Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Meddig még?

Egy héttel ezelőtt még a politikusoké volt a főszerep a jordániai Akabában George W. Bush amerikai elnök védnökségével megrendezett palesztin-izraeli csúcstalálkozón, a terrorszervezetek azonban néhány nap alatt gondoskodtak arról, hogy senki ne várjon gyors eredményeket az új békepróbálkozástól. A Hamasz 48 órával Mahmud Abbasz palesztin miniszterelnöknek a terrorizmust elítélő nyilatkozata után megszakította a tűzszüneti tárgyalásokat, és szinte azonnal támadásba is lendült.


Izraeli rendőr a felrobbantott jeruzsálemi busz roncsai előtt. Tömeggyilkosság hidegvérrel Fotó: Reuters

Június 8-án három izraeli egyenruhába öltözött palesztin lopózott be egy gázai támaszpontra, ahol négy katonát megöltek, mielőtt ártalmatlanná tették volna őket. A támadásért a Hamasz és az Iszlám Dzsihád mellett az Abbasz és Jasszer Arafat által vezetett Fatah egyik szárnya is felelősséget vállalt.
Három nappal később - lapzártánkkal egy időben - Jeruzsálemben egy utasokkal teli busz volt a terroristák célpontja. Ezúttal egy, a vallásos zsidó ortodoxok öltözetét viselő hebroni férfi volt az öngyilkos merénylő, aki saját magán kívül tizenhat izraeli civil lakos életét oltotta ki, több mint százat pedig megsebesített.
A hírügynökségek az újabb jeruzsálemi vérfürdőt összefüggésbe hozták azzal, hogy egy nappal korábban izraeli helikopterek rakétákkal sikertelenül próbálták megölni Abdel Aziz Rantiszi Hamasz-vezetőt, aki kisebb sérülésekkel megúszta a támadást, három járókelő azonban meghalt a likvidálási kísérlet során. Izraeli részről cáfolják ezt, mondván, bármely adott pillanatban legalább egy tucat terrorfenyegetéssel kell számolniuk a hatóságoknak, és 24 óra leforgása alatt lehetetlen megszervezni egy ilyen nagyszabású terrortámadást.

Az ortodox zsidók ruháját viselő palesztin terrorista a csúcsforgalomban a piac közelében szállt fel a jeruzsálemi 14-es buszjáratra. Hidegvérrel kivárta, amíg a következő megállónál még többen zsúfolódnak fel a járműre, majd a Jaffa utcán annál a belvárosi kereszteződésnél hozta működésbe a testére erősített pokolgépet, ahol az elmúlt két év során többször is robbantottak már terroristák. A merényletnek tizenhat áldozata volt. A több mint száz sebesült között van Robert W. Singer amerikai szenátor lánya is.
A sírig fogjuk üldözni a palesztin terrorcsoportokat és vezetőiket - ígérte néhány órával a merénylet után Ariel Saron izraeli kormányfő, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezettek a diplomáciai folyamat mellett, amely reményeik szerint „csendet, és Isten segítségével, békét hozhat” - idézte Saron szavait a Haarec. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az áldozatoknak egyetlen „bűnük” az volt, hogy zsidók.
Időközben az izraeli biztonsági szolgálat, a Sin Bet értesülései szerint nőtt a veszélye annak, hogy szélsőjobboldali zsidó aktivisták merényletet kíséreljenek meg Ariel Saron ellen. A miniszterelnök lapzártánkig nem reagált a Sin Bet kérésére, hogy vegyék őrizetbe a gyanúsnak tartott szélsőjobbos szervezetek képviselőit.
George W. Bush amerikai elnök Chicagóban újságírók előtt sürgette, hogy szigeteljék el azokat, akik gyűlöletükben ölni is készek azért, hogy megakadályozzák a békét, és zárják el a Hamasz anyagi támogatását szolgáló csatornákat. Az Európai Unió részéről Javier Solana, az unió külügyi és biztonsági ügyekért felelős első számú vezetője „feltétel nélkül” elítélte a jeruzsálemi merényletet és hangsúlyozta, hogy „egy út vezet a békéhez”. Az erőszak újabb ördögi körét mindenáron meg kell akadályozni - mondta Solana.