Hetek - VII. évfolyam, 41. szám, 2003. október 10

Ha a Fidesz tavaly nem robbantja ki a D-209-es ügyet, ma semmilyen lehetőség nem lenne arra, hogy Kondor Katalin ügynökmúltját ellenőrizni lehessen. Ugyanis a kémbotrány miatt meghozott 2003. évi III. törvény teszi lehetővé, hogy a közszereplők állambiztonsági adatai kutathatók legyenek, még akkor is, ha nem a III/III ügyosztály munkatársai voltak, hanem más szervezeti egységhez tartoztak. Mint - vélhetően - Kondor Katalin is.

A Népszava szeptember utolsó hetében címlapon közölt egy, az állampárti állambiztonsági szervezetnél használt úgynevezett 6-os kartont, mely Kondor Katalin nevére volt kiállítva. Hasonló kartont az 1998-as választás finisében, Orbán Viktorral kapcsolatban juttattak el ismeretlenek három nemzetközi hírügynökség szerkesztőségébe, nyilvánvalóan lejárató szándékkal. A Kondor Katalinnal kapcsolatos karton és az Orbán Viktor nevére kitöltött lap között az a különbség, hogy a rádióelnök esetében a - beszervezés megtörténtét egyértelműen igazoló - második oldalt is közölték.
A beszervezési akció menete ugyanis a rendszerváltás előtt az alábbi módon történt. A kiválasztott személyről megnyitottak egy úgynevezett 6-os kartont, melynek az első oldalát az általános adatokkal töltötték ki. Ezután megkezdődött az általában egy évig tartó tippkutatás, melynek során a beszervezendő személyről környezettanulmányt készítettek; elemezték a személyiségét, alkalmazhatóságát, és alaposan feltérképezték kapcsolatrendszerét. Ezt követően keresték meg a célszemélyt - például egy „hangulatos” presszóbeli beszélgetés során - konkrét ajánlattal, amely nemegyszer fenyegetést is jelentett egyben. (Munkahely elvesztése, kompromittáló adatok nyilvánosságra kerülése stb.). Ennek a „megkeresésnek” az eredményét vezették rá a 6-os karton második oldalára. Orbán Viktor kapcsán nyilvánvalóan az történhetett - ha egyáltalán maga a karton hiteles volt -, hogy az egykori miniszterelnök nemet mondott a beszervezési kísérletre, ezért 1998-ban a 6-os kartonja második oldalát értelmetlen lett volna nyilvánosságra hozni. Kondor Katalin esetében viszont a második oldalon található három kódszám jelzi, hogy mi történhetett.
A B-130526 szám az úgynevezett B-dosszié nyilvántartási számát takarja. (B-dosszié: beszervezési dosszié, amely a hálózati személyre vonatkozó anyagok - fényképes kérdőív, adatlap, önéletrajz, környezettanulmány, beszervezési nyilatkozat, jelentés a beszervezés lefolyásáról, kiképzési terv, jelentés a kapcsolattartási módszerekről stb. - összegyűjtésére szolgál.) A H-59742-es szám pedig a H-dosszié nyilvántartási kódját takarja: ezt az aktát - amely a hálózati személyek nyilvántartására szolgált - kizárólag olyan személyek esetében állították ki, akik igent mondtak a beszervezésre, és ezt aláírásukkal megerősítették. Emellett szerepel a kartonon a naplószám is, valamint a nyilvántartó tiszt aláírása. Ezek alapján szakértők néhány perc alatt képesek megállapítani a dokumentum hitelességét. Ráadásul a jelenlegi nyilvántartásokban pontosan visszakereshetőek ezek a dokumentumok. Egy, a Heteknek nyilatkozó szakértő szerint Kondor Katalin tanácsadói - ha nem lenne hiteles a Népszava által közölt dokumentum - a fenti adatok alapján már a megjelenés pillanatában hitelt érdemlően cáfolhatták volna az ügynökvádakat. Beszédes, hogy ezt nem tették.
Az ügy egyik legvitathatóbb vetülete a dokumentumokat nyilvánosságra hozó Népszava morális álláspontja. A baloldali lap azt hangsúlyozta, hogy nem Kondor múltjával van bajuk, hanem a jelenével. Nevezetesen, hogy ilyen háttérrel, politikai múlttal miként válhatott jobboldali kötődésű, „ügynököző”, „kommunistázó” rádióvezetővé Kondor Katalin.

Pedig ha Kondor Katalin valóban a BRFK III/II-B csoportjának a kémelhárítója volt, akkor morálisan nagyon is elítélhető. A kartonon szereplő „beosztás” ugyanis „undorítóbb” és „visszataszítóbb” egy mezei ügynök feladatkörénél. Ugyanis a KGB-mintára létrejövő magyar állambiztonság rosszul fordította e feladatkör megnevezését magyarra, és a kartonon szereplő „egyéb kémelhárítás” kifejezés nem a klasszikus kémelhárító feladatkört takarja. Azt ugyanis a szakmailag jóval magasabb színvonalú III/IV-es kémelhárító csoportfőnökség végezte. A Népszava által közölt kartonon szereplő „foglalkozásvonal” a gyakorlatban olyan tevékenységet jelöl, mint „rosszhírkeltő”, „félrevezető”, „mesterséges közhangulat-alakító”, „manipulátor”.
Az ilyen személyeknek olyan alaptalan állításokat kellett fontos, a közhangulatra befolyással levő munkaközösségekben - mint egy szerkesztőség - elterjeszteniük, hogy például X. Y. ellenzéki vezető homoszexuális, vagy X. Y. egyházi vezetőt a CIA pénzeli, vagy orgiákra jár stb.
Kenedi János történész Kis állambiztonsági olvasókönyv című könyvéből megérthető, miként működött a rendszer. A történész olyan állambiztonsági intézkedési terveket publikált, amely ügynökökre („társadalmi megbízottakra”) lebontva osztja ki a feladatot: kinek mit kell végeznie Nagy Imre újratemetése kapcsán, hogy a pártközpontban kitalált eredményt kapják. A dokumentumok szerint az állambiztonsági szervezetnek 1989-ben (!) az SZDSZ, a Fidesz, az MDF, illetve más pártszerű csoportosulásokban, az összes napi- és hetilap szerkesztőségében, az alternatív mozgalmak - például punkok -, illetve az egyházak vezetőségében vagy azok környezetében voltak embereik. Legalább háromszáz „tmb” fedőneve olvasható. Külön terv szólt arról, hogy a médiumok szerkesztőségében milyen hangulatot és központi véleményt kell elterjeszteni (lásd: keretes dokumentum).

Lapunk információi szerint már korábban, más szerkesztőségben is felbukkantak Kondor Katalinról szóló állítólagos dokumentumok. Egy részük rádiósoktól került át az írott médiába. Az egyik dokumentumról kiderült, hogy hamis, míg a Népszavában megjelentek nyilvánosságra hozásától egy hetilap korábban elállt. Eltérőek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a baloldali politikai elitnek állt-e érdekében az ügy kirobbantása. Túl egyszerű lenne a képlet, miszerint az „MSZP lapja”, a Népszava bosszúból, a D-209-es ügyért hozta nyilvánosságra a Kondor-ügyet: a baloldali politikusok ugyanis inkább abban érdekeltek, hogy ne a pártállami múltról essék szó, hanem a jelenről. Úgy viszont nem lehet „kondorozni”, hogy ne kerüljön elő Medgyessy Péter D-209-es ügye. Éppen ezért nem kizárható, hogy Kondor Katalinról - aki az elmúlt időben több nagy múltú rádióst távolított el a szervezetből - sértett rádiósok szivárogtatták ki a kompromittáló anyagokat. A Népszava pedig csak élt a lehetőséggel.
Mindenestre előfordulhat, hogy evés közben jön meg az étvágy. Egyes vélemények szerint Schmitt Pál, a Fidesz-MPSZ alelnöke lehet a következő célpont, mert ő szintén az előző rendszerben futott be karriert.
Egy biztos, lapzártánk idején egyre nehezebben tartható az az álláspont, hogy Kondor Katalinnak nem volt köze a kommunista titkosszolgálathoz. Sipos Levente, a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző háromtagú bizottság soros elnöke ugyanis az MTI-nek elmondta: társadalmi megbízott minőségében szerepel Kondor Katalin rádióelnök azokban az iratokban, amelyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kedden vehetett át a Nemzetbiztonsági Hivataltól.
Sipos Levente a részletekről annyit árult el az M1 televíziónak, hogy ránézett az iratokra, és azok megegyeztek a Népszavában korábban közölt papírokkal. Sipos szerint a dokumentumok eredetiek, így szerinte Kondor Katalin biztosan kapcsolatban állt a III/II-es ügyosztállyal. Bár annak nincs nyoma, hogy Kondor például jelentéseket írt volna, a rádióelnökhöz köthető akták nem voltak a csomagban - derült ki a szavaiból.
Baczoni Gábor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főtitkára lapunk kérdésére nem kívánta elárulni azt, hogy bárki is betekintési engedélyt kért volna már az iratokba. A levéltár szerepe egyébként teljesen semleges, mivel nincs mérlegelési lehetősége, hogy kutathatóvá teszi-e a közszereplő anyagát. Ilyen kérelem esetén ugyanis az érintett, közszereplőnek tartott személyt kell megkérdezniük, hogy közszereplőnek tartja-e magát. Ha igen, akkor kutatható az anyaga, ha nem, akkor az eredeti kérelmezőnek kell bírósághoz fordulnia. Ha a bíróság megállapítja, hogy a kérelmezőnek van igaza, tehát az illető közszereplő, akkor a levéltárnak kutathatóvá kell tennie az anyagát.