Világszerte folytatódott az árfolyamok erősödése a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon első napjaiban. Jelentősebb makrogazdasági hírek nem láttak napvilágot a héten, így az elemzői fel- és leminősítések és az eddig megjelent vállalati eredmények kaptak nagyobb hangsúlyt az irány meghatározásában. Jelentősen erősödtek a nagy európai internetszolgáltató cégek is a Yahoo eredményének hatására: a cég árbevétele még soha nem volt akkora, mint a harmadik negyedévben, eredményét pedig megduplázta.
Jól teljesített a technológiai szektor általában, az európai autógyártók egy pozitív iparági elemzés hatására, valamint a német biztosítók, melyek egy törvénytervezet alapján leírhatnák tőzsdei veszteségeiket az adóból. A BUX a külföldi indexeket meghaladó mértékben, öt százalékkal erősödött, 9914 pontos záróértéke nemcsak a tízezer pontos lélektani határt, de a 2000-ben elért történelmi csúcsot is elérhető közelségben láttatja.
Az emelkedést a Richter-Mol-OTP trió felváltva vezeti. Az OTP 3035 forintos abszolút árfolyamrekordot ért el, ahonnan 2800 forint környékéig korrigált, átvette viszont a stafétabotot a 25 400 forinttal szintén történelmi csúcsig ugró, több mint 11 százalékkal erősödő Richter. A Mol papírjait is jelentős vételi érdeklődés övezte, a gázárkérdés rendeződése visszaadta a befektetők bizalmát az olajcégnek. A három nagy növekedési potenciállal rendelkező cégtől elmarad a stagnáló, eredménydinamikájából folyamatosan veszítő Matáv, a nagy rallyben is alig egy százalékkal tudott feljebb kúszni.