Az Operaház Fantomja ismét kísért. Pontosabban 1911 óta szinte folyamatosan. Tucatnál több filmadaptációt tudhat magáénak: néma-, rém- és rockfilmet, tévésorozatot, animációs feldolgozást, majd világhírű musicalt. A Madách Színházban az áprilisi előadásra már novemberben elkeltek a jegyek. Legújabb, három Oscarra jelölt filmváltozata csütörtöktől látható a mozikban.
A Fantom szerzőjének élettörténete legalább annyira bizarr, mint maga a műalkotás. Gaston Leroux 1868-ban, egy temetkezési vállalkozó házában látta meg a napvilágot. A halál misztériumához való kötődése, a horrorisztikus vonzásának bűvköre mindvégig bevallottan végigkíséri életét. Jogot tanul, apja halála után önmagát óriási örökségéből sebesen kifosztva, színikritikusnak és törvényszéki tudósítónak szegődik. Tudósításai szenzációt keltenek, leleplező riporter lesz, aki a siker érdekében mindenre képes: közveszélyes bűnözőkről bizonyítja be a rendőrségnek, hogy azok ártatlanok; államelnökök titkait fürkészi, s hozza napvilágra; arabnak öltözve egyetlen európai szemtanúként közvetít a Fezben történt tömegmészárlásról. Élményeiből, oknyomozó írásaiból írja bűnügyi regényeit. A reinkarnáció híveként történetei mindvégig a halál árnyékában, a természetfölötti okkult oldalán játszódnak. A horror- és krimirajongók kedvence lesz, hatvan művet hagyva maga után. A véres bábu, A gyilkológép szerzőjének leghíresebbje az 1911-ben megjelent, Az Operaház Fantomja című mű, mely okkult és sátánista körökben alapműnek számít.
A mű inspirálója egy, a párizsi Operaházban tett látogatás, valamint egy balesetről szóló újsághír, miszerint az Operaház csillárja máig tisztázatlan okok miatt a közönségre zuhant. A horrormese főszereplője egy torz arccal született zseni, akiről egyben nem tudni, ki is valójában: építész, feltaláló, a valódi zene birtokosa, netán agyafúrt bűnöző. Lakhelye az Operaház színpada alatt levő hétemeletnyi labirintus. A Fantom beleszeret egy fiatal operaénekesnőbe, akit elrabol, s magával visz a mélybe. Az énekesnő szerelme ezt nem tűri, utána indul. Ehhez azonban az alvilágjárás, a rituális halál és feltámadás beavatási szertartásán kell átesnie. A Fantom mindeközben láthatatlanul jelen van mindenütt. Zaklatja az Operaház igazgatóit, látogatóit, bárkit megfélemlít, megtámad vagy megöl, aki megpróbálja keresztülhúzni számításait. A történetben a Szép és a Szörnyeteg, az Orpheusz-legenda és Faust alakja keveredik. A melodráma trükkje valóságra való apellálása. Leroux már a prológusban felhívja a figyelmet arra, hogy a Fantom nem kitaláció, nem holmi agyrém, hanem valódi, hús-vér ember, még akkor is, ha hivatása a kísértés, a szellemlét. A gonosz és a csúf igézetével, a sötétség erői iránti vonzódás varázsával igyekszik elbűvölni az olvasókat, nézőket - a tapasztalatok szerint időtlen sikerrel.
A Fantom először 1924-ben kerül filmszalagra, amelyet számtalan feldolgozás követ, majd 1986-ban az Andrew Lloyd Webber által készített musicallel a színházakat is rabul ejti. Musicallé reinkarnálódása azonban nem volt könnyű. Webber traumatikus élményként mesél a komponálásról, amelybe saját elmondása szerint majdnem belepusztult. Ez szó szerint is értendő, hiszen helikoptere egy ízben lezuhant. Alan Jay Lerner, a könyv- és dalszövegírás kiváló mestere is részt vett a munkában, de egészségi állapota a munka közben hirtelen megroppant. A dalszövegek tényleges írásának megkezdése előtt állapota súlyosbodott, majd elhagyta a földi létet. Az elkészült darab azonban töretlen sikernek örvend, a Broadwayen máig a második legtöbbet játszott előadás. És ki tudja, Joel Schumacher filmje után meddig és hányszor kísérti még a nagyra becsült publikumot? (f#)