Yehuda Lahav (eredeti neve Weiszlovits István) közép-európai tudósítóként Budapestről, most pedig Izraelből küldi beszámolóit, többek között a Hetek számára is. Visszaemlékezéseit (Sebhelyes élet) héberül írta meg, majd maga fordította azt magyarra és szlovákra. A kalandos életutat bejárt szerző, az eperjesi (magyar hagyományokat és zsidó öntudatot őrző) orvos fia, megannyi megpróbáltatásról, embert próbáló időről, érdekes helyszínekről számol be, mindvégig nyílt őszinteséggel az akkori életérzés felidézésével. A rendszerváltás után számunkra is hozzáférhetővé lettek írásai. Személyes ismerősünk lett.
Ilyen a tudósítói sors, amit ő tömören úgy fogalmaz meg, hogy igyekezett tisztességesen élni és írni, mert úgy érezte, ahogy szinte mindenki, aki túlélte a holokausztot, hogy azok helyett is él, akiket megöltek, és méltónak kell maradni azok emlékéhez. „Állandóan érzem jelenlétüket és felelősségünket előttük. Szüleim emléke végigkísért életemen, azoknak emlékével együtt, akik még velünk élhetnének, ha nem tűntek volna el a krematóriumok füstjében. Ezt a tudatot szerettem volna átadni gyermekeimnek és unokáimnak.”
(Maccabi Kiadó, 2003.)