Korunk muskétása

A három testőr - német- amerikai-luxemburgi akciófilm-változatban. Ha rosszmájúak akarunk lenni, akkor ezzel nagyjából mindent el is mondtunk a Muskétásról (The Musketeer, 2001). A jóindulat persze valamit enyhít a dolgon: aki nagyon is mai verekedőfilmet akar látni, ezúttal kosztümös jelmezben, az nem fog csalódni a három testőr legalább huszadik, kellőképpen modernizált, hollywoodi adaptációjában. Alexandre Dumas klasszikus regényének ármányra-szerelemre- kalandra-hősiességre épülő XIII. Lajos-korabeli alap-sztorija bármikor eladható - a jelenlegi alkotók szándéka szerint a hongkongi akciófilmeken edződött nézők ingerküszöbéhez kellőképpen hozzáigazítva. 

Calvin Klein exmodellje naiv, mint egy kisiskolás, és úgy vív, mint Jackie Chan

Essék néhány szó a dicső, francia és angolszász filmtörténeti múltról is. A méltán leghíresebb, 1973-as verzió, a Michael York, Richard Chamberlain, Faye Dunaway és Charlton Heston fémjelezte mozi annak idején két Arany Glóbuszt is besöpört. Számos feldolgozást követően a kilencvenes években amerikai részről újra felfedezték a művet, s persze a franciák sem ültek tétlenül, 94-ben elkészítették a D’Artagnan lányát, melyben a főszerepet Sophie Marceau alakította. Végül egy amerikai remake, a Vasálarcos következett: az 1998-as alkotásban Leonardo DiCaprio alakítja XIV. Lajost, testőrként pedig Jeremy Irons, John Malkovich és Gerard Depar-dieu segédkezik.
A mostani koprodukció a rendező Peter Hyams vélhető szándéka szerint a filmes műfajok zanzás egyvelegét adja, nem egyszer paródiába hajló jelenetekkel. A romantikus szépségű tájakon felvett kalandokban D’Artagnan (Justin Chambers, egykori Calvin Klein-modell) naiv, mint egy kisiskolás, és úgy vív, mint Jackie Chan. A gonosz Febre (Tim Roth) meseszerűen negatív alak, a bíboros (Stephen Rea) viszont vérbeli politikus. A királynőt a francia film nagyasszonya, Catherine Deneuve alakítja - némi emlékeztető a kulturális gyökerekre. Ha az alkotásra a néző úgy ül be, mint egy kosztümös vígjátékra, remekül fog szórakozni. „A végső leszámolás a létrák között” című zárójelenetet tényleg képtelenség nevetés nélkül figyelni. Valószínűleg Dumas se reagálna másként. 
(Bárdos Róbert)