Az emberség képlete

A Császárok klubja százkilenc percében minden a helyén van. Iskolafilm - nemcsak témáját, de minőségét tekintve is. 
A Holt költők társaságának hangulatából induló történet mesterien kerüli az ismétléseket, viszont nem fél a téma kiegészítésétől - mintha az ottani nagy kérdések újabb nézőpontját tárná elénk.

Adott egy patinás iskola, ahol Hundert Tanár Úr ókori történelmet oktat. Nem „leadja” az órákat, hanem megalkotja azokat. Hivatást gyakorol, s a szó legnemesebb - eredeti - értelmében „miniszter”: szolgája annak, amire életét tette. Csak sajnálhatjuk, ha nem volt ilyen tanárunk, s főként, ha nem próbálunk ilyenek lenni - ha épp tanárok vagyunk. Befektető életmódja évtizeden át szórja gyümölcseit. Nála a diákok sivár magolás helyett felfedeznek és átélnek, miközben cserébe tiszteletet kap, s nem küldik melegebb égtájra (mint ma pár iskolában) szólás- és egyéb szabadságukra hivatkozva. Mi más ez, mint táborverés a horatiusi arany középen? A Hundert-félék - tán van pár valódi példány - jól tudják, hogy maga a tantárgy: ürügy és nem végcél. Mert nem az évszámok s a képletek számítanak majd az iskola végén. Az évek során lassan, de egyenletesen értékek rakódnak le, jellem formálódik és hit, például a tisztességes versenyben, ami nem más, mint a nyugati civilizáció alapja, s ahogy el is hangzik, a demokrácia magja. Ez röviden az oktatás értelme. Ám csak akkor működik, ha megvan bármely tanítványsági viszony alapja: hagyja magát tanítani, akit tanítanak…
És itt már frontvonalak épülhetnek. Mit teszünk, ha egy hetyke kamasz ül be a szépen megkomponált óránkra, és módszerrel kezdi lebontani, amit mi közmegelégedésre felépítünk? Teheti mindezt - és ez a legkeményebb - apja „hátszele” miatt, melynek anyagilag és politikailag is kiszolgáltatott az iskola. Pontos képe e helyzetnek az a tiltott és bűnös dolgokkal megrakott bőrönd, amit a szenátorfiú a tanulóóra csöndjében Pandora szelencéjeként nyit fel, és ezzel máris felülírja a puritán erkölcsre és tisztességre alapozó légkört. Történetünk valódi hőse, a Tanár Úr így kerül választás elé. Megtörhetne felnőtt Nyilas Misiként, hisz megalázták őt is, de inkább önuralmat és alázatot merítve saját eszköztárával nemesíti az elgazosult kertet: egy nagyhírű vetélkedőn keresztül teszi érdekeltté a fiút az együttműködésben. Anarchia és lázadás helyett pozitív motiváció, amint mai direktívák is írják, sejtve azért, hogy csak kezdeni könnyű e folyamatot.
S bár drukkolunk, nem sikerül ez Hundertnek sem. Kiderül, hogy csalt a fiú, s amit jellemtisztulásnak néztünk, az cinikus álca, a hatalomtól kényeztetett lélek kis játszmája volt. És mikor a „miért” kérdésre „miért ne”-vel felel, mi ott a nézőtéren sóhajtva feladjuk az emberbaráti kísérletet.
De ezzel nincs vége a sztorinak. A tanulságoknak még kevésbé. Legalább két-három fordulat következik, s ami csak jó filmet fémjelez, a vég nem kiszámítható. És nagy meglepetésre nem kudarc ízű.
Ajánljuk ezt a filmet, nagyon ajánljuk. Most ballagó diáknak, aki nem nagyon érti, mi történt vele az elmúlt években, megfáradt tanárnak, sértett szülőnek egyaránt. De leginkább mindenkinek, aki - nagy levegőt véve ki merjük mondani - az embervilágban eligazodáshoz keres útvonalakat. Kívánunk ezenfelül hosszú, egészséges videós utóéletet a Császárok klubjának, hisz egyetlen kis moziban (volt) látható időnként. (Pálfy Gyula)