Vissza a tartalomjegyzékhez

Bugár Árpád, Pozsony
Fejcserés támadás

Az elmúlt héten leváltották Ján Mojzišt, a szlovák nemzetbiztonsági hivatal igazgatóját. Ezzel pont került egy, Mikulás Dzurinda kormányfő által kezdeményezett, a közvéleményt már jó ideje megosztó és izgató ügy végére. Ez a pont azonban korántsem megnyugtató, mert a leváltás körül kialakult hangulat, valamint a hátterében álló jelenségek inkább a kérdőjelek sokasodását eredményezik. A Mojziš-üggyel, illetve a korábbi és máig ható belső feszültségekkel, érdekellentétekkel a kormánykoalíciónak mostanra sikerült „ledolgoznia“ parlamenti többségét: kormányválság alakult ki. Mindez az EU-integráció küszöbén, amikor számos jelentős törvény elfogadásra, több fontos reform betetőzésre vár, aggodalomra adhat okot nemcsak politikai, de gazdasági vonatkozásban is. 


Lord Robertson és Mikulás Dzurinda, szlovák kormányfő. Lefagyott a mosoly Fotó: Reuters

A szlovákiai titkosszolgálat háza táján nincs minden a legnagyobb rendben. S a közelmúlt eseményei akár Szlovákia NATO-csatlakozását is veszélyeztethetik. 
Ez az egyik tanulság, amit az egyszerű halandó le tud szűrni az elmúlt időszak történéseiből. A korábbi titkosszolgálati vezető, Ivan Lexa idején elkövetett rémtettek még mindig kísértenek, ezek kivizsgálása és a titkosszolgálat átlátható, jogszerű, normális működésének megteremtése minimális elvárás volt a Mikulás Dzurinda által vezetett kormánnyal szemben, ám a változások máig váratnak magukra. Az év eleji lehallgatási botrány újabb kérdéseket vetett fel. Pavol Rusko, a legkisebb koalíciós partner, az Új Polgár Szövetség elnöke telefonjait lehallgatta a titkosszolgálat. (Bővebben lásd: Hetek, 2003. július 18.) kapcsán már szinte felbomlott a koalíció, akkor a kormányfő mellszélességgel a kereszténydemokratákat támogatta, végül az ANO időlegesen meghátrált; jelenleg a vitás kérdések ez ügyben elnapolva.

„A párt én vagyok”

A közvélemény számára most még inkább úgy tűnik, az ANO-nak nem az elvi politizálás a legfontosabb, hanem saját érdekei - leginkább Pavol Rusko pártelnöknek. A tavaly alakult párt egyébként is egyedül az ő személye köré épült fel. A volt médiamágnás nehezen mossa le magáról a gyanút, hogy a politikába gazdasági érdekeinek megszilárdítása érdekében lépett. Az ANO az egyszemélyes párt jelzőt még inkább kiérdemelte a közelmúlt döntéseivel. Ruskónak ugyanis nézeteltérése támadt a pártja által delegált Robert Nemcsics gazdasági miniszterrel, akinek szakmai hozzáértését és munkáját általában dicsérték, és a kormányfő is elégedett volt vele. (Az ő nevéhez fűződik például Szlovákia jelenlegi legnagyobb beruházása, a Nagyszombaton épülő Peugeot-gyár; ezért a befektetésért a lengyelek és a magyarok is versenyeztek). Ennek ellenére távoznia kellett a „főnökkel“ való összezördülés után, majd Pavol Rusko magát látta legalkalmasabbnak arra, hogy a posztot betöltse, kinevezésére az elmúlt héten került sor. Nem létező szakmai előélete csak az egyik kifogás vele szemben, még pikánsabbá teszi az esetet az a tény, hogy miniszterré jelölése előtt gazdasági zsarolás vádjával eljárás indult ellene, amelyet végül az ügyész elvetett. Ennek ellenére nehezen nevezhető minden szempontból feddhetetlennek, a szlovák média reakciójában a „kecskére a káposztát“hangok eléggé erőteljesek. Az ANO által delegált közlekedésügyi államtitkárnak szintén személyes, illetve pártokokból kellett távoznia tisztségéből.

Olvadó kormánytöbbség

Minisztersége mindenesetre Dzurinda nagy szövetségesévé tette Ruskót, legalábbis a Mojziš-ügyben. A háttérben azonban akár közös gazdasági érdekek is lehetnek, ami még inkább megmagyarázná a hirtelen jött barátságot. A leváltott igazgató ugyanis rögtön megvádolta Dzurindát, miszerint egy korábbi gazdasági tender ügyében megkérte őt, hogy az általa vezetett hivatal lépjen vissza elutasító álláspontjától egy bizonyos cég javára, sőt ebben az ügyben megkísérelték megvesztegetni is. Állítását azonban eddig ő sem bizonyította, ugyanakkor Dzurindának az ügyben tanúsított viselkedése éppen a konkrétumok hiányában mindenféle találgatásra ad okot. Az MKP elnöke, Bugár Béla egy nyilatkozatában nem tudta kizárni, hogy akár gazdasági érdekekre vezethető vissza a leváltás.
A kormányátalakítás, pontosabban a nem kívánt személyek ilyetén kiebrudalása azonban nehéz helyzetet eredményezett, amelynek még messze ható következményei lehetnek. A kormányból távozó három személy ugyanis visszaül a parlamenti padsorokba, ott pedig nem biztos, hogy az eddigi pártjukat támogatják majd, azaz nem biztos, hogy a kormányprogram értelmében szavaznak majd. Simko már tett is ilyen nyilatkozatot, miszerint nem érzi ezek után magára nézve kötelezőnek a kormányprogramot. A koalíciónak az országgyűlésben eddig éppen háromszavazatnyi többsége volt, így a kormánytöbbség a múlté. Ezután tehát minden szavazás előtt kérdéses lesz, hogy az említett honatyák (és persze a többiek is) miképpen voksolnak. Az októberi ülésen rögtön az új, Rusko helyére az ANO által delegált parlamenti alelnök személyéről kell dönteni, várhatóan ez lesz az első próba annak a kérdésnek a megválaszolására, amely egyelőre csak teoretikus, ám nagyon is reális alapokon nyugszik: kormányozható-e még - és meddig - ilyen formában Szlovákia?

Népszerű adóreform, népszerűtlen politikusok

Mindezek tudatában nem meglepő egy legutóbbi felmérés eredménye: a szlovák lakosság mintegy 87 százaléka kiábrándult a jelenlegi politikai és társadalmi helyzetből, a döntő többség sötéten látja a jövőt, sőt úgy véli, rossz irányba halad az ország. Ha a kormányfő és pártja számára e lesújtó vélemény sem volna elegendő figyelmeztetés, még sokatmondóbb a pártok népszerűségi mutatóinak alakulása: az SDKÚ népszerűségi indexe már a 7 százalékot sem éri el(!), ezzel hetedik a pártok listáján, míg a Szlovák Kommunista Párt (akik tavaly épp csak átlépték a parlamenti küszöböt) mintegy 10 százalékkal az előkelő negyedik helyre jött fel. Az már nem is meglepő, hogy a két ellenzéki, a Fico, illetve a Meciar vezette „nagypárt“ magasan vezetik a mezőnyt, és együtt több mint 40 százalékon állnak.
Egy esetleges előrehozott választásnak (amely elsősorban Robert Fico fő vesszőparipája - érthetően, hiszen a kommunistákat kivéve eddig egyedül az ő pártja nem volt kormányon, nyerési esélyei pedig jelenleg nagyon magasak), illetve parlamenti döntésképtelenségnek nemcsak a kormány, de az egész ország számára komoly hátrányos következményei lehetnek. Elfogadásra vár az adóreform tervezete, melyet a külföldi szakértők is nagyon pozitívan értékelnek, sőt Szlovákiát ebből a szempontból a térség egyik legvonzóbb államának kiáltják ki már most. Az egységes adókulcs (mind a személyi jövedelemadó, mind a társasági, mind az általános forgalmi adó 19 százalék lenne), a minden árura egységes áfa vagy az osztalékadó eltörlése olyan lépések, amelyek valóban vonzóak lehetnek a külföldi befektetők számára. Elfogadásra vár a megtakarításon alapuló nyugdíjreform tervezete is, valamint az államigazgatás átalakítása. Szlovákia tehát sokat veszíthet, ha ezek a tervezetek csak tervezetek maradnak. Sokat nyerhet ugyanakkor, ha a reformokhoz felelős, nem csak saját érdeküket néző politikusok is társulnak.


Szlovák EU-drukker a népszavazáskor. Előre haladva Fotó: Reuters