Vissza a tartalomjegyzékhez


Adománybehajtás

Tisztelt Szobota Zoltán Úr! Csak gratulálni tudok a Mindszenty zarándokházról írt cikkéhez, és hogy ezt fel merte vállalni. Sajnos, mi a Farkas úr úgynevezett „tisztességes” eljárásaiban személyesen is érintettek vagyunk. Miután édesapámat megalázták és kirúgták az egyházközségi tanácsból, átjelentkeztünk Szombathelyre. Ott nem kötik ki, hogy mennyit kell (!) fizetni, és az adományhoz sem küldenek kitöltött, 13 ezer forintos csekket.

Ez csak egy eset, ami konkrétan velünk történt, de higgye el, nagyon sok sérelem érte már az embereket ez alatt a két év alatt, amit nincs kinek, vagy nem mernek elmesélni. A templomba már csak azok járnak, akik behódoltak a Farkas úrnak, vagy nagyon idősek. Bár már őket is felháborítja az állandó pénzkéregetés. Tudja, itt a halottakat is csak annyiszor lehet kiharangozni és addig, míg az „atya” engedi, mert azt is ő határozza meg. Szóval lehetne itt mesélni bőven, úgy gondolom, hogy a Mindszenty bíboros faluja megérdemelne egy tisztességes papot, aki nem a népet zsarolja.

Tisztelettel:
Sz. G.