Vissza a tartalomjegyzékhez


Kerékpárnyomok

Akár Kulcsár Attila, a sikkasztással gyanúsított bróker is lehet a felbujtója Szász Károly - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egykori elnöke - tavaly június 16-án hajnalban elkövetett botrányos megverésének, ugyanis ismerte azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ott volt a támadás helyszínén.

A nagykanizsai illetőségű, harminchat éves N. Tibor ellen a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság folytat nyomozást egy zsarolási ügy miatt. Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese bejelentette: minden kétséget kizáróan a nagykanizsai férfi vérét találták meg azon a kerékpáron, melyet Szász Károly megverése után találtak a helyszínen. A férfi azzal védekezik, hogy egy kerékpárboltban megfoghatta a bűncselekmény helyszínén talált biciklit. Az ügy egyik részletére, miszerint a most elfogott férfi milyen szerepet vállalt Szász megverésében, maga a volt elnök adhat választ néhány napon belül, amikor szembesítik vele a gyanúsítottat. (Hetek-összeállítás)