Hazafi Zsolt
Mindig ellenzékben

- Mennyire nehéz élő és mai napig alkotó emberről könyvet írni, hiszen ha túl lojális hangvételű a könyv, akkor szervilizmussal lehet vádolni, ha pedig karcos és kritikus, akkor éppen a „témát”, a „könyvalanyt” sérti?
- Az ember arról szeret írni, amihez kedve van. Eörsivel több mint tíz éve ismerjük egymást. merem mondani, barátságban vagyunk. Így érthetően jó kedvvel írtam róla. A szervilizmus csapdáját talán az segített elkerülni, hogy Eörsi több véleményével, némely publicisztikáival nem értek egyet. S ezen vélemények vitatandóságára - ahogy ezt mások is tették - fel is hívom a figyelmet a könyvben. Munkásságáról viszont őszintén azt gondolom, hogy noha irodalmi szempontból változó teljesítmény, és nem egyenes vonalú életmű, azért olyan kiváló művekkel büszkélkedhet, amely elegendő a maradandósághoz. Például a Jóbok könyvét a kilencvenes évek magyar irodalma egyik kiemelkedő teljesítményének tartom. Könyvemben tehát igyekeztem balanszírozni. 

Vágvölgyi B. András Fotó: Vörös Szilárd

- Mi a célja a könyvnek? Korrajzot fest az elmúlt ötven évről vagy egy ember életén keresztül balzaci módon „tanítómesét” kíván adni”? 
- Egyrészt a könyv kiadója, a pozsonyi székhelyű Kalligram már évek óta jelentet meg élő írókról kismonográfiákat a Tegnap és ma - Kortárs magyar írók sorozatában. E hónapban Eörsi mellett Kertész Imréről és Csoóri Sándorról is bemutatnak egy-egy könyvet. Izgalmas lehet öszszevetni, hogy ők - hiszen egy generáció - milyen életutakat futottak be, a korszakok kihívásaira milyen válaszokat adtak. 
Eörsi élete - amely átível a holokauszton, a sztálinizmuson, a forradalmon és a kora és késő kádárizmuson, valamint a rendszerváltáson - abban segíthet az elmúlt évtizedek megértéséhez, hogy egyedi módon viszonyul 1956-hoz. Ifjú sztálinistából lett „nagyimrista”, majd 56-os elítélt és később ellenzéki. A Kádár-rendszer, amely mindmáig meghatározza azt amiben élünk, a viselkedési mintáinkat, a hazugságainkat, a kompromisszumainkat, mélyen 56-ban, a kádári elit forradalomra adott válaszában gyökerezik. A forradalom után Eörsi barátait hagyta ott a börtönben és ez meghatározza, hogy miért tűnik ő sokak számára némelykor kötekedő, krakéler, kompromisszumokra képtelen személyiségnek. Tudniillik Angyal Istvánnak volt a legjobb barátja. Angyal nem sokkal a kivégzése előtt azt mondta Eörsinek: „életem csúcsára jutottam, nem akarom végigcsinálni azokat a nyavalyás kis kompromisszumokat, amelyek most rátok várnak.” Eörsi több évnyi fogság után kiszabadulva, naftalintól szagos ruhájában a börtönkapuban hűséget fogadott a halottainak: nem köt kompromisszumot. Ezt betartotta. Olyan „nézőpont” tehát az ő élete, amely végig kompromisszummentesen viszonyult a Kádár-rendszerhez. 
- Perifériára is került érte. Eörsi kapcsán, aki például harcostársa volt a Demokratikus Ellenzékben Kis Jánosnak és Tamás Gáspár Miklósnak, az a kérdés foglalkoztat, hogy az ilyen emberek a rendszerváltás után miért kerültek újra ki a fősodorból. Azt tudom, hogy a kádárizmusban miért voltak a háttérbe szorulva, pontosabban szorítva, de a rendszerváltáskor lehetőséget kaptak, és éltek is a lehetőséggel, hogy meghatározói legyenek a magyar politikai és közéletnek. Nem akarom megsérteni őket, de sem Eörsi, sem a többiek, ma nem a fősodor. Mi az oka ennek? 
- Az ország szempontjából fontosabb volt, hogy a rendszerváltáskor diktálják az ütemet, mint most. Az ország ráállt egy demokratikus pályára, igaz mindketten tudnánk most órákig kritizálni azt, amiben élünk, de mégis működik a parlamentális demokrácia. Ôk a szellemi életnek továbbra is meghatározói maradtak, talán a napi politikára nincsenek olyan ráhatással, mint korábban, de publicisztikáikkal azért még most is jelentős hatást tudnak gyakorolni. 
Ami egyébként nem olyan nagy baj. Mondani szokták: ha írófejedelmek és filozófusok határoznák meg az ország életét, az olyan keleties elem, oroszos szokás lenne. Jobb, ha szakpolitika uralja az ország politikai életének döntő részét. Ha pedig a politikával kapcsolatos morális kérdések vetődnek fel, akkor helyes, ha megszólalnak ezek az írói, tudományos és egyéb tekintélyek. S ezt teszik is. Eörsi is, Kis János és TGM is.

- A könyvben említést tesz Eörsi antiklerikalizmusáról. Ez manapság nem egy kedvelt téma, mégis miért volt fontos ezt is kiemelni?
- Mert nagyon komoly és fontos téma ez. Eörsi - ahogy vallja - ateistának született, hiszen egy asszimilálódott zsidó családban nőtt fel. Édesanyja a vészkorszakban annyira akarta ezt az asszimilációt mutatni, hogy felvarrt sárga csillaggal járt református bibliaórára. Ez a megalázott helyzet ellenállást váltott ki Eörsiben, és elutasít mindenféle istenhitet, sőt harcosan teszi ezt. A történelmi egyházakról nagyon lesújtó a véleménye, hiszen írásaiból és interjúiból kiderül, hogy bürokráciát, pénzt, hatalmi erőt lát bennük.
Mégis rendkívül érdekes, hogy a Jóbok könyve nem szól másról, mint egyfajta metafizikai deficitről. Transzcendenciahiányról, amit Eörsi a maga módján a bibliai Jóbbal, Auschwitzzal és Heinével próbál betölteni, s tulajdonképpen teológiai kérdésekre keres választ. Kimondottan megkapónak tartom, hogy Eörsinek, aki egy egész életet - kisgyerek korától kezdve - hetykeségben, vagányságban, dacos vallásellenes elutasításban élt le, van bátorsága szembenézni azzal, hogy mégiscsak volna neki metafizikai igénye.