Bush elnök beiktatási beszéde elsősorban a nemzetközi fejleményekre koncentrált, de a szakértők szerint nem jelzett irányváltást az Egyesült Államok külpolitikájában, hanem inkább a hosszú távú célokat határozta meg. Míg egyesek azzal bírálták az elnök beszédét, hogy túlságosan sok vallásos utalást és szóképet tartalmazott, mások azt próbálták megfejteni, vajon milyen újabb fegyveres invázióra való burkolt célzást tartalmazott. Az idősebb Bush azonban védelmébe vette fia beszédét: „Az emberek mindenfélét bele akarnak magyarázni, például újabb fegyveres konfliktusokat is. De a beszéd nem erről szólt, hanem a szabadságról.”

Több szakértő tart attól, hogy az Egyesült Államok olyan szövetségesei, mint például Egyiptom, Szaúd-Arábia és Pakisztán - amelyeknek kormányait Washington egyébként bírálja -, hogyan értékelik majd az elhangzottakat. Az elemzők azt is felvetették, vajon Bush arra célzott-e, hogy demokráciát akar majd létrehozni Kínában? Vagy vissza akarja fordítani az Oroszországban tapasztalható központosítási törekvéseket? Vajon meddig megy majd el Észak-Koreával és Iránnal szemben nukleáris ambícióik miatt? Néhány ázsiai nemzet máris abbéli gyanakvásának adott hangot, hogy a beszéd olyan agresszív külpolitikát vázolt fel, amely további globális feszültségekhez vezethet. A kommunista Észak-Korea az elmúlt napokban például egyenesen „a demokrácia elpusztítójának” titulálta Washingtont, amely „kegyetlenül megnyirbálja más országok szuverenitását”.
A kritikusok szerint a jövőt felvázoló beszéd a megszokottnál is több vallásos szóképet és utalást tartalmazott. Mark Rozell, a George Mason Egyetem politológia professzora és vallásszakértője szerint „az elnökválasztás eredményei fényében Bush elnök minden eddiginél bátrabban használ vallásos utalásokat nyilvános beszédeiben. Persze nem ez az első eset, de ezt most sokkal közvetlenebb formában tette, mint korábban.” Deborah Caldwell, a Beliefnet nevű on-line vallási magazin főszerkesztője szerint ugyanakkor Bush szavai több vallás követői számára is megnyugtatóan hangzottak.