Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Tovább dőlnek az árfolyamcsúcsok

Jelentősebb makrogazdasági hírek nélkül zajlott a hét, így a tőzsdei árfolyamok mozgását nagyrészt a vállalatok negyedik negyedéves jelentései befolyásolták. Jól teljesített a biztosítószektor, miután az Aviva eredménye meghaladta a várakozásokat. Gyengén muzsikált viszont a félvezetőszektor, miután az első számú európai félvezetőgyártó ASML rendelésállománya jelentősen visszaesett, az Infineon pedig másfél éves mélypontra esett, miután profitkilátásainak romlásáról számolt be. 

Az olajár újabb szárnyalása nem tett jót a légiközlekedési szektornak, valamennyi nagyobb európai légitársaság árfolyama eséssel reagált. A Budapesti Értéktőzsdén is megtört a lendület, a BUX értéke alacsony forgalom mellett minimális mértékben csökkent, az index 15197 ponton zárt.
A héten a kis papírok vitték a prímet, miközben az index értéke alig változott, a Fotex például 42 százalékkal drágult. Jelentős emelkedést produkált még az Econet, a Rába (+10,42%), és a Borsodchem (+8,42%) is. Jól teljesítettek az informatikai cégek, a Synergon 7,75 százalékkal, az új megrendelésről beszámoló Free-soft 5,28 százalékkal emelkedett. A blue chipek közül erősödött a Matáv, annak ellenére, hogy a Deutsche Bank vételről tartásra minősítette le a hazai távközlési cég részvényeit. Másfél százalékot vesztett értékéből az OTP, a tavalyi év nagy kedvence újabb céget - ezúttal befektetési alapkezelőt - alapított Szlovákiában. Közel 3 százalékkal zuhant a Pannonplast árfolyama, miután a cég a tavalyi év utolsó negyedéves eredményére 800 millió forintos veszteséget helyezett kilátásba.