Emelkedést mutattak a vezető tőzsdeindexek a héten. Az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal két százalékra csökkentette irányadó kamatlábát. Ennek ellenére az euró a várt gyengülés helyett tovább erősödött, ami nem tett jót az exportőr cégek árfolyamának. Az EKB elnöke esetleges további kamatcsökkentést is kilátásba helyezett.
Amerikában a szolgáltató szektor beszerzési menedzser indexe a vártnál lényegesen jobban erősödött májusban, az új munkanélküliek száma viszont magasabb lett az elemzői várakozásoknál. A technológiai cégek közül hárman is profitkilátásaik romlására figyelmeztettek. A BUX mozgását egyértelműen a jegybank és a pénzügyminisztérium intézkedéscsomagja határozta meg. A forintleértékelés és az egy százalékos kamatemelés együttes hatása a mélybe taszította az árfolyamokat. Egyetlen nap alatt közel négy százalékot gyengült az index, ami 2000 márciusa óta a második legnagyobb zuhanást jelenti.
A hét vesztese az OTP lett 7,5 százalékos zuhanással, de a Richteren kívül valamennyi blue chip öt százalékot meghaladó mértékben vesztett értékéből. A Richter a forintleértékelést követően 17600 forintig száguldott, innen nézve 16270 forintos záró ára is csúnya korrekciót tükröz. Emelkedést mutattak a vegyipari papírok, a Borsodchem árát tovább hajtja a felvásárlásra vonatkozó spekuláció, a mostani árfolyam hároméves csúcsot jelent. Közel három százalékkal erősödött a TVK árfolyama is, a cég vezérkarát a múlt heti igazgatósági ülésen a többségi tulajdonos Mol indoklás nélkül lecserélte.