Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Toppon a régió tőzsdéi

Miközben mind az amerikai, mind a nyugat-európai részvénypiacok mérsékelt esést könyvelhettek el a múlt héten, szárnyalt a kelet- és közép-európai régió. A legjobban teljesítő részvénypiac az „egzotikus” szófiai tőzsde lett, a SOFIX index 9 százalékkal ugrott meg, de alig maradt el a BUX erősödésétől a bukaresti BET index 5,4, illetve a zágrábi CROBEX index 5,2 százalékos emelkedésével. 

A régió legjobb papírjának a héten a cseh Unipetrol bizonyult több mint 11 százalékos drágulásával, a legjobb banki papírral mégis a hazai BÉT büszkélkedhetett. A parketten egyébként hatalmas volt az érdeklődés, szinte mindent vettek a befektetők. A hatalmas érdeklődést hatalmas forgalom kísérte, előfordult napi 45 milliárd forintos forgalom is, így a BUX - immár mondhatjuk - szokás szerint ismét csúcsot döntött, lassan a 18 000 pontot ostromolva.
Az OTP árfolyama áttörte a 7000 forintot, az elemzők céláraikat 7500-8000 forintra emelték a negyedéves eredmény és az idei kilátások fényében. Történelmi csúcson, alig valamivel 15 000 forint alatt zárt a Mol is, az olajcég célárfolyamát 16 500, míg a szintén soha nem látott magasságban szárnyaló Egisét 19 000 forintra emelték az elemzők. Újra megtalálták a vevők az FHB-t is, a kisebbik banki papír közel 12 százalékkal drágult. A banki papíroknak várhatóan nem tesz rosszat a jegybank hétfői, a vártnál nagyobb mértékű - 75 bázispontos - alapkamatcsökkentése sem. Erőre kapott a Matávról Magyar Telekomra átkeresztelt távközlési óriásunk is, a csökkenő hozamok és a közelgő osztalékfizetési időszak újra érdekesebbé tehetik leggyengébben teljesítő blue chipünket.