Hazafi Zsolt
Véleményklíma és a dollármilliók

Interjú Bajomi-Lázár Péterrel a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció Tanszékének adjunktusával, aki az elmúlt hónapokban az Észak-Karolinai Egyetem Újságírás és Tömegkommunikáció Karán tanulmányozta az Egyesült Államok sajtóját.

Bajomi Lázár Péter Fotó: Somorjai L.

- Már közhelyszerűvé vált az a mondás, hogy 2001. szeptember 11-e után megváltozott a világ. Annyiban mindenképpen igaz, hogy azóta permanens háború zajlik. A média világa mennyiben változott meg? 
- Elsősorban az Egyesült Államok sajtóját tanulmányoztam, így arról tudok beszélni. Ott az újságírásban történetileg az úgynevezett objektivitás-doktrína vált dominánssá. Eszerint a valóság a tényekre való fókuszálással ragadható meg, az újságíró csupán bemutatja a valóságot, de nem alakítja azt. A sajtó pártatlanságra, kiegyensúlyozottságra, belső sokszínűségre törekszik. 
A gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy ezt az ideált a sajtó jobbára csak békeidőben igyekszik követni. Valahányszor háború tört ki - a spanyol háborútól a függetlenségi háborún át az első és a második világháborúig - a nyomtatott sajtó, majd az elektronikus média tekintélyes része elkötelezte magát valamelyik oldalon. Ez történt most, a harmadik iraki háború alatt is. Az amerikai média - különösen a televízió - a beavatkozás pártjára állt, és egyenlőségjelet tett a patriotizmus és az iraki katonai beavatkozás közé. Holott tudjuk, legalábbis kérdéses, hogy valóban a katonai beavatkozás szolgálta-e a legjobban az amerikai nemzet érdekeit.
Az újdonság a korábbi háborúkhoz képest az, hogy a média nem kormányzati nyomásra vagy központi cenzúra alatt helyezkedett erre az álláspontra, hanem - amerikai médiakutatók szerint - gazdasági okokból. A lakosság hetven százaléka ugyanis beavatkozáspárti volt. Ilyen „vélemény-klímában” az objektivitás nem feltétlenül jövedelmezett volna jól. Sőt, azok a televíziós csatornák voltak a legnépszerűbbek, amelyek a legmarkánsabban háborúpártiak voltak - például a Fox News. Egyes rádióhálózatok bojkottálták a Dixie Chicks nevű, egyébként roppant népszerű countryzenekart, mert egyik énekesnője nyilvánosan bírálta Bush elnököt. A nyomtatott sajtó egy része - így például a New York Review of Books - ugyanakkor már a háború alatt bírálta a televíziók elfogultságát. Úgy vélték, hogy a hazafias elkötelezettség oltárán feláldozták az objektivitást és a kritikus hangvételt.
Az állami cenzúra ma már egyébként is értelmetlen. Emlékezetes például, hogy két évvel ezelőtt a CNN kormányzati nyomásra nem sugározta Oszama bin Laden egyik videofelvételét - másnap azonban az arab műholdas csatorna, az al Dzsazíra teljes terjedelmében lejátszotta a kazettát. A globális médiát a nemzetállamok már nem tudják ellenőrizni. 
- Beszélgettem a háború idején demokrata támogatókkal, akik a katonai akciók elkezdéséig ellenezték Bush terveit, de a harci cselekmények idején már támogatták. Mint mondták: a kocka el lett vetve, a háború idején már nem lehet moralizálni, az egyenleget majd a háború végével lehet megvonni. Nem lehet, hogy inkább ez a jelenség volt az említett tendenciák mögött? 
- A médiahatás-kutatások számon tartják, hogy háborúban homogenizálódnak a vélemények. A háború összehozza az embereket, hiszen közös a veszély. Ha már belementek a háborúba, akkor mindenkinek az az érdeke, hogy minél jobban jöjjenek ki belőle.

Egy verőfényes októberi nap New Yorkban. Helyreállítás médiaviták közepette Fotó: Joel Meyerowitz 

- A BBC tudósításai kapcsán is felmerült, hogy az tekintendő-e objektivitásnak, hogy a brit kormányzattal azonos terjedelemben szólalnak meg a tálibok? 
- Nem biztos, hogy a sajtónak minden körülmények között objektívnek kell lennie. A Bush által képviselt szabadság és egyenlőség, illetve az Oszama bin Laden és Szaddám Huszein által képviselt elnyomás és egyenlőtlenség közül az egyik nyilvánvalóan nem megfontolandó alternatíva. Nem kétséges, hogy az újságírónak ki kell állnia az emberi jogok mellett.
Az objektivitás és az értékválasztás persze nem is feltétlenül zárja ki egymást. Egy komoly sajtótermékben elkülönülnek egymástól a tényoldalak és a véleményoldalak. Általában azt tekintik optimális eljárásnak, ha a tényoldalon valóban csak a tények olvashatóak, a véleményoldalakon viszont a szerkesztőség határozottan elkötelezi magát valamelyik álláspont mellett. Sőt, akár a véleményoldal is lehet sokszínű. Például a USA Today című napilap véleményoldalán mindjárt két kommentárt is fűz a nap sztorijához: az egyik a „mi álláspontunk”, a másik az „ellentétes álláspont” cím alatt fut. A probléma az, hogy a televízióban a tény és a vélemény sokkal nehezebben határolható el egymástól. 
- Európa „sajtója” mennyiben más?
- Történetileg különbözik az angolszász és az európai sajtó. Míg az angolszász újságok törekednek az objektivitásra, addig az európai sajtó hagyományosan az „egy szerkesztőség: egy vélemény” elvet képviseli. Itt a sajtó nem belsőleg, hanem külsőleg sokszínű. Európában a lapok egykor többnyire pártlapok voltak, de idővel mind függetlenebbé váltak - megőrizve ideológiai elkötelezettségüket. Például a brit The Guardian baloldali lap, mégis élesen bírálja a szintén baloldali Blair-kabinetet.
Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben észlelhető volt egyfajta csendes amerikanizálódás: az európai lapok is igyekeznek nyitni, sokszínűbbé válni, minél több embert megszólítani. Ennek az az egyik oka, hogy Európában a kereskedelmi televíziók megjelenésével csökkentek a nyomtatott sajtó számára hozzáférhető reklámbevételek. S ha csak egy álláspontot képvisel egy újság, azzal saját közönségpiacát korlátozza. Ha viszont nyitottabb, több embert képes megszólítani, nagyobb esélye van a magasabb példányszámra.
- Visszatérve az Egyesült Államok közhangulatára, hogy látják Európa Amerika-ellenességét?
- Hivatalosan minden európai országban elítélték a szeptember 11-ei terrortámadást. Sokkal bonyolultabb volt a kérdés az iraki háború idején, amikor egyes európai országok támogatták, mások nem az angolszász katonai beavatkozást. Az amerikaiak nagyon rossz néven vették például a franciák szkepticizmusát. Kár volt fölszabadítani őket a náci megszállás alól, és hiba volt támogatni a háború utáni újjáépítést, ha most nem szolidárisak - mondták sokan. Néhány amerikai városban bojkottálták a francia termékeket. Az amerikaiak érzékenysége nagyon is érthető: a terrortámadás őket érte, és a trauma emléke még nagyon friss. Mit mondtak volna a franciák akkor, ha 2001. szeptember 11-én a Champs Élysés-t szántja fel egy utasszállító repülőgép?
Az amerikai lapok egyébként cikkeztek a világszerte tapasztalható növekvő Amerika-ellenességről. A politikusokat ez persze nem izgatja különösebben. Triviális, de igaz: az Egyesült Államok nagy ország, gazdaságilag és katonailag nagyon erős, és senkitől nem függ. Csak Texas állam - Bush elnök szűkebb hazája - kétszer akkora, mint Franciaország.