Hetek - IX. évfolyam, 6. szám, 2005. február 11

Tíz percen múlott a pápa élete az elmúlt héten, amikor február 1-jén éjszaka fulladási rohamok miatt váratlanul kórházba kellett szállítani - mondta Stanislaw Dziwisz püspök, II. János Pál személyi titkára az Inside the Vatican című amerikai katolikus magazinnak. Bár a hivatalos szentszéki közlemények bizakodóak a pápa egészségével kapcsolatban, újra felerősödtek a találgatások az elővigyázatosságból továbbra is kórházban tartott egyházfő esetleges lemondása körül, amelyekhez Sodano bíboros-államtitkár, a vatikáni hierarchia második számú személyiségének egy talányos nyilatkozata is hozzájárult. Egy német napilap, a Die Welt eközben idézi a Gemelli-klinika egyik orvosát, aki szerint a „pápa eddig a keresztúton haladt. Immár ennek vége: most ő maga függ a kereszten.”

Angelo Sodano bíboros, aki a pápai államban a miniszterelnöknek megfelelő pozíciót tölti be, újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy a pápa esetleges lemondásának kérdését II. János Pál „lelkiismeretére kell hagyni, s ha van valaki, aki tudja, mit kell tenni, az éppen ő”.
A bíboros az utóbbi években a pápa betegségének súlyosbodása miatt Joseph Ratzinger bíborossal együtt irányítja a Vatikán napi ügyeit. A pápa lemondásának a kérdését - az egyházfő előrehaladott betegségének nyilvánvaló tünetei ellenére - a Szentszék hivatalosan eddig szigorú tabuként kezelte, és vezető képviselői minden alkalommal határozottan cáfolták, hogy bármilyen formában felmerült volna II. János Pál visszavonulása. Most azért keltett feltűnést Sodano nyilatkozata, mivel abban először hagyta nyitva a lemondás lehetőségét, igaz, a bíboros következő mondatával reményét fejezte ki, hogy a pápa szolgálati ideje még a trónon leghosszabb időt eltöltött elődjét, a 32 éven át uralkodó IX. Piusét is meghaladhatja. II. János Pál jelenleg 84 éves, és 27. éve áll a római katolikus egyház élén.
A BBC elemzése szerint Sodano megjegyzése arra utal, hogy immár a Vatikánban is vita zajlik a kérdésről. Korábban - magánvéleményként - néhány prominens egyházi vezető, köztük Karl Lehmann német és Christoph Schönborn osztrák bíborosok újságírók előtt beszéltek a pápa lemondásának lehetőségéről.
Mi történik akkor, ha a pápa nem kíván többé pápa lenni? A kánonjog értelmében ez a lehetőség - elvileg - fennáll, igaz, ilyen eset utoljára több mint 700 éve fordult elő az egyháztörténelemben, amikor a csupán néhány hónapja megválasztott szerzetes-pápa, V. Coelestin lemondott tisztéről (lásd keretes írásunkat). A 332. kánon 2. paragrafusa úgy rendelkezik: „Amennyiben a pápa lemondana tisztségéről, az érvényesség szempontjából az a lényeg, hogy a lemondás szabad akaratból történjen és világosan kimondasson, nem pedig az, hogy bárki elfogadja azt.” A bíborosi kollégiumnak tehát tudomásul kell vennie - mérlegelési lehetőség nélkül - azt, ha a pápa jogilag érvényes módon nyilvánosságra hozza lemondási szándékát. Ilyen esetben ugyanaz a helyzet áll fenn, mint amikor egy pápa meghal: konklávét kell összehívni a megüresedett pozíció betöltésére. Ugyanakkor senki nem kényszerítheti egy ilyen döntés meghozatalára az egyházfőt.
Ha a Vatikán nyilvánosan nem is foglalkozott a kérdéssel, a több mint tíz éve súlyosan beteg, többek között előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő (lásd keretes írásunkat) II. János Pál nyilvánvalóan egyre nehezebben képes ellátni feladatát. Arról, hogy a pápa mit gondol erről a kérdésről, megoszlanak a vélemények. 1994-ben, amikor csípőprotézis-műtét előtt állt, a pápa még azzal viccelődött sebészorvosának, hogy „doktor, önnek meg kell gyógyítania, mert az egyházban nincsen hely egy nyugdíjas pápa számára”. Más beszámolók szerint ugyanakkor az egyházfő, amikor 75 éves lett, legközelebbi munkatársai előtt felvetette lemondásának a lehetőségét, környezete azonban lebeszélte erről. A katolikus püspökök általában 75 évesen vonulnak nyugdíjba, és a 80 évesnél idősebb bíborosok a pápaválasztó konklávén sem vehetnek részt.
Vannak, akik úgy tudják, hogy II. János Pál elkészített egy nyilatkozatot arra az esetre, ha beszéd- és mozgásképtelenség miatt nem tudna sem szóban, sem írásban kommunikálni munkatársaival. Ebben állítólag bizonyos döntési jogkörét vezető vatikáni személyiségekre bízza. Ha így is történne, ez akkor sem érinti a pápai tévedhetetlenség dogmájával védelmezett döntéseket, illetve a püspökök kinevezésének a jogát. Egy hosszú időn keresztül cselekvésképtelen pápa uralma alatt a katolikus egyház is tetszhalottá válhatna: testületei működnének ugyan, de a fej már nem hozna önálló döntéseket. A tehetetlenség az elmúlt években így is szembetűnő volt, és komoly károkat okozott az egyháznak például a világméretű pedofilbotrányokkal szembeni fellépés lassúsága vagy az európai alkotmányozás során a katolikus akarat érvényesítésének sikertelensége.
Természetesen az emberi együttérzés is azt diktálná, hogy a fájdalmaktól szenvedő pápát (II. János Pál a hozzá közel állók szerint már több mint tizenöt éve folyamatos fájdalomcsillapításra szorul) ne kelljen egyik egyházi eseményről a másikra mozgatni, miközben a magas rangú vendégek vagy a televíziós kamerák sokasága előtt kerül rendszeresen testi gyengesége miatt emberi méltóságát megalázó helyzetekbe. (Emlékezetes, hogy Ronald Reagan volt amerikai elnök, miután a pápáéhoz hasonló tünetekkel járó Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, egy megható üzenetben elbúcsúzott a nemzettől, és utána több mint tíz éven keresztül - egészen tavaly bekövetkezett haláláig - csak a legszűkebb családja látogathatta. Ez az emberi méltóságot tiszteletben tartó diszkréció biztosította, hogy a külvilág nem volt tanúja az elnök fokozatos szellemi és fizikai leépülésének. Reagan a beszámolók szerint az utolsó években már a Fehér Ház fényképét sem ismerte fel, ahol nyolc évet töltött elnökként, az emberekben viszont a népszerű és sikeres államférfi képe maradt meg.)
„A modern orvostudomány eredményei nélkül ez a pápa már nem lenne életben” - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Alberto Melloni egyháztörténész. Hasonló véleményen van Thomas Reese, az America című jezsuita folyóirat főszerkesztője is. Az orvosok életben tudják tartani a testet az értelem erejének hanyatlása közben is, „ez pedig az egyházat alkotmányos válságba sodorhatja” - írta Reese, aki szerint elképzelhető, hogy a következő pápaválasztó konklávén az új jelöltnek el kell fogadnia majd, hogy bizonyos életkorban - például 80 év elérése után - nyugdíjazzák.
Mások teológiai okok miatt elképzelhetetlennek tartják azt, hogy a pápa uralmát bármilyen emberi testület korlátozhassa, mivel a tradicionális római katolikus felfogás szerint a mindenkori pápa Krisztus személyes helytartója a földön, aki halandó testben hordozza a „Megváltó természetét”. „Bármilyen beteg is, a pápa nem vonulhat vissza, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a teste nem az övé” - nyilatkozta Sergio Luzzato pápai történész a Washington Postnak. Luzzato egy további, katolikus teológiai felfogáson alapuló érvet is megfogalmazott az amerikai napilapban II. János Pál lemondása ellen. A „mindennapi szenvedés mártíromsága” a pápa szentségét „jeleníti meg folyamatosan a hívők előtt” - állítja az egyháztörténész. Vannak, akik a pápa nyilvánosan vállalt szenvedését az eutanázia elleni kiállásként értelmezik, míg mások szerint a vatikáni hatalmi elit kényszeríti hivatalában maradni a beteg egyházfőt.
Mario Francesco Pompedda bíboros, vatikáni egyházjogász szerint a pápa akkor is képes lenne irányítani az egyházat, ha elveszítené a beszédkészségét. „Elegendő az, hogy valakinek az akarata kifejezésre jusson, és a kinyilvánítás módja világos legyen - nyilatkozta Pompedda a La Stampa című olasz lapnak. - Ez a kinyilvánítás nyugodtan történhet írásban, és bármilyen helyzetben kifejezhető világos és egyértelmű testmozdulatokkal is.”

A lemondás lehetőségéről szóló találgatások mellett természetesen az egyházi köröket és a nemzetközi sajtót is egyaránt élénken foglalkoztatja az új pápa lehetséges személye. Az előrejelzések ebben a műfajban hagyományosan gyenge találati aránnyal rendelkeznek, ráadásul a következő konklávét az elemzők a szokásosnál is nyíltabbnak várják. II. János Pál hosszú uralkodása során már számos utódesélyesét túlélte. Jellemző, hogy a folyamatosan bővülő bíborosi testületnek két éve még 135 pápaválasztó - vagyis 80 év alatti életkorú - tagja volt, ha azonban ma lenne a választás, már csak 119-en adhatnának le érvényes szavazatot, mivel a többiek elhunytak, vagy időközben átlépték a korhatárt. (Egy lengyel bíborosról éppen a héten derült ki, hogy kereken öt évvel idősebb, mint az ismert volt, ezért nem szavazhatna a konklávéban. Henryk Gulbinowicz Litvániában született 1923-ban, de szülei a második világháború alatt 1928-ra változtatták az anyakönyvi dátumot, hogy a megszálló nácik ne hurcolják el munkaszolgálatra a gyermeküket. A bíboros most egy televíziós interjúban elismerte, hogy immár 82 éves.)
Nem lesz könnyű megtalálni II. János Pál utódját, mivel a lengyel pápa több mint negyedszázados uralkodása alatt sok új igény fogalmazódott meg az egyházzal szemben. Azok, akik harmadik világbeli pápát várnak a trónra, azzal érvelnek, hogy ma már minden tíz katolikusból hét a fejlődő országokban él, és ez az arány a következő években csak tovább fog romlani Európa rovására. Ha viszont európai bíborost választanának - érvel a másik oldal -, akkor a katolikus egyház jobb eséllyel tudná megjeleníteni érdekeit az Európai Unióban. Ha európai, akkor természetesen olasz - mondják a hagyományos választás hívei (II. János Pál előtt több mint 400 éven keresztül minden pápa olasz születésű volt). Egyben biztosak az elemzők: amerikai bíborost aligha választanak pápának, bár anyagilag ez nem lenne hátrányos a Vatikán számára. Az Egyesült Államokkal szemben - és általában mindennel szemben, ami amerikai - a katolikus egyházon belül is hasonló előítéletek élnek, mint Európában vagy a harmadik világban. Bár a pedofilbotrányok szinte minden földrészen érintették már a katolikus egyházat, a legismertebb esetek Amerikában történtek, ahol épp a héten mondtak ki bűnösnek egy volt papot, Paul Shanley-t.
A beteg pápa után logikus lenne, hogy egy egészséges, fiatalabb utód következzen, kivéve, ha a kompromisszumos megoldás egy idősebb jelöltnek kedvez. Előny lehet, ha valaki olyan erőteljes személyiség, mint pápaságának első felében II. János Pál volt, de az is, ha szürke eminenciásként járatos a vatikáni hatalmi játszmákban.
Bármikor is álljon elő olyan helyzet, amelyben megüresedik a pápai trón, egy biztos: a nemzetközi hírtelevíziók és hírügynökségek a következő másodpercben adásukat megszakítva fogják közölni az „évszázad hírének” tartott eseményt. Hogy le ne maradjanak a hírversenyben, a legnagyobb médiahálózatok évek óta állandó stábot állomásoztatnak a Vatikánban vagy Rómában, akik napról napra, most pedig már szinte óránként követik a pápa egészségével kapcsolatos híreket. További újságírók - például a CBN amerikai evangéliumi keresztény televízió 700-as Klub című műsorának európai tudósítója, Peter Darg - állandó készenlétben állnak, hogy az első telefonhívásra órákon belül Rómába siessenek. Amikor a múlt héten II. János Pált éjszaka mentőautóval - ugyanazzal a járművel, amely az 1981-es merénylet után szállította - kórházba vitték, a tudósítók néhány percen belül a Gemelli-klinikánál voltak, reggelre pedig műholdas parabolaantennák erdeje vette körül az intézményt. „Éjfélkor kaptuk a telefonhívást, és szó szerint pizsamában rohantunk a kórházhoz - mondta Nancy Meimann, a BBC tudósítója. - Természetesen nem könnyű a helyzet, hiszen egy idős és beteg emberrel kapcsolatos telefonhívásra kell várakoznunk, de II. János Pál minden elődjénél sokkal inkább a nyilvánosság előtt tevékenykedett, így a médiának ezt a szomorú helyzetet is figyelemmel kell kísérnie.”