangzott, ha viszont rendelkezett volna vele, nyilvánvalóan megsértette volna. Ugyanúgy elítélték. Nagyon röviden talán ez a filozófiája a rendszernek. 
- Egy megszilárdult diktatúrában, mint a sztálini Szovjetunióban vagy Rákosi Magyarországán mi szükség volt arra, hogy tömegesen szervezzenek be embereket a társadalom minden rétegéből? 
- Ez nemcsak a beszervezésre, hanem az üldöztetésre is igaz. Azt akarták, hogy senki ne érezhesse magát biztonságban. Mindenkinek át kellett élnie - és 1956 előtt ez a pártvezetésre is állt - hogy ők is sorra kerülhetnek bármikor. Péter Gábor azzal dicsekedett a letartóztatottaknak, hogy három ember - Rákosi, Farkas Mihály és feltehetően Gerő Ernő - kivételével bárkit őrizetbe vehet. 
A Rajk-pernek is az volt az egyik fő üzenete, hogy ha egy volt belügyminisztert, és aktív külügyminisztert le lehet tartóztatni, ki lehet csikarni belőle egy beismerő vallomást, és halálra lehet ítélni, akkor ugyanez bárkivel megtörténhet. 
Maga Rákosi sem volt biztonságban, ő Sztálin döntésétől függött. 
- Említette, hogy a Szovjetunióban attól féltek, hogy az ellenség belülről fogja megdönteni a hatalmat. Ez reális félelem volt, vagy agyrém?
- A polgárháború éveiben még reális félelem lehetett, később egyre inkább agyrémmé vált. De ez is volt a célja, hogy agyrém maradjon, és ne legyen reális veszély.
- Ezek szerint mi egy agyrémet vettünk át?
- Mi egy agyrémet vettünk át, minden irracionalizmusával. Nagy Imre újratemetésénél derült ki megdöbbentő módon, hogy 1958-ban arccal lefelé földelték el. Ez is egy orosz hagyomány. 
- Mi mindent tanítottak még?
- 1945-ben jelentek meg Magyarországon a szovjet tanácsadók, és nagyon aktívan és határozottan adták a tanácsokat a kihallgatási módszerektől kezdve egészen addig, hogyan kell a hálózatot kiépíteni. 
- 1953-ban, Nagy Imre miniszterelnöksége idején megszűnt az ÁVH mint önálló hatóság, besorolták a Belügyminisztérium alá. 
- Igen, és ‘56 után nagyrészt szétesett. Bár a forradalom elleni megtorlások a korábbi módszerekkel zajlottak, részben ugyanazokkal a szereplőkkel, bár talán kevésbé brutálisan.
- Ez mit jelent?
- Az a fajta vallomás-kikényszerítés, ami akár a letartóztatott agyonveréséhez vezethetett, ‘56 után már kivételesnek számított. 
- A korábbi lefedettséget sikerült visszaállítani?
- Egyfajta átmeneti visszaesést követően, 1963-tól 1989-ig egyre nagyobb hatalomra tettek szert az állambiztonsági szervek, ami jól látszik az állomány létszámából és szervezettségéből, az ügynökök és a megfigyeltek számának alakulásából. Egy nagy különbség azonban volt: az ÁVH-nak 1956-ig saját egyenruhája volt, ezt megszűntették, a szolgálat elbújt a lakosság elől. A Stasit ezért is volt könnyebb megdönteni, mert nem rejtőzött el, tudták, hogy hol „székelnek”, ismertek voltak a vezetői. 

Falugyűlés 1952-ben Zalaszentgyörgyön. Volt hozzá képük Fotó: MTI

- Hogyan alakult a párt és a szolgálatok viszonya?
- Kádár 1950-ben maga is áldozata lett az ÁVH-nak. Az a legenda, miszerint a börtönben megverték, lehúzták a tíz körmét, vagy a szájába vizeltek, nem igaz, de lelki terrort nagyon is átélt. És emiatt próbált odafigyelni, hogy az állambiztonsági szolgálat ne tudjon a párt fölé kerekedni. És nem is kerekedett, bár ez a veszély Péter Gábor idején sem fenyegetett.
- Az eddig napvilágra került iratokból kitűnik, hogy mindenhol ott voltak, a sportkluboktól kezdve az egyházakig, a bugyuta rockzenekaroktól fogva a demokratikus ellenzékig. Ennyire féltek? 
- Véleményem szerint a társadalom nagyon intenzív, totális megfigyelése nélkül hamarabb összeomlott volna a rendszer. Aczél György egyik kedvelt szavajárása volt, hogy szabad választások esetén is minket - mármint őket - választanának meg. Odáig azonban sose merészkedtek, hogy ezt ki is próbálják. 
A félelmükről pedig egy adalék: 1972 végén történt egy teljesen ártalmatlan röplapterjesztés, olyan „súlyos” követelésekkel, hogy például a vállalati igazgatókat esetleg választani kellene. A BM, azon belül természetesen az állambiztonsági szolgálat országos nyomozást indított, amely hat éven keresztül folyt, teljesen eredménytelenül. Pedig nem volt olyan apró szál, amit ne vettek volna figyelembe: egy zavaros, valószínűleg megbízhatatlan tanú például hallani vélte két egyetemista beszélgetése során, hogy az egyik a másiknak azt mondja, „golyó”. Kiadták az országos körözést „golyóra”. Kiderült, hogy a legtöbb falusi focicsapatban a leggyorsabb játékost Golyónak becézték. Akkor behívták a magyar válogatott egyik oszlopos tagját, és leíratták vele, hogy az NB 1-ben kiknek a gúnyneve Golyó. Ezeket mind elkezdték figyelni, telefonjukat lehallgatni, hátha közük volt az ügyhöz. Egy másik szálon pedig több ezer egyetemista kézírását próbálták összevetni a röplapon található kézírással. Hihetetlen energiákat pazaroltak el egy abszolút jelentéktelen ügy miatt. Most ezekről állítják, hogy szakértők, hogy ez egy szakma. 
- Nemcsak azt állítják, hogy szakma, hanem azt is, hogy tulajdonképpen a szolgálatoknak köszönhető a demokráciába történő vértelen átmenet is. 
- Ha megnézzük Kenedi János könyvét Nagy Imre újratemetésének nemzetbiztonsági előkészületeiről, egyértelműen kiderül, hogy még 1989-ben sem merül fel bennük a valóban demokratikus fordulat lehetősége. Azt ugyan érzékelte az állambiztonsági szolgálat is, hogy változik a világ, de még hosszú ideig - gyakorlatilag az összeomlásig - hisznek valamiféle demokratikus szocializmusban. „Több pártrendszer lesz, de egy párt vezetésével.” „Lehet, hogy koalíció lesz, de természetesen az MSZMP vezetésével, esetleg egy fordított lengyel megoldás, ahol Walensa az elnök lehetett, de a Szejm összetételét előzetesen lezsírozták”.
- Idősebb újságírók azzal hárítanak, hogy az akkori kötelező párttagságuk okán nem szervezhették be őket. 
- Az Antall-féle lista is ezt akarta részben bizonyítani, ezért érinti elsősorban az akkori ellenzéket, az MDF-et, az SZDSZ-t, a Fideszt, „hiszen párttagot nem lehetett beszervezni”. 1995-ben az iratfeltárás során megtaláltam a szolgálat féléves statisztikai jelentését, abból egyértelműen kiderül, hogy az ügynökök közel negyede párttag volt. Az sem igaz, hogy minden ügynököt zsarolással szerveztek be. 1989-ben az újak több mint 90 százaléka hazafias alapon lépett be. 
- Mit jelent a hazafias alap? 
- Három kategóriája volt a hálózatnak: a legalacsonyabb az ügynök, aki zsarolásos alapon vagy anyagi ellenszolgáltatás fejében működött együtt - ezek aránya nem érte el a tíz százalékot sem. Kilencven százalékuk titkos megbízott és titkos munkatárs volt: őket szervezték be hazafias alapon.
- Mi lehetett a legutóbbi lista közlőinek a szándéka?
- Ezen azóta is gondolkozom, hiszen szerepel rajta az az Elbert János műfordító, aki már jóval korábban, rejtélyes körülmények között a 10 centis Balatonba „fulladt”. Több verziót is hallottam ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint a magyar állambiztonságiak megnyitották a bolgár partnereik számára a határt, akik megölték Elbertet, később pedig eltörték a fia gerincét, majd mindkét gaztettet balesetnek, illetve öngyilkosságnak állították be. A többi, akkori szóbeszédből az egyik, hogy éppen Elbert halála idején lett Andropov az SZKP főtitkára, 1956-ban viszont Elbert tolmácsolt magyar ügyben Andropovnak, az akkori szovjet nagykövetnek. Léteznek, léteztek más, de hasonló „magyarázatok” is.

Péter Gábor és Kádár János 1948-ban Fotó: MTI

- Visszatérve a sűrűsödő lebukásokhoz: több érintett azzal érvelt, hogy csak a statisztika javítása érdekében tartották nyilván mint ügynököt, noha soha semmit nem írt alá, pláne nem jelentett.
- Az olyan ügynököt, aki nem produkált, ki kellett zárni, így aztán statisztikát sem produkálhatott. Nem lehetett valakit tíz évig ügynökként nyilvántartani, miközben nem jelentett semmit. 
- A három kategória, amit említett, a III-as főcsoportfőnökség minden osztályánál létezett? 
- Egyedül a hírszerzésre nem vonatkozik. 
- A rendszerváltás idején az MSZMP vezetése kérte, hogy a szolgálatok legyenek ott „mindenhol”, vagy az állambiztonsági vezetők javasolták a pártvezetőknek, hogy engedélyezzék nekik a közélet célszerű „alakítását”?
- Ez még eléggé feltáratlan része a közelmúltnak. Az egyértelmű, hogy kezdeményezték például egy közéleti újság létrehozását. Az egyik, a rendszerváltás előtt nagy népszerűségnek örvendő lap főszerkesztője is szerepel a közelmúltban nyilvánosságra került ügynöklistán. 
- A Reform című lapról van szó. Elképzelhető, hogy az ilyen újságoknak a szolgálatok adták a kezdőtőkét? 
- Igen, nyilvánvalóan. 1995 előtt, amíg nem vettem részt iratfeltárásban, úgy képzeltem el a szolgálatot, mint egy nagy fület és egy nagy szemet, aki figyel és pásztázza a környezetét, de passzív szereplője a közéletnek. Rosszul gondoltam. 
A III-as Főcsoportfőnökség aktívan próbálta befolyásolni a társadalmat, akár dezinformációkkal is. És ez valamennyi csoportfőnökségre igaz, beleértve a hírszerzést is. A szolgálat egy és oszthatatlan volt.
1988 végén ugyan kimondták, hogy a Belügyminisztérium pártellenőrzése megszűnik, de a gyakorlatban ez nem hozott érdemi változást. Dokumentumok bizonyítják, hogy például az 1989. november 21-i jelentést is megkapta Szűrös Mátyás, Németh Miklós és Pozsgay Imre is. Soha, egyikük sem jelezte, hogy ez nem érdekli őket, nem kérték ki maguknak ezt a pártállami gyakorlatot.
- Egy interjújában úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi politikai elit a jövő generáció számára tartozik a nyilvánosságra hozatallal. Az ellenérvek szerint ezzel éppen a jövőnket veszélyeztetnénk, hiszen a terrorizmus elleni küzdelem látná kárát az ügynökhálózat „dekonspirálodásának”. 
- Az embernek valamikor el kell számolnia a múltjával, legalább a gyerekeinek. Ha nem tudunk ezzel szembenézni, akkor a hetedik generáció is ezt fogja végigszenvedni. Érdekes, a németeket, a cseheket és a szlovákokat nem izgatta a dekonspirálódás. A régi állambiztonsági szervezet alapvetően nem a terrorizmus felszámolását volt hivatott végezni, hanem a polgári lakosság totális megfigyelése volt a fő feladata. 
- A „német” érvre az a válasz, hogy az egykori NDK „anyagai” közül csak az ottani III/III került „terítékre”. 
- Ez is tudatos dezinformáció. 
A német törvények egyértelműen kimondták: a Stasi minden iratának megszűnt a titkossága, így például az NDK felderítése is kutatható lett. Az állambiztonsági szolgálat volt a legsötétebb elnyomó szerve a diktatúrának, ezt tovább éltetni alapjaiban mond ellent a demokráciának.
- Tekintsünk el a nemzetközi példáktól. Ön szerint Magyarországon a nyilvánosság szempontjából külön kellene venni a hírszerzést (III/I) és a kémelhárítást (III/II) a belső elhárítástól (III/III)? 
- A hírszerzésnek komoly szerepe volt például az emigráció megfigyelésében és alapvetően a KGB-nek dolgoztak. Elképzelhető, hogy a korábban Washingtonban dolgozó kémet át lehet dobni, hogy holnaptól Moszkvában ténykedjen? 
- A terrorizmuselhárítás létezett már 1989-ben is. Ha azt mondják, hogy a valódi terrorizmuselhárítás iratait tekintsük továbbra is titkosnak, azzal senki nem fog vitába szállni, én sem. De a szolgálat alapvetően nem a Carlos nevű terrorista ellen dolgozott, hanem együttműködött vele. Bár a hazai, s hangsúlyozom, a hazai közvélemény előtt próbálják ezeket a tényeket máig titokban tartani.
- Milyen aktuális politikai érdek fűződik ahhoz, hogy az iratok ne legyenek megismerhetőek? A politika minden oldaláról vannak személyek, akik védenék ezeket a dokumentumokat. 
- Mindaz, amit egy állambiztonsági szolgálat - a demokrácia felől nézve abszolút törvénytelenül - összegyűjtött, információs monopólium. Magyarországon viszont mindig megkérdezik a szolgálatokat, hajlandók vagytok erről lemondani? Persze, hogy az a válasz: nem. Nem vitatom, a demokraták által követelt iratnyilvánosság valóban súlyos érdekeket sért, de ezek nem a nemzet, nem a Magyar Köztársaság érdekei. 
- Ehhez képest egy speciális nagykoalíció, Horntól Borossig, Medgyessytől Kövérig, vezető politikusok tartanak a nyilvánosságtól. Tizenöt évvel a rendszerváltást követően mi érdekük ezt mondani?
- Medgyessyt nem sorolnám eleve ebbe a körbe. 2002 nyarán feltárták SZT-tiszti múltját, mire nagyon dicséretesen próbált előre menekülni, és azt mondta: váljon megismerhetővé a múlt. Az akkori ígéret és a valóság köszönő viszonyban sincs egymással. Most ugyanez megismétlődik Gyurcsány Ferenccel, aki ugyancsak megígérte a teljes nyilvánosságot, majd ehhez képest a szocialista frakció benyújtott egy gyenge törvényjavaslatot, mire a kormányfő azt válaszolta: ez kevés. Erre benyújtottak egy majdnem jó törvényjavaslatot, amit viszont technikai változtatások címén kilúgoztak. Ha figyelték a híreket, ma már Gyurcsány Ferenc sem nagyon nyilatkozik erről a kérdésről, miközben minden újságíró tudja, ez most az egyik legérdekesebb téma. Kétszer nekirugaszkodott, de talán ráébredt, vagy meggyőzték, hogy ne erőltesse. 

Szűrös Mátyás, Medgyessy Péter, Szentágothai János, Pozsgay Imre és 
Németh Miklós Nagy Imre újratemetésén 1989-ben Fotó: MTI

- Ha egy semmire sem jó törvény kerül elfogadásra, azzal a miniszterelnök morális tőkéjét veszélyeztetik éppen a választások előtt.
- A magyar sajtó egyik nagy baja, hogy azt hiszi magáról, ő a negyedik hatalmi ág, miközben semmi hatalma sincs. Jelentéktelen ügyekre van csak hatása, a lényegi kérdésekben nagyon könnyen átverhető. A kevés számú nyilvánosságpárti lapnak viszont nincs tömegbefolyása, ezért a politikusok csak legyintenek rájuk. 
- Mindeközben sorra buknak le az egykori ügynökök.
- Nincs pontos szám róla, de a szakértők szerint az állambiztonsági iratok 40 százaléka még mindig a szolgálatoknál van. A fő kérdés, hogy milyen anyagok kerülhetnek át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába. Számomra úgy tűnik, hogy a rendszert működtetők egy részének további védettsége fejében gyakorlatilag szabad prédává válik az ügynökök többsége. Miközben a valódi „titkokat” továbbra is az államtitok homálya fedi.
- Többek szerint nincs az a szolgálat, aki kiadja az ügynökeit. Mert ki lenne ezután a demokratikus rendszer ügynöke? 
- 1989 óta megy ez a szöveg. De a korábbi iratokban semmi nyom nincs arra, hogy védeni kívánták volna az ügynököket, sőt arra a következtetésre jutottam: nem vették soha igazán emberszámba az ügynököket. Inkább magukat védték, és az átmentést. 
- Mi történt a rendszer működtetőivel, akik nincsenek a mai szolgálatok kötelékében?
- Nem lehet tudni. Kósza hírek voltak arról, hogy például a KGB-től elbocsátottak egy része a gazdasági életben hasznosította az információkat, és voltak akik a maffiánál kötöttek ki, s ez történt nálunk is, hatalmas vagyonnal felejtettek el elszámolni.
A KGB átalakulása azért érdekes a mi szempontunkból, mert ugyan minden érintett tagadni igyekszik, hogy a magyar állambiztonsági szervezetnek lett volna köze a szovjet titkosszolgálathoz, a valóságban azonban része volt annak. 
A KGB irányította közvetlenül és rövid pórázon a magyar szervezetet. A magyar hírszerzés alapvető feladata volt a Cocom-lista (A nyugati országok döntése, amely a csúcstechnológiának a szocialista országoknak való eladását tiltotta. A szerk.) kijátszása, hogy megszerezze a szocialista tábor, különösen a Szovjetunió elől visszatartott műszaki információkat. Nem a Videoton fellendítése volt a cél. Osztom azt a több kutató által vallott nézetet, hogy Magyarország szerepét a KGST-ben, nevezetesen a „vidám barakkot” és a „gulyáskommunizmust” Moszkvából vezényelték. Sima munkamegosztás. 1990 elején még ott ült a Belügyminisztériumban a szovjet, pontosabban KGB-s összekötő. 
- A középiskolai történelemkönyvekben az áll ezzel kapcsolatban, hogy az 56-os forradalom hatására engedték tágabbra a gyeplőt. 
- Kádár nem vitte tovább 1956 szellemét, és nem építette be azt a rendszerbe. Akár azt is mondhatnánk, hogy hazugságot tanulnak a gyerekek. Bármennyire fáj, minden szál Moszkvába futott. Medgyessy Péter is mint D-209 jelű tiszt alapvetően a KGB-nek dolgozott, más kérdés, hogy ő ezt tudomásul vette, vagy úgy tett, mintha nem tudná. A KGB pontosan tudta, hogy Magyarország belép a Világbankba, nélkülük nem is tehettük volna ezt.
- Gazdasági hatalmukat mennyire mentették át az egykori szolgálati emberek?
- Szolgálati vagyon alatt lakásokat, vállalatokat és tőkét kell érteni. A Stasinál komoly vizsgálatok folytak, még mindig folynak, hol lehet a Stasi vagyona. Magyarországon ez szóba sem került, ez egy nem kutatható terület. Ezek az igazi titkok. 
- Lehet, hogy ezek magánvagyonokká alakultak?
- Elképzelhető. Ahogy a lakások egy részéről tudni is lehet. A cégek esetében nem tudok semmit sem mondani. Csikós őrnagy neve, aki az állambiztonsági nyilvántartót felügyelte, a 90-es évek második felében mindenesetre az olajmaffiával kapcsolatba hozott Energol-ügyben került elő. 
- Él a szervezet?
- Szerintem él. Gyanítom, nincs kínai fal az elbocsátottak és a tovább működők között.
- A felső vezetés ismert, az ügynökök neve ismert lesz. Ki az a köztes réteg, aki gátolja a megismerést?
- A beáldozható „ügynökök” neve lesz ismert, csak éppen a „velünk élő történelem” marad továbbra is homályban. A mi demokráciánk már csak ilyenre sikeredett. Ez van. Szeretni azért nem feltétlenül kell. Ma már nem is ez a kérdés, hanem valóban az, amire utalt, miként tudunk belenézni gyermekünk, unokánk szemébe. Ez a történet már rég nem silány politikusainkról, hanem rólunk szól.