A sztálinista Észak-Korea kampányt indított a hosszú hajviselet és az elhanyagolt öltözködés ellen, mondván: ez a „korrupt kapitalizmusra” jellemző életstílus. Az észak-koreai állami televízió, rádió, valamint az újságok nagy lendülettel láttak neki a külső megjelenés ápolásához: arra ösztönzik az embereket, hogy vágassák le hajukat, és öltözködjenek rendesen. A férfiaknak azt tanácsolják, hogy öt centiméternél semmiképpen ne legyen hosszabb a hajuk. Vagyis ez azt jelenti, hogy havonta kétszer látogassanak el a fodrászhoz.

Nem csupán az egészséget és a higiéniát, hanem az intelligenciát is megemlítette a helyi média a külső megjelenésben tapasztalható hanyatlás okai között. A televízióban arról tájékoztatták a nézőket, hogy a hosszú haj „nagy mennyiségű tápanyagot emészt fel”, és így könynyen elvonhatja a szükséges energiát az agytól. Az állami rádióban is igyekeztek minél elrettentőbb indokokat felsorakoztatni: a fess öltözet „az ellenségek támadásainak visszaverésében is fontos szerepet játszik. És tudjuk, hogy az ellenség szándéka nem más, mint a korrupt kapitalista nézetek és életstílus beszivárogtatása nemzetünkbe” - hangzott az érvelés.
A hatalmon lévő kommunista párt napilapja a Rodong Szinmun még arra is felhívta a figyelmet, hogy a helytelen megjelenés a nemzet hanyatlását idézheti elő. „A nem megszokott stílusú ruhát viselő és az eltérő életmódot folytató személyek bolonddá válnak, és ez megronthatja nemzetünket” - írták. A hatalom ezenfelül még egy nem mindennapi eszközhöz is folyamodott: rejtett kamerával rögzítették szalagra a „sorból kilógó” járókelőket az utcákon, majd mindezt levetítették a televízióban. A nézők láthatták, hogyan futottak el a „nem a szocialista stílusnak megfelelő” kinézetű emberek, illetve hogyan mentegetőztek a férfiak hosszú, rendetlen hajviseletük miatt. (AFP - Meleg Viktória)