Egy álom hamarosan valóra válik. Aposztolosz Kurtisz görög admirális régi vágya volt már az ókori krétai hajók világon egyetlen másolatát megépíteni. Ezek a hajók emelték a Kr. e. 3000 körül Kréta szigetén élő ókori civilizációt a tengerek urává, s vitték el őket akár Ázsiáig vagy Afrikáig is.

Az uralomnak - egy ásatás során talált freskósorozat szerint - a Szantorini vulkán kitörése vethetett véget a bibliai időkben. Mivel eddig egyetlen fennmaradt roncsot sem találtak, Kurtisznak szinte a semmiből kellett kezdenie. Modell hiányában ókori rajzok s más történelmi források nyújtottak segítséget négytagú csapatának. A 17 méter hosszú, 3,8 méter széles, kerek törzsű jármű hagyományos halászhajóra emlékeztet. Vázához a minószi hajóépítők hosszú, erős ciprusfákat használtak, melyeket félbehasítottak, majd egymással szemben helyeztek el; ez biztosította a tökéletes szimmetriát. Az így kapott A betű forma csúcsa lett a hajó orra, itt kapcsolódott egybe a két fő rész. A félbevágott rönkök összeerősítéséhez kötelet használtak. A vízállóság érdekében pedig fenyőgyantával bevont vászonnal fedték a hajótestet. A borítást mésszel fehérítették, majd ezt díszítették. Kurtiszék - ókori minta alapján - valószínűleg két kék delfint festenek majd a két oldalra. A zászlófelvonás előtti utolsó feladat a körülbelül harminc evezős számára elkészített padok behelyezése lesz. Egy eredeti krétai hajó megépítése két hónapjába került harminc embernek. Mivel Kurtiszék csak négyen vannak, a példány első vízrebocsátása december 1-re várható. Első hosszabb útját sem hamarkodják el. Pontosan 2004. július 5-én indul majd neki a tengernek, éppen jókor, hogy Athénba érhessen az olimpiai játékok kezdetére. Nem kizárt, hogy még az olimpiai lángot is viheti egy darabig. (afp)