Vida Réka, Major Nóra
Látóhatáron a kanadai modell

Új konstrukció formálódik a lakáspiacon. A napokban két évre szóló együttműködésről írt alá keretmegállapodást Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter és Robert Hage kanadai nagykövet, aki a kétoldalú tárgyalásokon egyben a Kanadai Jelzálog és Lakásügyi Társaságot (CMHC) is képviselte. Az észak-amerikai fél komoly szándékát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy műszaki, technikai és esetleg anyagi segítséget is nyújt hazánknak a náluk is nagy sikerrel működtetett, kanadai modell néven ismert lakásfinanszírozási rendszer sikeres és hatékony átültetésére. Ha minden az előzetes tervek szerint halad, a felek még ebben az évben aláírnak egy munkaszerződést, amely alapján akár már konkrét időpontot is mondhatnak a program hazai beindítására, amely várhatóan 2006-ra tehető. 

Új lakás, nyitott ajtók Fotó: Somorjai L.

A Kanadában nagy sikernek örvendő modell magyarországi bevezetésének egyik legfontosabb előfeltétele egy olyan hitelgarancia-alap létrehozása, amely nagyobb pénzügyi biztonságot nyújt a szerződő feleknek. Ez a biztosítóintézet jelenti ugyanis a koncepció lelkét. 
Leitner József, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökhelyettese a Hetek kérdésére elmondta, hogy ez a biztosítás nagyban különbözik az eddigi rendszerektől, így például attól is, amit a Fészekrakó programban alkalmaznak. „A Fészekrakónál arról szól a garanciavállalás, hogy fizetésképtelenség esetén a bank megkapja a pénzét, és nem kell elárverezni a hitelfelvevő lakását. Ugyanakkor ez az adósság nem tűnik el, csak éppen az állam jogot nyer arra, hogy adó formájában hajtsa be ezt az összeget az APEH-on keresztül” - mondta az elnökhelyettes. A kanadai rendszerben viszont az a lényeg, hogy ha valaki felvesz egy nagyobb összegű jelzáloghitelt, tudjon olyan biztosítást kötni rá, hogy ha esetleg megbetegszik, vagy önhibáján kívül munkanélküli, így fizetésképtelen lesz, akkor a szerződésben levő biztosítóintézet fizesse helyette a fennmaradó törlesztőrészleteket a hátralévő futamidőben. Ez az időtáv pedig akár tíz évet is jelenthet, hiszen egy jelzáloghitel átlagos futamideje hét-tizenöt év közé tehető. 
„Ha tehát valaki felvesz egy nagyobb összegű jelzáloghitelt, és emiatt havonta százezer forintot kellene törlesztenie, akkor érdemes megfontolni, hogy inkább néhány ezer forinttal többet ad ki havonta azért, hogy az évek során esetlegesen felmerülő problémák miatt senki se vegye el a lakását, biztonságban legyen a családja. Ebben az esetben ugyanis a biztosító az ügyfél helyett fizeti a részleteket. Hasonlóan egyébként, mint egy életbiztosításnál” - magyarázta a modell lényegét Leitner József.
Ennek a biztosítóintézetnek nagy valószínűséggel - a kanadai előképet követve - magánbiztosító-intézetnek kell lennie, hiszen ma a magyar államnak nincs erre maradéktalanul alkalmas intézménye. Ez azonban nem zárja ki az esetleges állami szerepvállalás lehetőségét sem - fejtegette az elnökhelyettes. Az államnak elsősorban azért állna érdekében átvállalni a jelzálog-biztosítás díjának egy részét (például a díj egyharmadát vagy egynegyedét), mert ez esetben egy elhalálozás, rokkantság vagy elbocsátás következtében nem kerülne egy egész család szociális csapdába. „Ez a támogatás ösztönözné a felelősen gondolkodó családokat. Habár egy ilyen együttműködés során az állam is, és mi, hitelfelvevők is kockáztatunk, de az államnak megéri, hogy ne váljunk pár év múlva úgynevezett szociális esetté.”
Leitner többször is hangsúlyozta: ennek a kanadai modellnek nincsen kapcsolódása a Fészekrakó konstrukcióhoz. Nem igazak tehát azok a híresztelések, hogy a kanadai modell átvételének hatásaként a Fészekrakó programban 5 százalékra csökkenthető a kötelező önrész. „A kanadai modell átvétele inkább egy új szolgáltatás. A Fészekrakónál egyébként ilyen új elem nem is várható. Olyan változtatások elképzelhetők, mint az életkorhatárok elmozdítása stb. De ezeket az első időszak tapasztalatai és a felmerülő igények indokolják, és nem más” - pontosított az elnökhelyettes.
Ha a kanadai modell megvalósulna, akkor ebben a rendszerben is reálisan egy 10 százalékos önrésszel kellene kalkulálni. Ennél kevesebb nem engedhető meg, mert az már magát a hitelfelvevőt veszélyeztetné - fogalmazott Leitner József. Ez a 10 százalék a biztosítéka annak, hogy az adott család tényleg képes a szükséges megtakarításra, illetve a havi törlesztőrészlet kifizetésére.