Magyar egyházak és civilek összefogásának eredményeképpen ma már több mint kétszáz afrikai árva kap rendszeres támogatást Magyarországról. Április elején a Magyar Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével jutottak el Malawiba azon magánszemélyek, munkahelyi, iskolai vagy különféle egyházi közösségek adományai, akik a Szeretetszolgálat „Fogadj Örökbe” programja keretén belül rendszeresen támogatnak egy-egy afrikai árvát. Ebből az összegből élelmiszer, ruha és higiéniás csomagok kiosztására került sor.

Segélyezettek Malawiban Fotó: Révész Szilvia
A gyakori aszály és a különféle betegségek által sújtott térség legsúlyosabb problémája a HIV-fertőzés. A felnőtt lakosság egyharmada fertőzött, aminek következtében rohamosan nő az árvák száma. Ha így folytatódik, akkor a társadalom főként öregekből és gyermekekből fog állni. Nem ritkaság, hogy egy nagymamára tíznél is több unoka nevelése hárul, miután eltemette saját négy-öt gyermekét. Ez lehetetlen feladat munka és segélyek nélkül. A kormány a hírverésen túl nem sok mindent tesz - a fejlődő országokra jellemző módon nyeli el a nemzet pénzét, sőt a segélyek egy részét is. Ellenben sürgeti a civil szervezetek és egyházak összefogását a probléma kezelése érdekében. (Jordanidisz Ágnes)