Vissza a tartalomjegyzékhez

Uzoni Simon Péter
A legkisebb lett a legnagyobb

Kelet 125:115-re nyerte meg az 54. All Star-mérkőzést, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság idényfelező gáláját. Az esemény Denverben, a Pepsi Centerben került megrendezésre, ahol 18 ezer 227 ember nézhette élőben az NBA legjobbjait, és további 221 országban több mint 40 nyelven követhették nyomon a mérkőzést.


A 183 cm magas Iverson a mezőny fölé nőtt Fotó: Reuters

A hétvégi rendezvény vendége volt többek között a kosárlabda-szeretetéről is ismert Jack Nicholson, hűséges Lakers-szurkoló is. Azonban mégsem ő, hanem a tizenkettedszer All Star-válogatott Shaquille O’Neal produkálta magát legjobban a pályán és azonkívül: már az öltözőben bemutatta ladiknagyságú cipőjéből készült mobiltelefonját, ami saját állítása szerint a cipőfűző kiengedésével hátizsákká alakítható. A civilben rapper-ként is tevékenykedő behemót Miamiba igazolása óta a Kelet csapatát erősíti, így most régi játékostársa, Kobe Bryant is az ellenfele volt. 
A játékosok bemutatása során egyedül a Lakers kiváló klasszisa nem kapott hatalmas ovációt, ahelyett volt füttykoncert. Ugyanis a denveri közönség nem felejtette el, hogy két évvel ezelőtt Kobenak Colorado államban elkövetett erőszakos közösülés vádja miatt kellett sűrűn a bíróságra járnia, mely alól végül is felmentették, de a helyiek nem felejtenek. Ennek ellenére a negyedik negyed legaktívabb játékosa Bryant volt, aki 16 ponttal erősítette a Nyugat csapatát. Ez azért is nagy szó, mert a legtöbbet dobó játékostól csak egy ponttal maradt el, ugyanis Ray Allen 17 pontot szórt ezen az estén. Huszonnégy év óta most először fordult elő, hogy senki sem dobott 20 pont felett. 
Az est fénypontja rendszerint a legértékesebb játékosnak járó díj kiosztása, amit idén a philadelphiai Allen Iverson érdemelt ki, így 2001 után ismét nyert egy MVP- (Most Valuable Player) díjat. 15 pont mellett 10 gólpassz és 5 szerzett labda a vasárnap esti mérlege a mezőny legkisebb játékosának. A szakzsargon szerint ez egy dupla-dupla (két mutató is két számjegyű), amit egyedül ő tudott elérni a Pepsi Center parkettáján. A kitüntetésre egyértelműen ő volt a legérdemesebb, amit játékostársai is elismertek. 
A teljes egészében 5 napos rendezvény rengeteg eseménye közül emeljünk ki néhány fontosabbat. A hagyományos zsákolóversenyt az atlantai Josh Smith nyerte meg, megelőzve a „szakmában” nagy névnek számító Amaré Stoudemire-t, valamint minden idők második legfiatalabb All Star-válogatottját, LeBron Jamest. Josh két kísérletét is maximum ponttal illették a nagynevű bírák: először egy 360 fokos fordulat után „zúzta” be a bőrt a gyűrűbe, másodszor pedig egy széken ülő csapattársát, Kenyon Martint átugorva húzta be a labdát, egy úgynevezett szélmalomzsákolással.
Quentin Richardson nyerte meg a 3 pontos dobóversenyt, pedig első próbálkozása air-ball volt, vagyis hozzá sem ért sem a palánkhoz, sem a gyűrűhöz.
A Playstation támogatásában megrendezett ügyességi versenyt a nem kis labdabiztossággal büszkélkedő New Jersey-i Steve Nash nyerte, több mint 12 másodpercet verve a második helyezettre a kevesebb, mint 1 perc alatt teljesíthető pályán. 
A nézők szórakoztatásáról pedig Shaquille O’Neal gondoskodott különbnél különb „attrakciókat” bemutatva, amiért neki is ki akartak osztani egy MVP-díjat szórakoztatás kategóriában.