Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Diktatúrából monarchia?

Oly sok év után végre hazatértem - jelentette ki Sharif Ali bin Husszein, az iraki királyi család leszármazottja. A negyvenhét éves londoni befektetési bankár közel ezerötszáz ember előtt tartott beszédet a család bagdadi mauzóleumánál. Bár afelől még bizonytalan volt, hogy a több évtizedes diktatúra után vajon lesz-e alkotmányos monarchia Irakban, Sharif Ali hangsúlyozta: az új Iraknak méltóságra, szabadságra és demokráciára kell épülnie.


Sharif Ali bin Husszein. Az iraki trón várományosa Fotó: Reuters

Sharif Alit még csecsemőkorában menekítették ki szülei az országból, amikor unokatestvérét, II. Feiszál királyt az 1958-as katonai puccs során megölték. Ugyanabból a hasemita családból származik, amelynek a jelenlegi jordániai uralkodó is tagja, és amelyet Irakban még a britek iktattak be az uralkodói pozícióba az első világháború után. Jelenleg nincs közvetlen iraki trónörökös, de Sharif Alinak van még két unokatestvére, akiket szintén a lehetséges trónkövetelők között emlegetnek - mindketten a jordán királyi család tagjai. A Londonból érkezett üzletember azonban megerősítette: nem lesz trónharc. „A családban teljes egyetértés van afelől, hogy én vagyok a várományos.”
Sharif Ali úgy tervezi, politikai hatalma nem lesz az új Irakban. „Nem hatalomban gondolkodunk, hanem az iraki nép hatalommal való felruházásában” - fejtette ki királyi többes számot használva. Segédei szerint Sharif Ali népszavazást tervez, melynek során az iraki nép eldöntheti, hogy valóban szeretnék-e őt egy alkotmányos monarchia fejeként látni. Egyelőre azonban nem tisztázott, hogy az iraki nép mennyire támogatná a királyság létrehozását. Bár Sharif Ali olyan szimbolikus személy, aki enyhíthetne az Irakban uralkodó politikai káoszon, családja igazából sohasem élvezett széles körű támogatást.


Szomorú leltár

Az iraki háború befejeződése után több nemzetközi szervezet is megpróbálja felmérni az áldozatok számát. A szövetséges erők oldalán 205 halottat tartanak számon, akik közül 135-en vesztették életüket az ellenség elleni harc során, és hetvenen haltak meg balesetben vagy a baráti csapatok eltévedt golyói miatt. A 135 harcban elesett katona közül 116 volt amerikai, és 19 brit. A hadműveletek kezdete óta a szövetséges erők 627 sérültet számoltak össze.
Az AP hírügynökség felmérése szerint a civil áldozatok száma legalább 3240, amelyből 1896 fő Bagdadban vesztette életét. Ez az eredmény azonban még nem végleges, a számok várhatóan jelentősen emelkedni fognak, hiszen az újságírók Irak 124 kórházából csak 60-at tudtak meglátogatni. Emellett a kórházak nyilvántartásai sem pontosak, másrészt sok áldozatot nem is szállítottak kórházba. Így a végeredmény akár több ezer fővel is módosulhat.