Vissza a tartalomjegyzékhez

Major Nóra
Szárnyalsz vagy belebux

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) irányadó indexe, a BUX már ebben az évben közel 20 százalékos emelkedést produkált, és jelenleg több mint 17 500 ponton áll. Úgy tűnik tehát, hogy folytatódik a tavalyi, több mint 57 százalékos növekedési hullám. De mennyire maradhat tartós ez a szárnyalás a közeljövőben? Mire számíthatnak ebben a „klímában” a befektetni szándékozók? A Heteknek nyilatkozó közismert értékpapír-piaci elemzők is erre keresték a választ.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő vezető elemzője szerint még mindig maradt lendület a BUX-ban, hiszen a vezető részvényekről nem állíthatjuk, hogy túl lennének árazva. A mostani helyzetet semmiképpen sem mondanám lufinak - tette hozzá. Zékány András, az ING Bank elemzője 18 000 és 18 500 pont közé teszi a BUX reális értékét. Ez azonban nem zárja ki - mint mondta - a rövidtávú túlértékeltség lehetőségét sem. Ma már nyilvánvaló, hogy a tavaly megindult amerikai és nyugat-európai befektetői hullám nem ért véget. A második huzat napjainkban, azaz 2005 első heteiben, hónapjaiban érte el a BÉT-et. Az előzőeknek némileg ellentmondó nézetet vall Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Suppan úgy véli, hogy jelenleg egy „rövidtávú tőzsdelufival” van dolgunk, és ha az elmúlt hetekben tapasztalható külföldi tőkebeáramlás folytatódik, hamarosan elérhetünk akár egy 19 000-es BUX-értéket is. 
A jelentős tőkemegmozdulás kiváltó oka, hogy a befektetők globális szinten átcsoportosították a vagyonukat, vagyis egyre több pénzt helyeztek át a fejlett piacokról a fejlődő, kelet-európai piacokra. Ha viszont vége szakad ennek a beáramlásnak - folytatta a logikát Suppan -, akkor egy elég jelentős korrekció következhet be. Annak ellenére, hogy a magyar tőzsdén jelen van az alulértékeltség, túl gyorsan és túl sokat emelkedett a piac az utóbbi hónapokban, tehát ezek után a korrekció is természetes. 
A kiigazítás után várhatóan újra stabilizálódnak az árak, majd szép lassan újra emelkedni kezdenek. Valószínű tehát, hogy az elkövetkezendő hónapokban a BUX túlértékeltté válik, ezt a „túllövést” viszont forgatókönyvszerűen kíséri majd a korrekció is, így 2005 végére a BUX reálisan 18 000-18 500 pont között várható. Londoni elemzők számításai szerint az automatikus korrekciót egy 20-30 százalékos túlértékeltség előzi majd meg. Azt viszont, hogy mikorra éri el ezt a kritikus csúcsot a BUX, és mikor következik be a korrekció, nem lehet tudományos módon előre jelezni - vallotta be őszintén Zékány. „Mindez akár pillanatok alatt is megtörténhet. Én mégis inkább április-május környékére várnám az új BUX-csúcsot” - tette hozzá.