Hetek - VII. évfolyam, 37. szám, 2003. szeptember 12

A Magyar Közgazdász Társaság Sopronban a héten rendezte a 41. Közgazdász Vándorgyűlést. A tanácskozás során a szakma gyakorlatilag egyetértett abban, hogy a gazdaság kapcsán válságról ugyan nem lehet beszélni, de a látható tendenciák komolyabb beavatkozás hiányában semmi jót sem ígérnek. Sajnálatos módon azonban a szakemberek véleménye szerint a gazdasági racionalitás által megkövetelt változások és reformok véghezviteléhez sem a politikai akarat, sem a társadalmi elfogadottság nincs meg.

Az idei vándorgyűlés központi témája az európai csatlakozás küszöbén álló magyar gazdaság versenyképessége volt. Az előadások és a szekcióülések e témában igyekeztek az ország helyzetét meghatározni, és a követendő irányokat, illetve hangsúlyokat kijelölni. A helyzetértékelés kapcsán a közgazdászok részéről a legelmarasztalóbb kritikát kétségtelenül a gazdaságpolitika kapta. Elhangzott, hogy az elmúlt időszakban a gazdaság szinte összes makromutatója romlott, és az ezek mögött meghúzódó tendenciák és irányok komolyabb beavatkozás nélkül semmi jót sem ígérnek. A kialakult helyzetért a szakma elsősorban a politikai és a gazdasági érdekek egymástól való rémisztő eltávolodását teszi felelőssé. Az úgynevezett „választási gazdaságpolitika” átgyűrűzéséért, vagyis a gazdaság tényleges állapotától és lehetőségeitől elszakadt osztogatásért mind a kormány-, mind az ellenzéki oldalt felelősség terheli. Sajnálatos módon „a szellem kiszabadult a palackból” - jegyezte meg Mellár Tamás egyetemi tanár, a statisztikai hivatal első embere -, jelenleg nincs meg sem az erő, sem a politikai konszenzus arra, hogy sikerüljön azt újra visszazárni. „Sajnálatos módon ebben a helyzetben a gazdaságpolitika csak „egyfajta »showműsorrá« vált - jelentette ki Antal László, a Pénzügykutató Rt. munkatársa. Tipikus példája ennek a személyi jövedelemadó csökkentése körül kibontakozott politikai vita. Közgazdászok véleménye szerint az szja-kulcsok csökkentése a jelen helyzetben gazdasági szempontból elhibázott, hiszen semmiféle reformjellegű váltást nem jelent. A fedezetét máshonnan kívánják előteremteni, s különösen akkor tűnik ésszerűtlennek a bevezetése, amikor a legnagyobb problémát egyébként is a fogyasztás magas aránya okozza.
A személyi jövedelemadó csökkentése helyett sokkal ésszerűbb lenne például a beruházási kedvezmények körét bővíteni.
Nagyon aggasztó az a tendencia - hangsúlyozták az előadók -, hogy míg az elmúlt időszakban a beruházások alig 1 százalékot meghaladó mértékben nőttek, ezzel szemben a fogyasztás mintegy 7-8 százalékkal. Ez természetesen csak következménye volt annak, hogy - mint azt Békesi László a helyzetértékelésében kifejezte - a bérek az elmúlt évben a tényleges gazdasági növekedés mintegy háromszorosát meghaladó mértékben növekedtek. Mindezt súlyosbítja, hogy a lakosság jó részének körében az európai uniós csatlakozással kapcsolatban további fokozott jóléti várakozások élnek. A gazdaságpolitikai szekció sajnálatos konklúzója a helyzettel kapcsolatosan az volt, hogy a gazdasági racionalitás által megkövetelt gazdaságpolitika jelenleg kívül esik a társadalmi elfogadhatóság határain.

A Békesi László által felvázolt jövőbeni gazdaságpolitikai forgatókönyvek is ezt igazolják. Békesi szerint a kormány előtt jelenleg két gazdaságpolitikai alternatíva áll. Az egyik radikálisabb, reformjellegű beavatkozást kívánna - s a gazdasági racionalitás is ezt követelné -, amelynek eredménye hosszú távú, 3-4 százalékos, tartós növekedés. A másik forgatókönyv óvatosabb, kiigazító jellegű politikát jelent. Szerinte a gazdasági fejlődés szempontjából hátrányos, hogy a kormány szemmel láthatóan ez utóbbi mellett elkötelezett, noha a döntések még ez esetben is ellentmondásosak és következetlenek.

Csökkenő versenyképesség

A vándorgyűlés központi témája a magyar gazdaság versenyképessége az Európai Unióba való belépés előtt. Sajnálatos módon a csatlakozásra váró országok között Magyarország versenyképessége az elmúlt időszakokban látványosan visszaesett. Ennek okát Gáspár Pál, az ICEG kutatóintézet vezetője és Oblath Gábor, a Monetáris Tanács tagja közös előadásában négy fő dologban látta. Egyrészről a gazdasági teljesítménytől elszakadó bér- és költségnövekedésben, amely a szakemberek szerint aggasztó méreteket ölt. Másrészt abban, hogy a termelékenység Magyarországon - a várakozásokkal ellentétben - sokkal kisebb mértékben nőtt, mint ez kívánatos volna. Harmadrészt a forint indokolatlan felértékelődése nagyon negatívan hatott a gazdaság különböző szereplőire. Ezzel kapcsolatban a szakemberek kritikával illették a jelenlegi gazdaságpolitikát is, miszerint tartós növekedést és növekvő versenyképességet lehetetlen az árfolyam leértékelésével elérni. Negyedik okként pedig az államháztartási reform elmaradását, azaz a költségvetés további növekedését, illetve a növekvő és romló állami újraelosztást nevezték meg. Ez utóbbival kapcsolatban a legmarkánsabb véleményt kétségtelenül Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke fogalmazta meg, aki a vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén a jelenlegi drámai helyzetben kétszázezer, a közszférában dolgozó alkalmazott azonnali elbocsátását sürgette. Véleménye szerint az így felszabaduló mintegy ezermilliárd forintot adócsökkentésre kellene fordítani.

A szakemberek sajnálatosnak nevezték, hogy csak nagyon kevés előrelépés történt az úgynevezett minőségi versenyképesség kialakításának irányában. Ez a szakképzetlen és olcsó munkaerőre alapozott versenyképességet a minőségi, humántőkére, kutatásfejlesztésre és magas hatékonyságra alapozott versenyképességgel váltaná fel. Be kell látnunk - hangzott a közgazdászok véleménye -, hogy olcsó munkaerő tekintetében Kínával és Indiával sem Magyarország, sem Kelet-Közép-Európa nem képes felvenni a versenyt, éppen ezért ez nem is lehet még rövid távú cél sem.

Kiszámítható gazdaságpolitikát!

Nem tett jót az ország versenyképességének az elmúlt hetek rendkívül koordinálatlan árfolyam-politikája sem. Szakemberek szerint az igazi probléma nem a változtatások mértékével és nagyságrendjével van, hanem azok kiszámíthatatlanságával. Közgazdászok szerint a monetáris unió irányába tapogatózó magyar gazdaság nemzetközi megítélésének nagyon sokat ártott az elmúlt időszak hektikus árfolyam- és kamatpolitikája. Ha Magyarország a kitűzött célok értelmében 2008-ban csatlakozni kíván az EMU-hoz, sokkal kiszámíthatóbb gazdaság- és monetáris politikára van szükség. A történtek üzenete mindenképpen a pénzügyi és gazdasági irányítás egymással való vetekedése és egyet nem értése volt. Ez többek között a mai napig is látszik abban, hogy az egyensúlyi árfolyamot másképpen ítéli meg a jegybank és másként a Pénzügyminisztérium. Bár a hektikus árfolyam-politika kapcsán a befektetői bizalom nem rendült meg az ország iránt, az utóbbi időkben visszafogottság tapasztalható.
A szakemberek körében a gazdasági célrendszerek kapcsán egyetértés volt abban, hogy Magyarországnak érdekében áll minél előbb csatlakozni a monetáris unióhoz. Abban viszont nem volt egyetértés, hogy vajon érdemes-e a középtávú gazdasági stratégiát azokra a maastrichti kritériumokra alapozni, amelyekkel kapcsolatban éppen a legnagyobb tagországok, Németország és Franciaország fogalmazott meg kritikákat. Érthető módon azért, mivel a jelenlegi gazdasági recesszióban azok betartása még nekik sem megy. A záró plenáris ülésen az EMU-hoz való csatlakozás kapcsán Járai Zsigmond - a maga sajátos szempontjából - szintén elégtelent osztott a kormány gazdaságpolitikájának (lásd keretes írásunkat).
Az egyéb lehetséges rövid és középtávú célok között első helyen mindenképpen egy kiegyensúlyozott, reális és kiszámítható gazdaságpolitika kell hogy álljon. Ennek hátterében a politika különböző színezetű szereplőinek legalább elvi szintű megállapodása is elengedhetetlen lenne. Annál is inkább, mivel a gazdaság helyes irányba tereléséhez egyre erőteljesebb beavatkozásra van szükség. Ha ehhez nincs meg a kellő akarat a szélesebb politikai elit részéről, akkor mindez a társadalmi és politikai közegellenálláson nagyon könnyen elbukhat, veszélybe sodorva ezzel a már az Európai Unióhoz csatlakozott magyar gazdaság hosszú távú versenyképességét.
Az idei vándorgyűlés kiábrándító megállapítása az volt, hogy a gazdasági racionalitás által megkövetelt változások és reformok véghezviteléhez sem a politikai akarat, sem a társadalmi elfogadottság nincs meg. Ezek után csak remélni lehet, hogy a szakma véleménye nem pusztába kiáltó szó lesz, hanem a Kádár Béla, a Magyar Közgazdász Társaság elnöke által némi iróniával „soproni sóhajok és sikolyokként” aposztrofált vándorgyűlés üzenete az illetékeseknél mégiscsak meghallgatásra talál.