Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 37. szám, 2004. szeptember 10

Belpolitika

Hazafi Zsolt
Elnöki haknik

Már csak öten vannak versenyben a legnagyobb kormánypárt elnöki tisztjéért, mert Szili Katalin házelnök a héten visszalépett a jelöléstől. A „talpon maradt” politikusok több régiót is végiglátogató politikai kampányturné keretében igyekeznek megszerezni az MSZP küldötteinek bizalmát. A jelöltek egyébként nyilvánosságra hozták az elnöki programjukat, melyekből többek között megtudhattuk, hogy Jánosi György „fekete báránynak” tartja magát, míg Toller László pécsi polgármester ezzel a meglepő állítással igyekszik meggyőzni párttársait: „jól tudjátok, hogy nem tartozom az egyszerű esetek közé”. Az elemzők továbbra is Hiller Istvánt tartják az esélyesnek. 


Arató Nóra
Mi van a felszín alatt?

Nehéz szülésnek tűnik Budapesten a 4-es metró felépítése. A még el sem kezdett munkálatoknak máris botrányos-zavaros múltjuk van, és most, amikor végre úgy tűnt, a nyár folyamán elindulhat az építkezés, egy újabb bírósági beadvány elodázta a pályázatok kiírásának időpontját. Az ellenzék mindebben a városvezetés alkalmatlanságának bizonyítékát látja, a kormánykoalíció képviselői szerint azonban egyszerűen a civil szervezetek újabb akadékoskodásáról van szó. 


Életmód

Tóth Zsuzsanna
Az élet diadala

Japán leghíresebb divattervezője, Issey Miyake egzotikus eleganciájával és leegyszerűsített vonalvezetésével szinte pillanatok alatt berobbant a párizsi divat fellegvárába, majd onnan visszatért szülőhazájába, hogy megteremtse a maga utánozhatatlanul egyedi stílusát. Munkahelyének és szellemi otthonának földjén nemzeti hősként tisztelik, hiszen a kelmék világában munkássága csak öregbítette a távol-keleti ország hírnevét. 


Fókusz

Somorjai László
Törökbálint ma

A Pyro-Technic Kft. tűzijátékraktárának augusztus 5-ei felrobbanásakor ígéretek tucatja hangzott el a bajbajutottak kártalanítására. Az elmúlt hónapban azonban kiderült, hogy az ígéretek mögött nem áll kellő fedezet, és nehéz helyzetbe kerültek azok, akiknek nem volt biztosításuk. A nyomozás eközben tovább folyik, a robbanás három halálos áldozatát - akik a cég alkalmazottai voltak - sikerült azonosítani.


Hetek-hírösszefoglaló
Tüntetés a hungarizmus ellen

A Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója közölte, ha a rendőrség engedélyezi az október 15-ére - a nyilas hatalomátvétel évfordulójára - meghirdetett fasiszta, hungarista tüntetést, akkor ellentüntetést szerveznek. 


Szlazsánszky Ferenc
Ahol a párt szakad

Bár a külső szemlélő számára az MDF-ben zajló események kísértetiesen hasonlítanak az egykori kisgazdapárt leszalámizásának történéseihez, az érintettek másképp látják: az eltávolított képviselők szerint őket valóban jogtalanul zárták ki a frakcióból, a Fidesz pedig semmilyen szerepet nem játszott a szakadásban. A párton belül maradók ugyanakkor úgy vélik, az MDF túléli a válságot. 


Mérő Miklós
Háború a civilizáció védelmében

Az észak-oszétiai tragédia nyomán Vlagyimir Putyin orosz elnök a terror elleni nemzetközi harc szükségessége címén, de valójában az orosz birodalom megtartásához - a kaukázusi iszlám köztársaságokhoz való görcsös ragaszkodásával együtt - nemzetközi segítséget kér. Milyen hatással lesz ez a nagyhatalmak és a válságtérségek közötti viszonyra?


Hechs László
A csecsen függetlenség mítosza

A beszláni iskolát hatalmukba kerítő harminckét álarcos férfi és nő előbb fogva tartott terroristák szabadlábra helyezését, majd az orosz csapatok Csecsenföldről való kivonását és Csecsnia független iszlám köztársaságként való elismerését követelték. A terroristák tudták, hogy követeléseiket Moszkva elutasítja. Álarcaikat a gyilkos végkifejlet előtt egy nappal levetették. Így tették egyértelművé, hogy nem a csecsen ellenállás túszszedő akciójáról, hanem iszlám módra elkövetett öngyilkos merényletről van szó. 


Gazdaság

Nagy Liliána
Valutaválság-vaklárma

Az augusztusi államháztartási hiány - a várakozásokon felül - 120 milliárd forint, az év első nyolc hónapjában összesen 1192 milliárd lett, ami azt jelenti, hogy augusztusig nagyobb hiány halmozódott fel, mint amennyit egész évre tervezett a kormány. Londoni elemzők tartós bizalomvesztésről, a forint gyengüléséről, a spekulánsok esetleges támadásainak lehetőségéről, az euró bevezetésének eltolódásáról cikkeznek, hazai elemzők azonban erős túlzásnak tartják a felvetéseket. 


Major Nóra
Hamis pénzek

Debrecen, Hajdúszoboszló, Körmend, Pesterzsébet - néhány helyszín, ahol az idén nyáron pénzhamisítók buktak le. A főként „családi vállalkozás” jellegűen gyártott hamis ezer forintos bankjegyek kérészéletűnek bizonyultak: szinte a forgalomba hozataluk első napjaiban megbuktak. A büntetés azonban korántsem ilyen rövid: a pénzhamisítás elkövetője jelenleg kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A hazai pénzhamisítókról, illetve a hamis bankók ismertetőjegyeiről Majoros Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnszervezetek Elleni Osztályának rendőrszázadosa nyilatkozott a Heteknek.


Török Flóra
Sűrű nyár után erős ősz

Április-május időszakában kimondottan javulást mutatott az ingatlanpiaci index, és úgy tűnik, végre az egész szektornak sikerül túllendülnie az elmúlt időszakokat jellemző pangáson - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb ingatlanpiaci jelentéséből. Az elemzők az elkövetkező hónapokra nézve egyértelműen a piac bővülésére, illetve sok esetben év végéig tartó áremelkedésekre számítanak. A Heteknek nyilatkozó szakértő ugyanakkor veszélyt is lát a belpolitikai bizonytalanságban, elképzelhetőnek tart jegybanki kamatemelést, ami visszavetheti a megindult kedvező folyamatokat.


Startol a BUMIX

2004. június 1-jétől a Budapesti Értéktőzsde új index számítását kezdte meg. A hivatalos nevén a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Közepes és Kis Kapitalizációjú Részvényeinek Indexe névre keresztelt - rövidítve BUMIX - index reális esélyt nyújt olyan papírok indexbe kerülésére is, melyek a BUX kosarába jutás kritériumainak - elsősorban méretüknél fogva - nem felelnek meg. A magyar piac sajátosságai miatt ugyanis a BUX gyakorlatilag 4 papíros index, mivel a Mol-Matáv-OTP-Richter kvartett indexbeli súlya meghaladja a 90 százalékot. A BUMIX indexbe való bekerülés feltétele, hogy a részvények piaci kapitalizációja (értéke) nem haladhatja meg a 100 milliárd forintot, továbbá hogy az utolsó fél évben a részvény árfolyamértéken számított forgalma elérje az 1250 millió forintot és legalább 1250 darab üzletkötést - így megnyílik a lehetőség kisebb cégek papírjainak a forgalmazására is. 


Kardos Anikó
Felemás mozgások a BÉT-en

Jelentős emelkedést mutattak a vezető tőzsdeindexek világszerte az elmúlt kereskedési héten. Bár a feldolgozóipar teljesítménye mind Amerikában, mind Európában elmaradt a várttól, a német gyáripari megrendelések 3 százalékkal emelkedtek júliusban, ami másfél éve a legmagasabb érték. Több elemző is megemelte olajár-várakozását, és felminősítette az olajszektort, amire jelentős ugrással reagáltak az érintett papírok árfolyamai. Az Intel bejelentése árbevétele csökkenéséről érzékenyen érintette a félvezető szektort, de a nagy esést követően másnap korrigáltak a piacok.


Háttér

Szobota Zoltán
Tubi or not tubi

Az athéni olimpia első aranyát egy galamb hozta Magyarországnak, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 41692-es fedőnevű élsportoló madárfeletti teljesítményt produkált. Gazdája, trénere, orvosa, szakácsa, sofőrje, kerítője, menedzsere és játszótársa, a domaszéki Takács László, a laikusok által máig berzenkedve csodált világba kalauzol bennünket.


Csizmadia Ervin
A két MDF

Mi tagadás, igen kemény folyamatok játszódtak le az MDF-ben, s egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a minapi történések az események végpontját jelentik. Nagy valószínűséggel megjósolható, hogy a belső ellentétek - a döntések nyomán - végsőkig és végérvényesen kiéleződnek majd. Ma még megjósolhatatlan, mi lesz az MDF további sorsa. Egyet tehetünk: megpróbáljuk felvillantani a mostani helyzet kialakulásához vezető okokat, illetve megrajzolni a „két MDF” karakterének legfontosabb vonásait.


Széchey Noémi
Amivel kint lennénk a vízből

Az elmúlt négy év során végrehajtott befektetéseknek köszönhetően jelentős fejlődésen ment keresztül a magyar egészségturizmus: egyre többen látogatnak el gyógyfürdőkbe, wellness-szállodákba, és hazánk külföldi megítélése is javult e tekintetben. Még számos tennivaló akad azonban annak érdekében, hogy az ország a világ egyik jelentős gyógyfürdőközpontja legyen - mondta lapunknak dr. Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója.


Erdei Judith
Élményfürdők

A legnagyobb újdonságot idén nyáron is a gyógyfürdők és a hozzájuk kapcsolódó wellnessközpontok jelentik a belföldi turizmust választóknak. Egyre erősebb trend itthon is az egészségturizmus megjelenése, a változatos élményt kínáló fürdőhelyek, szállók kialakítása. 


Makki Marie-Rose
Mi lesz velük később?

Rossz táplálkozási szokások, kevés sport, ezzel összefüggésben pedig egyre több túlsúlyos és valamilyen ortopédiai elváltozásban szenvedő általános és középiskolás - így jellemezhető röviden a magyar fiatalok életmódja és egészségi állapota. A megoldást a megelőzés, illetve a problémák idejében történő felismerése jelentené, ennek azonban az akadozó - vagy sokszor teljességgel hiányzó - iskolaorvosi vagy háziorvosi ellátás nem igazán tud eleget tenni. A különféle módon szponzorált szűrési napok emiatt sok településen hiánypótló ellátásokat jelentenek. 


Hit és értékek

Bohács Krisztina
Gyerekek: az igazi vesztesek

Míg a régi időkben tabunak számított, mára már bevett társadalmi szokás, korjelenség a válás. Tömeges elterjedésében a szakértők szerint a modern technológiai fejlődés felgyorsulását is látnunk kell: az online randevúzás, az e-mailek és az sms-ek nem mindig kedveznek a házasságok fennmaradásának. Az Egyesült Királyságban kizárólag a válások nyomán évente két milliárd font (760 milliárd forint) bevétel jelentkezik az államháztartásban. Az Amerikai Egyesült Államokban évente egymillió gyermek válik „egyszülős” gyerekké a szülők szétköltözése miatt. Ma Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik. 


Interjú

Eperjesi Ildikó, Jeruzsálem
Zene a pokolból

Az oroszországi tragédia sűrítve mutatta be a világnak azt a borzalmat, amelyről az elmúlt években az Izraelben élők családok közül több ezer szerzett személyes tapasztalatot. Egyikük, Arnold Roth ausztráliai születésű üzletember, akinek gyönyörű tinédzserlánya öngyilkos merénylet áldozata lett Jeruzsálemben, nemrégiben alapítványt hozott létre a fogyatékos gyermeket nevelő családok megsegítésére. 


Külpolitika

Vagyim Arisztov
Keserű igazság

„Tudnunk kell, mi történik országunkban, bármilyen keserű az igazság - végtére is nép vagyunk, nem lakosság.” A fenti mondatot az egyik orosz újságból vettem. Az észak-oszétiai Beszlanban történt véres eseményekről sok tudósítás jelent meg. Nagyon sok. Még a nyugati és amerikai lapok címoldalát is a Dél-Oroszországban lezajlott tragédia híranyaga töltötte be. Kevés embert hagyott hidegen az iskola elfoglalása és a túszok - többnyire gyerekek - tudatos, hidegvérrel történő kivégzése, a legnagyobb sokk mégis az oroszokat érte. Sokkoló volt számukra úgy a halálos áldozatok és sebesültek száma, mint a hatóságok tehetetlensége a szörnyűség megakadályozásában. A legtöbb orosz tudni szeretné az igazságot: mi is zajlik valójában a hazájában, és miért? Még ha az első adatokat nem is tudatosan torzították el, akkor is felvetődik a kérdés: vajon milyen mértékben kontrollálják a helyzetet Beszlanban a rendőrök, katonák, titkosszolgálatok és a hivatalos szervek? 


Hetek-összeállítás
Floridai viharamiák

Három héten belül már a második hurrikán tombolt végig Floridán. A Frances a Charley-hoz hasonlóan szintén nagy pusztítást végzett: az előzetes becslések szerint a javítási költségek elérhetik majd a tízmilliárd dollárt is. A félsziget elgyötört lakói azonban egyelőre aligha lélegezhetnek fel: a Frances még el sem hagyta Florida partjait, amikor az Atlanti-óceán fölött máris kialakult egy újabb megavihar. Az előrejelzések szerint az Iván hurrikán is az Egyesült Államok keleti partja felé vette útját.


Márer György, New York
Szorongó demokraták

A republikánusok és Bush elnök az elégedettség és önbizalom jegyében fejezték be jelölő nagygyűlésüket New Yorkban, ami bizony sok demokratát tett nyugtalanná a választási hadjárat állását illetően. Nem volt meglepetés tehát, hogy arra ösztönözték John Kerry szenátort: fektessen több energiát kampánya felélénkítésébe. Demokrata párti vezetők interjúk egész sorában arra sarkallták jelöltjüket és tanácsadóit, hogy foglalkozzanak behatóan a belpolitikai nehézségekkel, és intézzenek kihívást Bush ellen a nemzetbiztonság tárgykörében. 


Széchey Noémi
Három nap a pokolban

2004. szeptember 1. Szokványos tanévnyitó ünnepség egy kisvárosi iskolában, a világ egy eldugott pontján. Mintegy négyszáz nebuló szülei és tanárai körében készült arra, hogy nekivágjon az új tanévnek. De egy pillanat alatt minden megváltozott körülöttük, és már soha nem lesz ugyanaz, mint volt.


Sport

Erdei L. Tamás
Ilyen a boksz

Új fejezet nyílik a hét végén a magyar ökölvívás történetében. Mind ez idáig ugyanis nem volt példa arra, hogy két - konkurens - külföldi istálló együtt rendezzen gálát Magyarországon, magyar főszereplőkkel. Arra pedig még kevésbé, hogy két aktív, magyar, hivatásos bokszvilágbajnok együtt szerepeljen egy gála keretén belül.


Németh Szilárd
Dragónert eltilthatják

Annak ellenére, hogy több ízben is hangoztatta ártatlanságát, úgy néz ki, Dragóner Attila, a Ferencváros korábbi labdarúgója súlyos eltiltásra számíthat. A FIFA - a belga labdarúgó-szövetség által birtokolt dokumentumok tanúsága szerint - egyelőre még meghatározatlan időre felfüggeszti a válogatott védő játékjogát. Az eltiltás mindennemű labdarúgó-tevékenységre vonatkozik.


Két riválisa lehet Baumgartnernek a Minardi üléséért

Egy francia és egy portugál versenyző is esélyes rá, hogy jövőre a Minardi pilótája legyen. Az idény végén lejár a két minardis pilóta, Baumgartner Zsolt és Gianmaria Bruni szerződése az olasz-ausztrál csapatnál, és valószínű, hogy csak az egyikükét hosszabbítja meg Paul Stoddart, az istálló tulajdonosa. Bruninál Baumgartner mindenképpen esélyesebb a folytatásra, ám rajta kívül még négyen szívesen versenyeznének a Forma-1 legkisebb csapatánál. A magyarnak nemcsak saját teljesítménye, de F-1-es kapcsolatai is számítanak majd a tárgyalásoknál. (MTI)


Sérültek és letartóztatottak

A 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokságra selejtező sorozat dél-amerikai fordulójában a Chile-Kolumbia összecsapás a lefújás után zavargásokkal folytatódott. A vandál szurkolók rendőrökkel csaptak össze: az ütközetben hárman megsérültek, a hatóságok harminc embert őrizetbe vettek. A négy kiállítással tarkított, végül gól nélküli döntetlent hozó vb-selejtező maga is feszült légkörben zajlott, s a hangulat átragadt a helyi publikum szélsőségeseire is, akik az utcán randalírozva a kivezényelt rendfenntartókkal is megütköztek. A különböző tárgyakkal dobálózó s az EFE spanyol hírügynökség beszámolója szerint magukat alkohollal is erősítő ultrák közül a Moneda elnöki palota közelében tizennyolcat vettek őrizetbe a katonai rendőrök, további tizenkét vehemens drukkert a santiagói Nemzeti Stadion környékén lezajlott csetepaté után helyeztek átmenetileg lakat alá. A vandál akciók közben három ember könnyebben megsérült. Maga a világbajnoki selejtező amúgy anyagilag komoly hasznot hozott a chilei szövetségnek, hiszen a mintegy 70 ezer néző egymillió dollárnak megfelelő összeget fizetett a belépőkért. (MTI)


Ellopták a walesi csapat focilabdáit Azerbajdzsánban

Mind a húsz edzőlabdáját ellopták a walesi labdarúgó-válogatottnak Azerbajdzsánban, ahol 1-1-es döntetlent játszott a szombati világbajnoki selejtezőn. „A gépünk másfél órás késéssel szállt fel Bakuból, és amikor itthon csak az üres hálók kerültek elő, már tudtuk, hogy miért” - dühöngött a szigetországi szövetség (FAW) egyik tagja. A FAW az esettől függetlenül is panaszt kíván tenni a FIFA-nál az azeri hiányos biztonsági intézkedések miatt. A találkozót követően ugyanis a mezekre „vadászó” helyi szurkolók megrohamozták a vendégek induló buszát, és kis híján be is jutottak a járműbe. (MTI) 


Tömegverekedés Bécsben

Két vendégszurkoló megsebesült, kilenc személyt pedig őrizetbe vettek a szombat esti osztrák-angol labdarúgó világbajnoki selejtező után Bécsben. A hazaiak jó hajrájának köszönhetően 2-2-vel zárult mérkőzésen nyugalom volt, csupán egy osztrák biztonsági őr sérült meg könnyebben, támadóját „kiemelték” a tömegből. (MTI)


Szabadidő

Mentes T. Anikó
A lakástextília

A lakástextilek otthonunkat hivatottak felöltöztetni, sokrétű használatuk nélkülözhetetlen mindennapjainkban. 


Megnyílt a Cervantes Intézet

Felipe de Borbón y Grecia spanyol trónörökös magyarországi látogatásával egy időben, a héten nyílt meg Budapesten a Cervantes Intézet. A hivatalos megnyitó alkalmából az intézet spanyol kulturális hetet rendez szeptember 8-tól 15-ig. Ennek során irodalmi programok, gitárkoncert, a képzőművészettel (a Chillida y los sueńos című dokumentumfilm vetítése) és a fotóművészettel kapcsolatos rendezvények (Madrid- Barcelona címmel a katalán fényképész, Catalŕ-Roca művei) láthatók-hallhatók. A spanyol nyelv és kultúra népszerűsítésével foglalkozó intézmény a VI. kerület, Vörösmarty utca 32. szám alatt működik. (Tel.: 354-36-70; internet: )


Tollas dinoszauruszok

Sajátos időszaki kiállítás nyílt pénteken a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az itt látható szárnyas dinoszauruszmaradványok 124 millió évesnek tartott kínai leletek. A kontinentális Európában először nálunk mutatják be azt a tizenhárom leletet, amely anno vihart keltett tudományos körökben. 


KÖRTE-Organica a lengyel piacon

Magyar szennyvíztisztító üzem és szélerőmű kezdi meg működését Lengyelországban szeptember első felében. A Szczecin melletti Barzkowicében a lengyel vidékfejlesztési program modelljeként regionális központ létesült. Célja egyebek közt a legkorszerűbb mezőgazdasági és élelmiszeripari, valamint ökológiai-környezetvédelmi technológiák üzem közbeni bemutatása. Az új komplexum részeként a KÖRTE-Organica Rt. a lengyel EKOWARK építőipari céggel konzorciumban hozta létre a regionális központ és a környező kistelepülések szennyvíztisztítási gondjait megoldó üzemet. A közel 200 millió forintos beruházás nem csupán eseti üzleti sikernek tekinthető. A tervek szerint a közeljövőben Lengyelországban még nyolc-tíz hasonló fejlesztési és technológiai bemutató központ létesül, s a KÖRTE-Organica mintaszerű ökológiai megoldásai minden bizonnyal újabb megrendeléseket eredményeznek majd. (P. R.)


Határtalan üzletek

Szeptember 11-18. között ötödik alkalommal rendezik meg hazánk fővárosában - a Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben - a Magyar Világ című rendezvénysorozatot. A hazai és a határon túli kis- és középvállalkozók közös, határok nélküli kiállítása a gazdasági és kulturális kapcsolatok egyik kiemelt találkozási fóruma, ahol anyaországi és határon túli vállalkozók közötti üzleti kapcsolatok jöhetnek létre - mondta el Rózsa Edit, a Hungexpo Rt. rendezvény- és kapcsolati igazgatója. Az idei találkozó egyik sajátossága, hogy a hazai nagyvállalatok érdeklődése is növekedett. 


Színes

Leg...leg…leg…

Többnyire emberfeletti sportteljesítményekről és adottságokról, extra méretűre készített nemzeti ételkülönlegességekről és meghökkentő produkciókról adott hírt a Guiness-rekordok szerkesztőgárdája. Ezidáig. Most viszont az érdekességek tárházának is joggal nevezhető Guiness World Record újabb különös kezdeményezésbe fogott: fél évszázados fennállásának tiszteletére legbizarabb 50 rekordját gyűjtötte csokorba. Így kerülhetett a nem mindennapos listára többek között a kanadai Sean Shannon, aki a Hamlet 260 szavas részletét alig 23, 8 másodperc alatt reprodukálta szóban. A rekorderlista szintén előkelő helyén álló Danny Higgingbottom aligha hallhatta a minden nyári szezon elején menetrendszerűen felharsanó figyelmeztetést, hogy nem érdemes vízbe ugrálni a víz mélységének ismerete nélkül: a Guiness-lista vakmerőségi bronzérmese csaknem 9 méteres magasságból vetette alá magát egy alig harminc centiméteres mélységű vízfelületre.


DUMA PLÁZA

Ha a politikusok megoldást találnak a problémádra, két problémád lesz. (J. Kesner Kahn, kortárs amerikai szerző)


Gyepből is megárt a sok

Kevesen gondolnák, hogy a zöld pázsit is árthat a környezetnek, azok a legkevésbé, akik szorgos munkájukkal az Egyesült Államok keleti partvidékét végeláthatatlan gyepszőnyeggel terítik be.


Titokzatos teknősök

Kutatók végül rájöttek a titokra, miért vetődhetett Wales partjaira a világ legnagyobb kérgesteknőse. A szakemberek számára nagy fejtörést okozó esemény volt, amikor a közel három méteres hosszúságú teknősre Harlech közelében találtak rá, több mint négyezer-hatszázhatvan mérföldre nyugat-indiai születési helyétől.


Titkos föld alatti járatok Párizsban

Horrorfilmeket találtak abban a föld alatti moziteremben, amelyet a közelmúltban fedeztek fel a francia főváros alatti katakombarendszer egyik, eddig ismeretlen részében. A rendőrség véletlenül bukkant a teljesen felszerelt, bárral is ellátott vetítőteremre - írja a Guardian című brit lap. A francia főváros alatt közel 300 kilométernyi üregrendszer húzódik - egykori kőbányák -, amelynek nagy részébe tilos a belépés.


Darwin kontra teremtés

Leállíttatta az evolúciós elmélet oktatását a szerb iskolákban az ország oktatási minisztere, jelentette a BBC a Glas Javnosti című szerb napilapra hivatkozva. Ljiljana Colics oktatási miniszter szerint ugyanis a darwini elmélet és a bibliai teremtéstörténet ugyanolyan dogmatikusak, így legfeljebb együtt taníthatók. 


Új cápafaj

Újfajta ugráló cápát fedeztek fel egy német akváriumban, ami viselkedésében egészen hasonlít a békához. A 71 centi hosszú Cuddles nevű nősténycápát bolyhos tüskék között fedezték fel, jelenti a Telegraph. Nagy orrcimpái vannak és egy plusz kopoltyúja, ami megkülönbözteti a 405 ismert cápafajtól. 


Csontváz a TV előtt

Egy férfi csontvázát találták meg egy lakásban közép-nyugat Franciaországban ágyán fekve a TV előtt mintegy két évvel halála után. 2002 novembere óta, amikor is a feltételezések szerint meghalt, senkinek nem hiányzott az 57 éves Chatellerault. A csontvázat egy Bailiffs nevű úr találta meg egy negyedik emeleti lakásban, mivel bérleti díj nem fizetése miatt felszólítást kapott. A magányos férfi munkanélküli volt. A rendőrség szerint halálának természetes oka volt. (AFP)


Szupernagyi a levegőben

Egy idős amerikai hölgy, akinek hat gyereke, 35 unokája, 75 dédunokája és 10 ükunokája van, azzal ünnepelte meg 93. születésnapját, hogy ejtőernyővel kiugrott egy repülőgépből. „Ez egy új kaland a számomra” - magyarázta tettét a néni. Az ötlet azt követően született meg a néni fejében, hogy látott egy olyan videofelvételt, amelyen az egyik dédunokája pontosan ugyanezt tette.


Mi van a képen?