Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 15. szám, 2004. április 09

Belpolitika

Hajdú Sándor
Barátságos arcot kérnek

Tavaszi megújulás vagy inkább tudatos politikai húzás, még nem tudni, de egy biztos: Orbán Viktor erős médiaszereplésbe kezdett. Egész oldalas interjúk sorozata jelent meg az elmúlt napokban, olyan lapokban, amelyek eddig karanténba voltak szorítva ebből a szempontból. A szakértők különböző módon vélekednek az ügyről, van aki azt állítja, most vált igazi politikussá a volt miniszterelnök, és van, aki szerint csak a külcsín változott, de belül minden maradt a régiben. 


Hetek-összeállítás
Más pálya az EU

Az ellenzéki szavazók alacsonyabb választási aktivitása miatt egy „most vasárnapi” EP-szavazás kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat hozna egy országgyűlési választásnál: a Fidesz három százalékkal kevesebb, az MSZP három százalékkal több szavazatot kapna. Mindez azt jelentené, hogy a Fidesz 12, az MSZP 11, az SZDSZ pedig 1 képviselőt küldhetne a strasbourgi parlamentbe.


Életmód

Tóth Zsuzsanna
A tavasz esszenciája

Századunk nagy divatforradalmárának, az 1887-ben született Jean Patou-nak egyre felfelé ívelő pályafutása Normandiából indult el, de az 1914-es év már Párizsban találta őt, ahonnan divatcégét egy hosszú, máig tartó diadalútra bocsátotta ki. A humoráról is híres, a háborúban a Dardanelláknál harcoló Patou hamar felismerte, hogy kora asszonyai-lányai már nem a régi nemzedék széltől is óvott, a napfény elől csipkés ernyő alá bújó teremtései, hanem olyan változásokra vágyó hölgyek, akik szíves örömest megválnak a kényelmetlen fűzőktől, a merev ruháktól és a tornyos frizuráktól, s akik valami másra vágynak. 


Fókusz

Finta Szilvia
Húsvét, az örömünnep

„Miben különbözik ez az este a többi estétől?” - kérdezték a zsidó családok kisgyermekei hétfő este szüleiktől, amikor az Egyiptomból való szabadulás emlékére megült, nyolcnapos zsidó ünnep kezdetét vette. A keresztény világ vasárnap és hétfőn ünnepli Jézus Krisztus halálát, eltemettetését, feltámadását, egy szóban a megváltást. A két ünnep viszont egyáltalán nincs távol egymástól, a keresztény húsvét a zsidó ünnepben gyökerezik.  A zsidók megmenekültek ettől a csapástól, mert Isten parancsa szerint családonként elkülönítettek egy ép és hibátlan bárányt, levágták, vérét az ajtófélfára kenték, húsát pedig elfogyasztották. A bárányt személyesen és családonként kellett levágniuk, ezzel is jelezve, hogy minden ember személyesen felelős a bárány haláláért. Az ajtófélfára kent vér Istenbe vetett hitük látható jeléül szolgált; a halál angyala kikerülte a vérrel jelölt házakat. A húsvét héber neve - Pászka vagy Peszách - is innét származik, szó szerint elkerülést, elmenést, megkímélést jelent. 


Bohács Krisztina, Széchey Noémi
Különleges státusra törekszik a Vatikán

A több évszázados európai érdekérvényesítő hagyományokkal rendelkező katolikus egyház műhelyeiben jól érzékelhetően folyik a Vatikán Európa-stratégiájának kidolgozása. A program megvalósítása vitákat gerjeszt az Európai Parlamentben. Írásunkban a Szentszék tevékenységét vitató határozatokat és az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásait szedtük csokorba. 


Hetek-összefoglaló
Európai vitatéma

A laposnak ígérkező uniós kampányban mindkét parlamenti oldalnak kapóra jött Kósáné Kovács Magda szocialista képviselőnőnek a Vatikánt bíráló kijelentése. 


Gazdaság

Major Nóra
Kemény lecke a magyaroknak


Kardos Anikó
Újra történelmet írt a BUX

Amerikában kedvező munkaerő-piaci adatok láttak napvilágot, ennek következtében pozitív hangulat uralkodott a világ vezető tőzsdéin. 


Háttér

Vagyim Arisztov
Új módszerek, új kegyetlenségek

Az emberek tudatában máig is ható, Leninhez fűződő egyik legmakacsabb mítosz az általa 1921-ben bevezetett Új Gazdasági Politikával (NEP) kapcsolatos. Ennek újdonsága abban állt, hogy a vezér és pártja által a hatalomátvétel után rögtön bevezetett hadikommunizmust másfajta gyakorlattal váltották fel: míg eddig a fegyveres erők segítségével elvették a parasztoktól szinte minden élelmüket, a NEP új, egységes „élelemadót” vetett ki. 


Somorjai László
Egy értelmes hobbi

Van-e közöttünk olyan ember, aki szabadidejét, energiájának és pénzének nagy részét arra költi, hogy segíteni tudjon, ha a szomszédja bajba kerül? Hendzsel Ferenc, a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat (PKKM) technikai és logisztikai vezetője szerint tíz ilyen csapat létezik az országban, akik szükség esetén hosszú évek munkájával idomított kutyájukkal készen állnak a segítségnyújtásra. A PKKM azon kevesek közé tartozik, akik évente nemzetközi vizsgának vetik alá magukat.


Matula Gy. Oszkár
Húsvéti orgonák

Bárhogy is töröm a fejemet, nem jut eszembe, vajon a húsvét köszöntött-e ránk a szokottnál később, avagy az orgonák nyitottak virágot idő előtt abban az évben, ötvenegynéhány évvel ezelőtt. Merthogy máskor nárciszt meg ibolyát tűztek húsvétkor a locsolkodó legények hajtókájára a lányok, akkor viszont orgonától volt illatos Böszörmény, gyermekkorom tündérkertje, s a nótázva bekopogó legények kalapját lila, fehér, rózsaszín virágfüzérekkel díszítették fel a leányos házaknál.


Izing Antal
Zöld pardon

Sükösd Miklóssal először is egy fényképről beszélgettünk a Közép-Európai Egyetem (CEU) tizedik emeletén. 


Hit és értékek

Morvay Péter
Kitüntetett figyelem

1834. május 30-án alapította XVI. Gergely pápa az elődjéről, a korai egyház egyik kiemelkedő egyházvezetőjéről, Nagy Szent Gergelyről elnevezett kitüntetést. Bár a hivatalos vatikáni rangsorban ez csupán a negyedik legrangosabb elismerés, Orbán Viktor ennél magasabb pápai kitüntetést nem kaphatott volna.  A legtekintélyesebb lovagi kitüntetések ugyanis csak katolikus személyiségeknek adhatók, a volt kormányfő pedig köztudottan református vallású. A Nagy Szent Gergely Lovagrendet megalapító XVI. Gergelyt egyháztörténészek az újkor egyik legkonzervatívabb pápájának tartják. Egyik bullájában a lelkiismereti szabadságot „őrült eszmének” nevezte, és Metternichtől kért Habsburg-sereggel verette le az „Ifjú Olaszország” nemzeti függetlenségért küzdő mozgalmát.


Kulcsár Árpád
Kiátkozottak

Róma püspökei már a korai középkortól különös vonzódást tanúsítottak a hatalom iránt. A 4. század végéig - miként más püspökök is - csak saját szűkebb területük fölött gyakoroltak egyházkormányzati hatalmat. Syricius pápával jelent meg a világuralmi igény - egyelőre csak egyházi téren. Hamarosan a világi hatalom iránt is kinyújtották kezüket. Az Egyházi Állam 756-ban történt megalapításával az addigi egyházfő máig tartóan egy személyben államfő is lett, amivel régi babiloni vallási hagyomány képviselője Európában. A pápa kellő jogalapot kívánt teremteni a frissen létrehozott Egyházi Államnak, s ezért egy hamis oklevelet készíttetett, a nevezetes Konstantini adománylevelet. Az egész középkor folyamán - mindaddig, amíg a 15. században le nem leplezték, hogy hamisítvány - ez az oklevél szolgált a pápák számára annak bizonyításául, hogy joguk van az európai államok és uralkodók fölött politikai hatalmat és irányítást gyakorolni. Az irat szerint ugyanis Nagy Konstantin ajándékként átadta a pápának Rómát, Itáliát, az egész Nyugatrómai Birodalmat, s e területek fölött felruházta a tejes „uralkodói hatalommal”, s feljogosította uralkodói jelvények viselésére. 


Interjú

Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt
Ez már gospel műfaj

- Nem. Gyerekkoromtól fogva rendkívül érdekelt a fizika, mindig csodáltam, hogy mennyire ésszerű és tudatos a természet működése. Emellett nagyon szerettem minden művészetet, a szobrászatot, a festészetet. Egyszer megnyertem egy országos gyermek festőpályázatot, és a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában megjelentem mint ifjú festőpalánta. Aminek pedig külön örültem, hogy a kiadónál nem tudták, hogy ki vagyok - szerencsére.


Mérő Miklós
Az ellenségből ellenfelet, az ellenfélből barátot

Eredeti helyen, az Axel Springer-székházban ünnepelték az Európa-szerte legendás hírű médiamenedzser és médiaprofesszor nyolcvanötödik születésnapját. Az ünnepség vendéglátója a Kecskeméti Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. volt. A hely azért eredeti, mert Josef von Ferenczy volt az, aki az Axel Springer céget behozta Magyarországra, a vendéglátó meg azért, mert Ferenczy kecskeméti születésű, és - önvallomása szerint - a mai napig is ehhez a városhoz ragaszkodik a leginkább egész Európában. Annak ellenére, hogy tágabb értelemben vett hazája - szintén ahogy ő mondja - egész Európa. A születésnapi ünnepséggel egy időben tüntették ki az ünnepeltet a Közép-Európai Club Pannónia Szenátora címmel. A kitüntető oklevelet herceg Esterházy Antal, a KEP elnöke adta át. És ott helyben mutatták be Ferenczynek Szécsi Gáborral közösen írt legújabb, Dialógus, az emberiség anyanyelve című könyvét. 


Külpolitika

Eperjesi Ildikó
A múmia visszatér

Nem teljesen váratlanul, de megdöbbentő győzelmet aratott Vladimir Meciar a szlovákiai elnökválasztás első fordulójában a múlt hét végén. Többszöri miniszterelnöksége alatt a kilencvenes években Meciar szélsőséges nacionalista politikája elszigetelte Szlovákiát, most viszont az euroatlanti integráció lelkes hívének mutatkozik, sőt még a magyarok felé is igyekszik gesztusokat tenni. Nyugaton mindenesetre nyugtalansággal figyelik a választás kimenetelét. 


Busa Viola
A gyűlölet napjai

Heves harcok bontakoztak ki Irak több pontján a koalíciós erők és az iraki ellenállók között. Alig három hónappal a hatalomátadás előtt igen súlyos helyzet alakult ki az országban: több elemző szerint a háború befejezése óta a legválságosabb hetet tudhatják maguk mögött a katonák. Míg az amerikai haderők főként Irak középső részén szembesülnek heves ellenállással, a síita területeken állomásozó brit, spanyol, lengyel és olasz szövetséges erők is intenzív támadás alá kerültek, ami stratégiája átgondolására kényszerítheti a koalíciót - sőt az európai elemzők szerint akár a szövetség összeomlásához is vezethet.


Márer György, New York
Szólásszabadság

Folytatódik a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények előzményeinek kivizsgálására alakult független bizottság tevékenysége Washingtonban. A bizottság előtt a közelmúltban megjelent Condoleezza Rice jelenlegi nemzetbiztonsági főtanácsadó, és Richard Clark, aki mind Bush, mind két korábbi elnök szakértője is volt a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben. Richard Clark eskü alatt vallott, Condoleezza Rice azonban csak kötetlen beszélgetést folytatott a bizottság tagjaival. Szavai több alkalommal ellentmondtak Clarknak, illetve több más illetékes, többek között Dick Cheney alelnök szavainak.


Hechs László
Területekért fagyos békét

A héten a Pészachot, az Egyiptomból való kivonulást ünneplik Izraelben és szerte a világban. Egyiptomot az elmúlt hetekben sűrűn emlegették Izraelben: Saron kormányfő Kairóra bízná a Gázai övezet biztonsági ellenőrzését. Huszonöt évvel ezelőtt, 1979 márciusában írta alá Izrael és Egyiptom azt a békeszerződést, amely véget vetett a két nép között több mint három évtizede fennálló háborús viszonyoknak. Amikor Anvar Szadat és Menachem Begin a Fehér Ház zöld gyepén, Jimmy Carter elnök társaságában kézjegyével látta el a megállapodást, mindannyian azt hittük: új, békés és reményteli fejezet veszi kezdetét a Közel-Keleten. Sajnos ebben tévedtünk. 


Riport

Szlazsánszky Ferenc, Csíkszereda
Tesszük, amit a szívünk diktál

Románia a korlátlan lehetőségek országa, itt bármi megtörténhet - állítja a huszonkilenc éves Simó József, aki svájci származású feleségével együtt egy valóban nem mindennapi történet főszereplőjévé vált. A házaspár hat árva gyereket fogadott saját otthonába. A gyerekek AIDS-fertőzöttek.


Sport

Németh Szilárd
Csillaghullás: Real, Milan, Arsenal

A Bajnokok Ligája negyeddöntői az első felvonás után biztos Arsenal- és Real Madrid-továbbjutást ígértek. Sokan már az odavágó után kiesettnek tekintették a Chelsea-t, illetve a Monacót.  A visszavágón azonban „feje tetejére állt a világ”: a Chelsea az Arsenal stadionjában harcolta ki a továbbjutást, a Monaco pedig negyvenhat perc alatt a sírból hozta vissza a párharcot, és három góljával elbúcsúztatta a Real Madridot. A Highburyben és Madridban másnap sem tértek magukhoz a kudarctól. Lapzártánkkal egyidőben a Milan is búcsúzott.


Varga József
Beckham sem egy ma született bárány

Nagyot változott a helyzet, azóta hogy II. Erzsébet királynő Brit Birodalom Érdemrenddel tüntette ki David Beckhamet, a Real Madrid megasztárját. Az indoklás szerint: a válogatott csapatkapitánya, David Beckham, a pályán és azon kívül is terjeszti a Brit Nemzetközösség jó hírét hallatlan népszerűségével; s példamutató életmódjával szolgált rá a címre: gondosan neveli két kisfiát, nem iszik, nem dohányzik, és nem szerepel a botránykrónikákban. 


Szabadidő

Takács Gabriella
Mi lesz a Megasztáron túl?

Rendületlenül zakatolt az elmúlt hónapokban a TV2 sztárcsináló gépezete. A tehetségkutatás jelszavát amolyan 21. századi „Ki mit tud?” módon zászlajára tűző műsorfolyam a kereskedelmi televíziózás történetének egyik legbusásabban jövedelmező vállalkozásának bizonyult, rekordnézettséget eredményezve a konkurens RTL Klub valóságshow-ival szemben. 


Makki Marie-Rose
Showműsor a jobbik fajtából

- Igazából itt is egy showműsorról volt szó azért, de a jobbik fajtából: kétségtelenül kiléptek az alpári szórakoztató kategóriából. A fő plusz az volt szerintem, hogy élőben, emberközelből lehetett látni-hallani szimpatikus énekeseket. Ez rég kiment a divatból. Annak idején a siker kialakulásában a közönség is kivette a maga részét, egy lemezkiadás több éves munka, ismertség eredménye volt. Ma kijön egy produkció, néha nem is tudni, valójában kitől.


Színes

Tyúklopásgátló az Alföldön

A vidéki településeken az egyik leggyakoribb bűncselekmény a háziállatok ellopása. Ennek megelőzésére furfangos eszközt fejlesztett ki a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Hajdú-Bihar Megyei RFK sajtószolgálata. 


DUMA PLÁZA

A szálka a hal bosszúja. (internetgraffiti)


A húsvéti nyúl -dilemma

Az ünnepek után visszamaradt nyulak tartása okafogyottnak tűnik, levágásukat azonban esztétikai megfontolásból nem ajánljuk. A hasznavehetetlen nyulakat le lehet adni a fővárosi állatkertben, vagy szabadon is engedhetjük, ám ez esetben könnyen kutyák okozta életveszélynek tesszük ki őket. Mi azonban most azokhoz szólnánk, akik megkísérlik az állatnak gondját viselni.


A napfénytinik

Egy, az Európai Unió országaiban készített tanulmány szerint az 1985 után született tinédzsereknek koherens politikai elképzeléseik vannak, érdeklődnek a társadalmi problémák iránt, lelkesednek az Európai Unióért, és nem bíznak az amerikai értékekben. A tinédzserekről azt tartják, hogy rendetlenek, szűkszavú tévéfüggők, akik sohasem érzik jobban magukat, mint amikor szobájuk magányában duzzoghatnak. A tizenöt európai városban - így Londonban, Helsinkiben, Párizsban, Tallinnban, Berlinben, Stockholmban és Barcelonában - készített felmérés viszont mindezt cáfolni látszik. 


Szárnyaló hős

Mint legkiválóbb galambról, mely hazáját szolgálta, emlékeztek meg Gustavról Londonban, a Birodalmi Háború Múzeumának hatvanadik évfordulójára rendezett különleges kiállításon. Gustav, fedőnevén NPS.42.31066, a Királyi Légierő galambja szállította a „D-Day”-en a Szövetségesek első híreit a normandiai partoktól, méghozzá sikeresen.


Zenekari zendülés

Többletmunkára hivatkozva igényelnek fizetésemelést a Beethoven Szimfónikus zenekar hegedűsei Bonnban.


Szkülla, a búvárcsalogató

Mesterséges zátony létrehozása céljából süllyesztettek el egy szolgálaton kívüli hadihajót az angliai partok mentén.


Mi van a képen?

1. Anyósülés. 2. Kívül tágasabb. 3. Időskori tériszonyterápia és adrenalinkezelés