Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Lassabban, de precízen

- Miniszter úr, volt-e olyan perc, amikor azt gondolta: „Feladom, elegem van az egészből?”
- Bevallom, voltak nehéz percek, elsősorban azt viseltem lelkileg nehezen, ami a Kossuth téren gyalázkodás címszó alatt történt. De reméltem, hogy a gazdáknak ehhez nagyon kevés köze van, ami aztán a tárgyalások során bizonyosságot is nyert. 

- A megállapodás mennyi időre rendezte a mezőgazdaságból élők sorsát?
- Az uniós csatlakozás egy gazdasági rendszerváltással ért fel. Nyilvánvaló, hogy ez az új helyzet az új piaci feltételek mellett a támogatások jelentős átrendeződése következtében sok gazdálkodónak jelent megpróbáltatást. Ők szeretnének továbbra is a mezőgazdaságból megélni, és sokan közülük nehezen veszik tudomásul, hogy gazdasági szerkezetváltást és más irányú tevékenységet kell esetleg bevezetniük. De bármilyen emberpróbáló legyen is ez az időszak, a fejlődés pályájára lehet állítani a magyar mezőgazdaságot, amely a vidéki emberek megélhetése szempontjából jelentős előrelépést fog jelenteni. 
- Számíthatunk a közeljövőben újabb demonstrációra?
- Egészen biztos, hogy előbb vagy utóbb valamilyen tüntetés újra lesz. Azonban nem állunk egyedül ezzel a jelenséggel, hiszen brüsszeli kollégáimmal beszélgettünk róla, szerte az unióban mindenütt feszültséget érezni a mezőgazdaságból élők között. Ez a feszültség az elmúlt hetekben leginkább Magyarországon tört a felszínre. A főbiztos asszony, Maria-Fischer Boelle sem értette, hogy miért alakult ki nálunk ez a helyzet, hiszen az elemzéseik mindegyike azt mutatja, hogy jelentős jövedelemnövekedés tapasztalható ma Magyarországon. 
- Erre Ön mit válaszolt?
- Azt, hogy a forint erőssége miatt gazdáink nem tudják kedvező áron értékesíteni a felhalmozott készleteket, Európában mindenütt feleslegek halmozódtak fel. A magyar termelőknek pedig hiteleket kellene törleszteni, miközben terményeik a raktárakban vannak eladatlanul. 
- Megemlítette a biztos asszonnyal való beszélgetés során a politikai helyzetet is?
- Erről semmit sem kellett mondanom, hiszen világosan látja az összefüggéseket, tudja, mi a hisztéria és a valóság közötti különbség. A politikai hisztériakeltés jelentős szerepet játszott az események alakulásában, és éppen ezért nagyon örülök, hogy a nemzeti ünnepünk előtt sikerült megegyeznünk. A demonstráció eredeti célja sem hiszem, hogy politikai lett volna, időközben azonban, mint mindenbe, ebbe is politikai szándék keveredett. 
- Szlovákia és Lengyelország gazdái nyertek az európai uniós csatlakozáson. A csatlakozó országok közül miért csak nálunk veszik ilyen nehezen a gazdák az akadályokat? 
- A magyarázat egyszerű: a csatlakozás előtt ezekben az országokban az élelmiszeripari árak, így a mezőgazdasági termékek árai is igen alacsonyak voltak. Ennek megfelelően az ottani termelők jövedelme is igen alacsony volt. Most a csatlakozás után elindult egy piaci értékkiegyenlítődés, ezért a szomszédos országokban a szabad piac miatt óriási az igény az ő olcsóbb termékeikre. Hozzáteszem, nem is kell az említett országoknak ilyen mennyiségű adattal, információval dolgozni, hiszen jóval kevesebb termelő van regisztrálva. 
- A szaktárca érez-e felelősséget a kialakult helyzet miatt? Konkrétan arra gondolok, menynyire játszott szerepet a kifizetések csúszásában a szakembergárda és a hivatal kiépítettségének hiánya? Lesznek-e személycserék az Ön környezetében?
- Az átmenet nehézségeiben vannak, akik jól teljesítettek, és vannak, akik kevésbé. Rendkívüli a feladat, világosan látjuk azonban, hogy ezt a rendkívül nehéz feladatot nekünk kell a szaktárcánál elvégezni. S bár sok év lemaradását hoztuk be, nem verhetjük a mellünket, mert igazából akkor derül ki, hogy egy-egy ország szakminisztériuma jól végzi a feladatot, amikor az unió leellenőrzi, jóváhagyja a támogatás iránti igények jogszerűségét. Már ma tudjuk, hogy van olyan velünk csatlakozó ország, ahol egymillió hektárnál többre veszítették el a területi támogatás kifizetésének lehetőségét. Ez tízmilliárd forintos nagyságrendet képez. Magyarország - legyen ez bármilyen furcsa az elmúlt hetek fényében - nem veszített eddig semmit. Azt az utat választottuk, hogy lassabb haladással, de precízen, hibátlanul oldjuk meg a csatlakozás által ránk rótt feladatokat. 
- Egyetért-e a miniszterelnök úr azon nyilatkozatával, amelyben azt állítja, a demonstráló gazdák a lényegi kérdésekben meghátráltak?
- Az, hogy a gazdák mit kértek, egyértelmű, hiszen egy tizennégy pontos petícióban fektették le követeléseiket. Az is egyértelmű, hogy körülbelül a tárgyalások során kétszáz milliárd forint plusz támogatási pénz volt a gazdák követelése, ami majdnem egy évi többlet agrártámogatásnak felel meg. Azt hiszem, azzal mindenki tisztában volt, hogy ez egy irreális követelés volt, amire aztán a gazdák is rájöttek, és ettől visszaléptek. A miniszterelnök úr kifejezése semmi mást nem takar, csak ezt foglalta össze, talán egy kicsit markánsan.