Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Önállóan indulunk 2006-ban

- Politikai szakértők szerint kényszerpályán mozog az SZDSZ: a közbeszédet Gyurcsány Ferenc tematizálja, és ennek során korábban tipikus szabaddemokrata felvetéseket is a sajátjaként „dob be”. 
- Gyurcsány Ferenc végre azt teszi, amit egy hivatalban lévő miniszterelnöknek tennie kell. Mivel karaktert akar adni a kormányának, felkarolja azokat a kérdéseket, amelyek egy ország lendületbe hozásához szükségesek. Ez megegyezik a mi szándékainkkal. 


Kovács Kálmán Fotó: MTI

- Ebben a helyzetben hogyan hallathatja saját hangját az SZDSZ? 
- A miniszterelnök által felkarolt programok egy részéről mindenki tudja, hogy azokat eredetileg az SZDSZ kezdeményezte, vagy az SZDSZ a legkövetkezetesebb szorgalmazója. Ilyen például az adókedvezmény, a sorkatonaság eltörlésének programja, de ilyen az egészségügyi reform programja is, vagy a családon belüli erőszak, a nők helyzete, a romaprogram és így tovább. A napokban útjára indított kampányunkkal kezdeményező pozíciónkat szeretnénk erősíteni, mert azt gondoljuk, hogy a magyar társadalomban van igény e kérdések kibeszélésére. 
- Ennek a célnak a megvalósításához nem tartja szűknek azt a fórumot, ahol megjelenik a párt? A szabaddemokraták a parlamenten kívül lassan már csak a világhálón léteznek. 
- Magyarországon ma 2,7 millió fő azon internetezők száma, akik viszonylag sűrűn, mondjuk hetente rámennek a világhálóra. Ez egy óriási szám, a legnézettebb híradók nézőszáma sem éri ezt el. Vagyis az internet - megfelelő témaválasztás esetén - nagyon is alkalmas a közbeszéd tematizálására. 
Ezzel együtt nemcsak az internetet használjuk, hanem a hagyományos reklámfelületeket is. 
- Az SZDSZ mégis az MSZP árnyékában van jelenleg. A legutóbbi választáson ellenzékből, könnyebb helyzetből is csak minimális többséggel sikerült bejutniuk a parlamentbe. Mire számít 2006-ban? 
- Szerintem az SZDSZ és az MSZP között markáns, jelentős különbség van. Tudunk ésszerű kompromisszumokat kötni a kormányzás érdekében, de kormányzáskor kiemelkednek a különbségek. Gondoljon bele: ellenzékben a baloldalról is könnyű azt képviselni, azt kommunikálni, amit a liberális partner, mert nem kerül semmibe. Kormányon azonban kevés a szöveg - cselekedni kell. 
Amit teszünk, az vagy liberális, vagy baloldali: jól meg lehet különböztetni. Például a száz nap programja és az azt követő időszak vagy a nem rászorultság alapú adókedvezmények továbbgörgetése nem liberális megoldás volt. A különbséget - és ilyen értelemben a karakteres véleményeltérést - jól érzékelhette a liberális párt és az MSZP között. Ennek tudjuk be, hogy az európai uniós választáson az SZDSZ igen jó eredményt ért el. 
Azt hiszem, hogy minimálisan ezen európai uniós választás eredményének megismétlését - 8 százalék körüli eredményt - kell megcéloznunk a következő választáson. Ennek van realitása.
- Már felröppent az a hír is, miszerint az SZDSZ egyetlen esélye a közös listán való indulás az MSZP-vel. 
- Bennünk ez fel sem merült, és hozzá kell tennem, abszolút nem értek vele egyet, nem is tartom indokoltnak. Akkor kell ilyen eszközhöz nyúlni, ha a többi politikai lehetőség kimerült. A magyar liberalizmus Magyarországon életvitelszerűen minden negyedik-ötödik felnőtt életében nyomon követhető. A liberalizmusnak tehát lényegesen nagyobb tere van, mint ami a pillanatnyi közvélemény-kutatási adatokból látszik. Úgyhogy semmi nem indokolja a közös listát. 
- A decemberi népszavazáskor nem jelent meg markánsan a liberális vélemény. Nem akarták kockáztatni az uniós választáson elért sikert?
- A népszavazás egy szerencsétlen és a magyarságot mindenféleképpen megosztó kalandor akció volt. Mi már az elején ezt a véleményt képviseltük, és elítéltük a népszavazás kezdeményezőit. Nem féltettük a párt népszerűségét.