Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 20. szám, 2004. május 13

Belpolitika

Hetek-hírösszefoglaló
Fidesz: fordulat Irak-ügyben

Az amerikai fegyőrök által megalázott iraki foglyokkal kapcsolatos botrányt követően a Fidesz radikálisan megváltoztatta a magyar katonák iraki szerepvállalásával kapcsolatos addigi álláspontját. Áder János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője május 5-én, az amerikai nagykövettel történt találkozója után még megerősítette, hogy a kérdés nem válhat kampánytémává, és amíg a magyar csapatok el tudják látni feladatukat, addig a Fidesz nem támogatja idő előtti hazarendelésüket. Mégis néhány nappal később Orbán Viktor már úgy fogalmazott: „mivel emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek Irakban”, a Fidesz kivonná a magyar katonákat. Az ellenzéki párt véleményében beállt változást követően kedden este került nyilvánosságra egy amerikai civil férfi brutális kivégzéséről készült videofelvétel. Az elkövetők - feltételezhetően az al-Kaida terroristái - az iraki foglyok bántalmazása miatti bosszúként kommentálták a megrázó képsorokat. 


Sebestyén István
Képviselők albérletben

Évente több mint 330 millió forintot költenek a költségvetésből az országgyűlési képviselők szállásköltségeinek fedezésére. A fejenként 99 ezer forintos havi juttatás a vidéki honatyák munkáját lenne hivatott megkönnyíteni, ám azt olyanok is felveszik, akiknek Budapesten vagy a főváros közelében van lakásuk. Az összeg elköltését nem kell számlákkal igazolni. 


Hetek-összeállítás
Uniós képviselők Kósáné mellett

Az Európai Parlament negyven képviselője Kósáné Kovács Magda szocialista politikus Vatikánnal kapcsolatos kijelentéseinek magyarországi következményeire hivatkozva levelet fogalmazott meg az Európai Tanács elnöke számára. Az aláíró képviselők között mind néppárti képviselők, mind vallási vezetők, mind emberi jogi vezetők neve is megtalálható, akik az európai alkotmány Vatikánnal foglalkozó 51. cikkelyének törlését kezdeményezik. „Ez a cikkely (51.) alkotmányosítja azt a privilegizált jogállást, amit a katolikus egyház jelenleg is élvez az Európai Unióban” - érvelnek a képviselők Berti Achernnek, az Európai Tanács soros ír elnökének címzett levelükben, amellyel egy időben a Magyar Szocialista Párt elnökének is továbbították gratulációjukat a Kósáné Kovács Magdának nyújtott támogatásért, szintén negyven aláírással. 


Hazafi Zsolt
Nem támogatjuk a drogliberalizációt

- Gusztos képviselő hozzánk hasonlóan elutasítja a liberalizációt, de a drogfogyasztó büntethetőségét tovább kívánja enyhíteni a szabálysértés irányába. Ez valójában bújtatott liberalizáció lenne, hiszen ha azt mondjuk, hogy nem engedélyezzük a fogyasztást, de valójában nem is büntetjük, akkor a „tűrt” kategóriába helyeztük a drogfogyasztást. Ezt a gondolatmenetet mi elutasítjuk. Gusztos Péter ez irányú álláspontja nem tükrözi a koalíció álláspontját. Számunkra nem vonzó a holland példa, ahol a könnyű drogok használatát nem engedélyezik, de nem is tiltják, és ebből fakad a lágydrogok szabadabb használata. 


Fókusz

Hajdú Sándor
Importált viszály

Több millió dollárnyi közpénz tűnt el az előző kormány idején az erdélyi magyarság támogatásának örve alatt - állítja a Heteknek adott interjúban Tibori Szabó Zoltán, Pulitzer-díjas erdélyi újságíró.


Szlazsánszky Ferenc
Totálisan lenullázták

Erdélyi Zsuzsanna közgazdasági diplomával rendelkezik. Dolgozott a külkereskedelemben, az Állami Vagyonügynökségnél, később a Magyar Államkincstárban. Az 1998-as kormányváltást követően a magánszférában helyezkedett el. 


Gazdaság

Csingár Edit
Csődveszély az élelmiszeriparban

Magyarországon új időszámítás vette kezdetét május elsejével. A változások ma még nehezen prognosztizálhatók, de annyi bizonyos, a magyar élelmiszerpiac nem marad ugyanolyan, mint eddig volt. Az EU-tagsággal az uniós áruk eddiginél fokozottabb megjelenése és ezzel erősebb árverseny várható, ami a hazai gyártók számára tragikus következményekkel járhat. Amennyiben nem építenek ki időben megfelelő stratégiát, és nem reagálnak elég gyorsan a megváltozott helyzetre, úgy könynyen csődbe mehetnek - állítják a Heteknek nyilatkozó szakemberek. A változások a pénztárcánkra is befolyással lehetnek, akárcsak fogyasztói szokásainkra, de hogy többet vagy kevesebbet kell majd fizetnünk a kasszánál, ma nehéz lenne megmondani. Az előrejelzések azt mutatják, hogy iparáganként változó helyzet elé nézünk. 


Major Nóra
Három évig adóreform

Egyre sürgetőbbé válik hazánkban az adócsökkentés. Szakemberek szerint ma egy átlagos magyar alkalmazott a havi keresetének mindössze 33 százaléka felett tud szabadon rendelkezni, a többi különféle adócímeken keresztül az állam zsebébe kerül. Jó jelnek számít, hogy a kormány több ízben is hangot adott adócsökkentési szándékának. Jelenleg a Pénzügyminisztérium szervezésében - szakmai szervezetek bevonásával - tervek készülnek az adócsökkentésre.


Papp Levente
A tét Európa jövője

Az Európai Unió a keleti bővítés után lezárt egy korszakot, és egy új korszak kezdődött Európa életében. A kérdés csak az, milyen lesz ez az új Európa. Egyes elemzők szerint a Kelet lenyeli a Nyugatot, és Európa soha többé nem lesz olyan vonzó kontinens, mint a háború utáni Nyugat-Európa volt. A Newsweek nemzetközi hírmagazin „Európa vége” címmel jelentetett meg cikket közvetlenül a bővítés után, amelyben meglehetősen pesszimista jövőképet festett le. A lap elemzői szerint Európában magas a munkanélküliség, túlburjánzott a bürokrácia, és a keleti régió elmaradott gazdasága miatt a kibővült Európa a gazdasági és politikai összeomlás előtt áll. Ám mielőtt bárki is eltemetné az öreg kontinenst, érdemes figyelembe venni egy másik trendet is, mégpedig azt, hogy az amerikai cégek minden eddiginél aktívabban fektetnek be az Európai Unióban Keleten és Nyugaton egyaránt. A multik inkább a lehetőségeket látják az EU-ban, és többen kijelentették, hogy Amerika számára Európa most már Kínánál is sokkal fontosabb partner. Az pedig a jövőben dől el, hogy az elméleti közgazdászok, a „pesszimista európaiak” vagy az amerikai multik prognózisa-e a helyes.


Kardos Anikó
Mélyrepülés a kamatemelési félelmek miatt

Amerikában túl jó makrogazdasági adatok láttak napvilágot a héten. A szolgáltatóipari bizalmi index és a munkanélküliségi adatok is kedvezőbbek lettek a vártnál, így a befektetők arra a következtetésre jutottak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a kamatemelés eszközéhez nyúlhat. A Bank of England 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte az angol irányadó kamatlábat, míg az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az eurózóna kamatszintjét, ezzel gyakorlatilag kizárt, hogy ebben a gazdasági ciklusban még kamatot csökkentsen. Mindezt tetézte, hogy az olaj ára az öbölháború óta nem látott magasságba, 40 dollár fölé emelkedett. 


Háttér

Széchey Noémi
Sürget az AIDS

Történelmi lehetőség előtt az AIDS elleni küzdelem - állítja az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a most kiadott, 2004-es jelentésében. Minden eddiginél több pénz, politikai akarat és figyelem jut  a gyilkos kór leküzdéséért folytatott harcra, ugyanakkor soha annyi embernek nem kellett szembenéznie a halállal e betegség következtében, mint napjainkban. Éppen ezért olyan nemzetközi összefogást sürget a szervezet, amely „akár a történelem menetét is megváltoztathatja”.


Vagyim Arisztov
Felrobbantott dísztribün

Május 9-én, amikor Oroszországban a fasizmus feletti győzelmet ünneplik, Csecsenföldön újabb merényletre került sor, amelyben hat ember meghalt, hatvanhárom pedig megsebesült. A fő hír azonban az, hogy az áldozatok között van Ahmat Kadirov, a csecsen köztársaság elnöke, valamint Huszejn Iszajev, az Állami Tanács vezetője is - amiből egyes orosz médiumok mindjárt le is vonták azt a következtetést, hogy a felrobbantott dísztribünnel együtt az a hatalmi rendszer is összeomlott, melyet a Kreml kiépített Csecsenföldön az évek során.


Erdei Judith
És megint Horvátország

Horvátország évről évre fókuszba kerül, nemcsak azért, mert nem tudunk betelni a szépségével, hanem azért, mert az infrastruktúra területén olyan sok változás, fejlődés és befektetés történik két szezon között, amelyet mi magyarok csak sóvárogva szemlélünk. Az ország népszerűsége dinamikusan nő, az európai országok közül azon kevesek egyike, ahol 2003-ban is növekedett a turistaforgalom, a nemzetközi szakértők által legforróbb mediterrán desztinációnak kikiáltva. Ezt bizonyítja, hogy a híres ausztrál útikönyvkiadó, a Lonely Planet idén Horvátországot választotta a legvonzóbb európai turisztikai célországgá, az összesített listán pedig Új-Zéland, Ausztrália és Peru mögött a negyedik helyen áll.  A délen található városok és szigetek jelentős hányada a világörökség része, páratlan kikapcsolódást nyújtva az oda látogatóknak a kultúrától a legkülönbözőbb sportokig.


Hit és értékek

Leslie Petrovics
Öröméneket énekelve

New York-i barátaim régen mindig azt mondták, hogy az új megtérő nagy érték. Azt mondták, hogy az új megtérő új lendületet és mélyebb megértést adhat a régebbi hívőknek. Ebben reménykedve osztom most meg rögös utazásom történetét.


Morvay Péter
Dántól az Antikrisztusig

Nem csak az elveszett frigyládának próbáltak az elmúlt évszázadokban sokan nyomába eredni, a Biblia további rejtélyei is kitartóan foglalkoztatják kutatók és kalandorok fantáziáját. A jövő hónapban tudományos expedíció indul az Ararát hegyére, hogy Noé bárkájának a feltételezett maradványait vizsgálja. Mások arra igyekeznek választ keresni, hogy mi történhetett a diaszpóra után eltűnt zsidó törzsek egyikével. Mióta 1800 évvel ezelőtt az egyik legismertebb egyházatya, Irenaeus azt írta egy művében, hogy a történelem végén fellépő Antikrisztus Dán nemzetségéből fog származni, ezt a törzset számos néppel próbálták már azonosítani. Az elveszett törzs nyomait újabban a hajdani spártaiak és a kelták leszármazottai között vélik felfedezni.


Interjú

Tihanyi Péter
Vérszerződés Saxoo-öltönyben

A demokrácia olyan intézmény, melyet nem magunktól tanulunk. Szerencsésebb országokban beleszületnek a gyerekek, és úgy nőnek fel, hogy látják, a törvényhozásban viták folynak, és tudomásul veszik, hogy többféle érdek, szempont működik egy társadalomban. Magyarországon a rendszerváltás után a sajtó nem tett erőfeszítéseket azért, hogy megtanulja, hogyan is működik ez Nyugaton. Így azok a kritikák és előítéletek, amelyek a parlamentarizmussal szemben a mai napig is élnek, nagyrészt a sajtó közvetítésén keresztül terjedtek el. 


Külpolitika

Busa Viola
Lefejezés, darabolás, kivégzés

Tévedtek azok, akik szerint a gúlába kényszerített iraki foglyok megaláztatása a háború morális mélypontját jelentette. Miközben az európai politikusok nagy része a közelmúltban kirobbant börtönbotrány képein szörnyülködött, az al-Kaida iraki terrorosztaga gondoskodott arról, hogy megmutassa: milyen az igazi horror. A héten egy arab nyelvű internetoldalon videofelvételt adtak közre egy amerikai civil túsz kivégzéséről, amint álarcosok lefejezik a fiatalembert, és fejét diadalittasan tartják a kamera elé. Ugyancsak a héten palesztinok Gázában hat meggyilkolt katona darabokra szedett testrészeivel igyekeznek kivonulásra bírni az izraeli hadsereget. A legutóbbi támadás nem messze attól a helytől történt, ahol néhány napja egy palesztin fegyveres hidegvérrel egyesével kivégzett négy izraeli kislányt és terhes édesanyjukat. Az al-Kaida terrorszervezethez tartozó egyik iszlám csoport weboldalán néhány napja megjelent egy videofelvétel, amelyen öt álarcos férfi és az egyik túszul ejtett amerikai civil állampolgár, a 26 éves Nick Berg látható. A film gyakorlatilag Berg brutális kivégzését örökíti meg: a földön ülő, narancssárga overálban látható fiatalember mögött álló gyilkosok egy nyilatkozatot olvasnak fel, melyben arra figyelmeztetik az amerikaiakat, hogy a kivégzés a börtönökben elkövetett kínzásokra adott válasz, és hasonló sors vár minden amerikai katonára, aki Irakban tartózkodik. Majd Berget a földre lökik, és elvágják a torkát. Halálhörgését nemcsak az egész világ, de a családja is hallhatta. Ezt követően levágott fejét mutatja a kamera, a vérgőztől ittas gyilkosok kezében. A videóhoz tartozó képfelirat szerint a gyilkosságot Abu Muszab al-Zarkavi, az al-Kaida egyik hírhedt, jordániai vezetője hajtotta végre, az álarcok használata miatt ez azonban nem bizonyítható.


Márer György, New York
Bush még mindig vezet

Az amerikai választási hadjárat szokatlan keménységéből azt hihetnénk, hogy már szeptember táján járunk, jóval az elnökjelölő nagygyűlések után. A Bush-kampány éppen azon fáradozik, hogy ingadozó, gyengekezű embernek lefestve lehetetlenné tegye a választópolgárság szemében John Kerry demokrata párti jelöltet.  A republikánusok mindent megtesznek, hogy ellensúlyozzák azoknak a közvélemény-kutatásoknak az eredményeit, amelyek az utóbbi hetekben az elnök támogatottságának komoly csökkenését mutatták.


Széchey Noémi
Elrabolt holttestek

Izrael határozottan elzárkózott attól, hogy a Hamasszal tárgyaljon a kedden felrobbantott hat izraeli katona földi maradványainak sorsáról, sőt bejelentette, hogy haderői mindaddig Gázában maradnak, amíg a katonák testrészeit meg nem találják.


Négykeréken

Király Sándor
Tüsszentés kizárva

A németországi Tüv-csoport allergia ellen tesztelt beltér védjegyet adományozott a Ford Focus C-MAX-nek. Ez a legelső alkalom, hogy egy független szakértő tanúsítja, hogy egy autó belseje kizárólag olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a lehető legalacsonyabb szintre csökkentik a különféle allergiák kockázatát.


Vezet vagy viszik?

Mint azt bizonyára tudják, hazánkban a nulla tolerancia elvét alkalmazzák az ittas vezetőkkel szemben, vagyis 0,1 ezrelékes véralkoholszint sem megengedett. Ennek ellenére a statisztikák szerint a személyi sérüléssel járó közúti balesetek 13 százalékát zömében 1,5 ezrelék fölötti alkoholos állapotban követik el. Ennél megdöbbentőbb, hogy a közlekedési bűncselekményeknek mintegy a kétharmada a részegséggel köthető össze.


Népszerűek a hipermarket-benzinkutak

Egy átlagos autós évente tizenötezer kilométert tesz meg, ami mai árakon számolva mintegy háromszázezer forint üzemanyag-költséggel jár. Mivel ez nem kis összeg, a két legnagyobb hazai hipermarketlánc úgy döntött, hogy az üzemanyagot is felveszik akciós termékeik listájába.


A mobiltelefon veszélyesebb, mint az alkohol

Veszélyesebb lehet telefonálni az autóban, mint spiccesen vezetni. A brit Közlekedéskutató Laboratórium vizsgálata szerint a telefonálás jobban lassítja a reakcióidőt, mintha a megengedettnél 50 százalékkal több alkoholt iszik a sofőr.


Meseautók

Amióta az uniós vámhatárok leomlottak, egyre többen érdeklődnek a magánautóimport lehetőségei felől. A bevásárló turizmus mozgatórugója az, hogy még mindig jelentős az autók árkülönbsége a legolcsóbb és a legdrágább tagországok között. A nettó ár Dániában, Finnországban és Görögországban, keletebbre Észtországban, Lettországban és Litvániában a legalacsonyabb. Főként nagy autók vásárlásakor többmilliós nagyságrendű lehet a nyereség.


Sport

Erdei L. Tamás
Vergődő Madár a ringben

Parázs, kemény, férfias, jó csata volt. Csak az a vég, csak azt tudnánk feledni… Az utolsó két menet bizony nem szárnyalás, csupán vergődés volt. A magyar kommentátorok Kovács Koko Istvánnal egyetemben ott ájuldoztak is a ring mellett, majd kiesve székükből. 


Lugosi Zoltán
Nem várt párosítás a fináléban

Mint már ismeretes, idén az FC Porto és az AS Monaco mérkőzik a Bajnokok Ligája fináléjában. Az, hogy a végén majd melyik csapat emelheti a magasba a serleget, az a május 26-ai, Gelsenkirchenben lejátszandó összecsapás után derülhet ki. A bajnok kilétére tippelni lehet ugyan, de az idei szezon eddigi történései alapján elmondható, hogy nem könnyű feladat.


Dany Heatley újra a régi

Emlékezetes, hogy tavaly szeptember 30-án autóbalesetet szenvedett az Atlanta Thrashers NHL-csapatának két sztárja, Dany Heatley és Dan Snyder. 


Szabadidő

Rap, hit, háború

Ha újra május, akkor Örökmozgó, ahol megint beköszöntött az Izraeli Filmtavasz. Az idén túlsúlyban lévő, igen színvonalas dokumentumfilmek révén a korábbi fesztiválokhoz képest nagyobb hangsúlyt kapnak a legkülönfélébb, izgalmas társadalmi kérdések.


Programajánló

A téli pihenő után újra járnak a kisvonatok. Magyarországon húsznál is több keskeny nyomközű vasút van, melyek közül május elsejétől azok a vonatok is járnak, amelyek a téli időszakban nem üzemeltek.


Férfiak táplálkozási zavarai

Koplalás, édességfalás, hányás, végül pedig a kórház - az étkezési rendellenességek jellegzetes tünetei. A közfelfogás szerint ez csak nőket érintő probléma, holott - mint arra amerikai kutatók rámutattak - egyre gyakoribb jelenség a férfiak körében is.


Színes

Sikeres az ír dohányzási tilalom

Írországban egy hónappal ezelőtt vezették be a dohányzási tilalmat a munkahelyeken, amit az ország vezetése hatalmas sikerként könyvelt el. Néhány kocsmáros azonban máris a forgalom megcsappanására panaszkodik. A tilalom szerint nem szabad rágyújtani éttermekben, kocsmákban és a munkahelyeken sem.


DUMA PLÁZA

Tizenöt évembe telt, míg rájöttem, nincs tehetségem az íráshoz, de most már nem hagyhatom abba, mert túl híres vagyok.(Robert Benchley)


A műfogsor ideje lejárt

Brit tudósok egy csoportja szerint a műfogsor, a protézis felhelyezéséhez használt ragasztóanyag, valamint a csupasz fogínyre helyezett tapadókorong hamarosan már a múlté lesz. A londoni King’s College tudósai ugyanis sikeresen zárták azt a kutatásukat, melynek során őssejteket ültettek be állatok fogínyébe, aminek eredményeként ismét kinőttek a fogak.


A macskájáért tette?

Egy negyvennégy éves nő azt vallotta, hogy azért lopott bankokban, hogy macskája orvosi kezelésére elő tudja teremteni a szükséges összeget. A brooklyni bíróságon a nő azt nyilatkozta, hogy ő lopás bűntettében nem bűnös.


Az ember, aki nagyot ugrott

Egy osztrák férfi abban reménykedett, hogy rekordot dönt, miután kiugrik egy majdnem tíz kilométer magasan szálló hőlégballonból, és siklóernyővel ér földet. A harminckét éves Mike Kueng Schrunsból, Tirolból aztán bátran szembeszállt, s végül sikeresen meg is küzdött mind a meleggel, mind a fagyos hőmérséklettel 124 mérföld per órás zuhanása közben.


Korzika Cola öntudatos franciáknak

A piacvezető kólagyártó multinacionális vállalatok babérjaira törve Bretagne, Elzász és Korzika is csatlakozott azon francia tájegységek díszes táborához, akik lokálpatrióta indíttatásból hazai pályán szerették volna újraértelmezni a kólakészítés történelmét.


Repülő békasaláta

Az ausztrál légitársaság, a Quantas bejelentette: lecseréli ételbeszállítóját. No de miért is ily’ említésre méltó ez a dolog? Hát mert ezt azután határozták el, miután egyik utasuk a Melbourne-ből Wellingtonba tartó járaton élő békát talált salátájában.


Mi van a képen?

1. Nemo nyomában 2. Vízágy után hódít a vízfotel 3. Bajánál a Duna tetőzik, hajóvonták találkozása tilos


Tollhegy

Matula Gy. Oszkár
Opusz hét

Ezt az írást a Hetek április 27-ei számában megjelent nagycsaládos édesanyákkal készített interjúk () ihlették. Én is egy nagycsalád egyik tagjáról írok, igaz nem a szülők, hanem a gyermekek közül.


Tisztelt Szerkesztőség