Február 14-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, február 16-án pedig Orbán Viktor, az ellenzék vezéralakja értékeli a mögöttünk hagyott évet, és - föltehetőleg - jelöli ki a kormány, a kormányzó baloldal, illetve az ellenzék meghatározó erejének teendőit. Talán célszerűbb volna utólag elemeznünk a beszédeket, ugyanakkor az előzetes elemzés mellett is szólnak érvek: néha nem árt, ha az elemző maga is előzetesen megfogalmazza „elvárásait”.
Az elmúlt időszakban jószerivel minden a belpolitika körül forgott, és keveset léptünk előre az Európából való tanulásban.
Most azonban mintha egy csapásra minden változóban lenne. Ennek két markáns jelét említeném: a kormány hangja hangosabb, az ellenzéké halkabb lett. Ezt felszínesen Gyurcsány offenzívájaként és Orbán elbizonytalanodásaként szokás meghatározni, valójában azonban sokkal többről van szó. Egy Európa által meghatározott helyzetben ugyanis két dologra feltétlen szükség van. Arra, hogy a kormányoldalnak világos mondanivalója legyen, másrészt arra, hogy az ellenzék is gondolja újra hagyományos ellenzéki szerepét. Február 14-e és 16-a válasz lehet arra a kérdésre, hogy a kormányoldal és az ellenzék első számú politikusai vajon meddig jutottak egy Európa által meghatározott Magyarországról való gondolkodásban.
A Gyurcsány-beszéd lehetséges irányai
A jelenlegi kormányerőknek nagyon nagy lehetőség és felelősség van a kezükben. A mostani lehet az első kormány, amely szinkronba hozza Magyarországot Európával. Az elődöknek ilyen feladattal nem kellett szembenézniük.
A magyar társadalom az elmúlt több mint tíz évben nagyon keveset tudott meg arról, ami pedig az EU egyik legfontosabb vonása, hogy mit jelent belpolitikai téren az Európában képviselhető nemzeti érdek harmonizálása.
Gyurcsány ilyen szempontból nagyon nagy esélyt kap. Meghatározhatja, mit ért kormánya a nemzeti érdek fogalmán. A kifejezés egyben egy meghaladottnak tűnő fogalmat válthat fel. A Medgyessy-kormány vezette be a nemzeti közép fogalmát, amely egyfelől a baloldal megújulását jelentette a nemzeti szempontokra való érzékenység tekintetében, másfelől a baloldal konszenzuskeresési törekvéseit. Egyik területen sem kísérte sok siker.
Az új kormányfő az elmúlt hónapokat a baloldal konszolidálásával, illetve a baloldal kommunikációs megerősítésével töltötte. 2005 februárjában azonban ez már nem tűnik elegendőnek: a miniszterelnöknek arról is nyilatkoznia kell, miként képzeli Magyarország európai helyzetét. Ebben a folyamatban értékelődik fel a nemzeti érdek fogalma. Gyurcsány ebben a tekintetben helyzeti előnyben van a jobboldalhoz képest, hiszen a mindenkori kormány joga és felelőssége a nemzeti érdek fogalmának, kereteinek kijelölése. A kormánynak kell elmagyaráznia a társadalomnak, hogy a világon mindenütt van egy pártpolitika feletti tartomány, s a politikai eliteknek az EU-ban éppen ezt kell képviselniük. Amióta csak az Európai Unió és az Európai Parlament létezik, nagyon sok történt a nemzeti célok megfogalmazása tekintetében. A magyar politikának viszont ez az egyik legnagyobb adóssága!
Sajnálatos, hogy napjaink egyik „sztárfogalma” - a Nemzeti Fejlesztési Terv - az első kísérlet, amiben a dolog a súlyának megfelelő komolyságot kapja. Holott ezen fog múlni, hogy Magyarország milyen módon illeszkedik be Európába, hogyan részesül az európai pénzalapokból, azaz: hogyan modernizálódunk az elkövetkezendő években.
Gyurcsánynak tehát sokat kell beszélnie az európai horizontról, és csak egy európai távlatú szemléletből lehet levezetni a kormány feladatait. Mindezzel nem azt állítom persze, hogy a február 14-ei beszédnek mentesnek kell lennie a belpolitikától.
Az Orbán-beszéd lehetséges hangsúlyai
Orbán Viktor régóta nem beszél - s most nem csupán arra gondolok, hogy távol tartja magát a parlamenttől. Nem beszél abban az értelemben sem, hogy átfogó víziót, értékelést adna mindarról a helyzetről, amely az elmúlt év közepétől létezik Magyarország számára. Orbán az elmúlt szűk egy évben nem beszélt Magyarország európai helyzetéről. Nem azért nem beszélt, mert nincs mondanivalója. Saját táborán belül régóta noszogatják egy határozottabb, sőt konfrontatívabb ellenzéki pozíció felvételére, ő azonban nem engedett a csábításnak. Azt hiszem, azért nem, mert maga is tisztában van azzal, hogy Magyarország új európai helyzetében nem elegendő a hagyományos ellenzéki szerep. Nem elég csak a kormány negatív tükörképének lenni, hanem arról is mondani kell valamit, hogy történetesen a Fidesz hogyan kíván hozzájárulni ahhoz a bizonyos nemzeti érdekhez.
A nagy hallgatás oka az, hogy a nemzet fogalma a legutóbbi időkig a jobboldal által birtokolt fogalom volt. A Fidesz felfogásában és retorikájában a baloldal en bloc nemzetietlen képződmény volt. A talán legfontosabb belátás azonban az lehet a jobboldal számára, hogy - Medgyessytől kezdődően - a baloldal megkezdte egy sajátos baloldali nemzetfogalom kidolgozását. Gyurcsánnyal a folyamat nemhogy nem állt meg, de gőzerővel folytatódik.
Olyannyira, hogy ha a Fidesz nem vigyáz, megfordulhat a helyzet, és a baloldal fogja meghatározni a közbeszédet a nemzet fogalmával is. Márpedig ez a Fidesz szempontjából nagy vereség lenne.
Ezért a február 16-ai Orbán-beszédben mondania kell valamit erről a kulcstémáról. Hogyan képzeli el a Fidesz a jövőbeli „kettős” szerepet? Mit tesz azért, hogy maga is (lojális ellenzékként) hozzájáruljon a nemzeti érdek pontosabb megfogalmazásához; s mindemellett hogyan képzeli (karakteresebb ellenzékként) a kormány ellenőrző szerepét? Az elmúlt időszakban egyikre sem volt képes igazán.
Orbánnak világosan ki kell jelölnie az „európai Fidesz” szerepét. Ez semmiképpen sem lehet a kormányzat teljes körű támogatása, de még kevésbé lehet teljes körű elutasítása. Orbánnak nehezebb a dolga, mint Gyurcsánynak. A kormányzati pozíció sokkal szélesebb lehetőségeket nyújt, mint az ellenzéki. Orbán ne tudná ezt? Hiszen az ő miniszterelnöksége alatt kezdődött a permanens kormányzati kampány. Ez nem azt jelenti, hogy mindig a miniszterelnök van szem előtt (bár ilyen is lehet), hanem azt, hogy a kormány (mint önállósuló politikai szereplő) folyamatosan beszél, ügyeket kreál, állásfoglalásokat tesz. Orbán előtt nem kisebb feladat áll, mint hogy február 14-én valamit mondjon arról is, hogy a Fidesz számára van-e valami program, recept a kormányzati offenzíva ellensúlyozására. Ha ilyenfajta átfogó programot nem ad, akkor - azt hiszem - csalódottak lesznek nem csupán a jobboldal hívei, de a politika iránt érdeklődő „semlegesek” is.
Akár Európa, akár a nemzeti érdek, akár az ellenfelek mélyreható elemzése kimarad a beszédekből, e sorok írója csalódott lesz. Az új kezdet kellő komolyságot és kellő tartalmi mondanivalót kíván a magyar politika jelenleg két legtalentumosabb alakjától.