Hazafi Zsolt
Lényegi változás nem történt

Minden idők legunalmasabb kongresszusa - értékelte lapunknak egy „mezei” választmányi tag az MSZP legutóbbi kongresszusát. S annyiban igaza is volt, hogy tét csak egy-két poszt esetében, és izgalom csak a párt felső köreiben volt némileg tapasztalható. Összegezve: lényegi változás nem történt. Konfrontációt csak Jánosi Györgytől, erős kritikát pedig Horn Gyulától hallhattunk. A választmányi tagoknak a folyosói beszélgetések során mindenkiről volt egy „kis rossz szavuk”. De csak egy kicsi, és többször kiderült, hogy a kritikus éppen a „sajátját” - a saját támogatottját - bírálja. 
Kovács László pártelnök és Jánosi György választmányi elnök beszédének feléig bírták a küldöttek a büfé nélküli létet. A mozgalmi életet kedvelők, mármint a büfébe ingázók aránya a hátsó sorok irányában exponenciálisan növekedett. A kávé ingyen, a sör hideg volt. A legkitartóbbnak persze a párt szűkebb vezetéséhez tartozók bizonyultak, akik a több órás ülésezés alatt helyükön maradtak - az első sorokban.

Nem esett le az álluk a meglepetéstől Fotó: Vörös Szilárd

Jánosi György - a Botka László személyében egyedül kihívót kapó választmányi elnök - a személyével kapcsolatos találgatások kapcsán egy történetet mesélt el, miszerint az elmúlt napokban nagyon sok újságíró kereste meg. Egyikük a Parlamentben azt kérdezte: - Mondd, te szereted Kovács Lászlót? Mire Jánosi rászólt: - Ne kiabálj, itt túl sokan vannak, menjünk valami nyugodtabb helyre! „Átmentem a Köztársaság térre, jött velem, ott megint megkérdezte. Mondtam, itt még mindig túl sokan vannak, menjünk még tovább, egy nyugodt helyre. Kimentünk a Hungaroringre, a betonteknő kellős közepére, ott megint feltette a kérdést: - Most már tényleg mondd meg, szereted Kovács Lászlót? Körülnéztem, nem volt ott senki, s azt mondtam, én tulajdonképpen igen” - élcelődött a sportminiszter.
Jánosi beszéde gyakorlatilag arról szólt, hogy az ő posztja nem a párt felső vezetésétől, hanem a küldöttektől függ, és áll minden verseny elé. Ráadásul az elmúlt tizenhárom évben mindig versenyben és nem alkuk által nyerte el a párton belüli tisztségeit. Óva intett minden olyan törekvéstől, amely homogenizálni akarná a pártot, mert Jánosi szerint „így együtt vagyunk kerek egészek”.
Horn Gyula úgy fogalmazott: „Ha szerény vagyok magunkkal szemben, akkor azt mondhatom, hogy a kormányzás tűrhetően működik. Nagy szó, ha egy kormányról azt mondják, teszi a dolgát.”
Dicséretként megfogalmazta, hogy Medgyessy nyitni tudott a középrétegek felé, a piacgazdaság követelményeit igyekeznek összhangba hozni a szociális elvárásokkal, megnyugtató a kormány stílusa, mert arra törekszik, hogy ne az akarat, hanem a törvény uralkodjon. S ezzel kísérletet tesz a társadalmi és politikai kiegyezésre. 
A párttal kapcsolatban a felemás jelzőt használta az egykori pártelnök-miniszterelnök. Szerinte ugyanis jól működik a frakció és a választmány, de az elnökségre ez „nemigen jellemző”. Ugyanis Horn érvelése szerint nem veszi le az elnökség az ütközések terhét a kormányról, pedig: „a kormány dolgozzon, a vitákat folytassa le az MSZP”. Horn szerint az is baj, hogy a Köztársaság téri MSZP-székház kiürült, inkább „siralomházhoz hasonlít”.
A további felszólalók kisebb hibákat vetettek fel. Hiller István, akit sokan a jövő Vitányi Ivánjának, az egyik lehetséges ideológusnak tartanak, elmondta: a politizálás szimbolikus vetületére is szükség van, s ezen a területen gyenge az MSZP. Mint civilben latin-történelem szakos bölcsész fogalmazott: „Állandóan mély tartalmú és érthetetlen mondatokat mondunk, pedig egy mozdulat, egy dallam, egy kép gyakran többet mond, mint ezer legépelt oldal. Értsétek meg: a baloldal tűz, szellem és tűz, pezsgés és tűz! Nem is értem, hogy tudtok nyugton ülni a feneketeken ilyen gondolatok hallatán! (…) Szeretném, ha a következő országgyűlési kampányunkat már nem a Köztársaság téri székházból irányítanánk. Úgy gondolom, el kellene mennünk a Köztársaság térről, mert ósdi, avítt, mert rossz emlékű, mert nem sugározza azt a képet, amilyenek egyébként vagyunk, amilyenek lenni szeretnénk.” 
Eközben a büfé előtti tumultusban az esélylatolgatás és a tavaszi kerti munkával kapcsolatos eszmecsere hágott tetőfokára. Érdekes jelenségnek lehettem tanúja. A „jánosisták” - Jánosi György támogatói - kedvesen, indulat- és haragmentesen magyarázták, hogy mi a hibája az újrainduló választmányi elnöknek: kicsit komótos, a választmányi ülésen - miután mindenkit meghallgat, s közben egy szót sem jegyzetel - elmondja a közös álláspontot, ami úgy tűnik, hogy az ülés elején kialakított véleménye már. És akkor kit támogat? - kérdezem. Válasz: ki mást, mint őt. Egy „kovácsista” - azaz Kovács László „irányvonalát” támogató küldött - precíz aprólékossággal magyarázta el, hogy milyen hibái vannak jelenleg az elnökségnek, hogy milyen a kormány, az elnökség és a frakció kapcsolata. Kulcsmondata, hogy a választások óta Kovács László, aki a Fidesz-érában kiváló belpolitikai vénáról tett tanúbizonyságot, inkább külügyminiszter, mintsem pártelnök. Kicsit sodródik a párt - magyarázta. Akkor kiket támogat? - szólt ismételten a kérdés. Kiket másokat, mint akiket Kovácsék javasolnak - hangzott a válasz. 
A szavazás és a kongresszus a híresztelések ellenére hozott izgalmakat. A harci kedvét megtaláló Jánosi György nagyarányú szavazattöbbséggel legyőzte esélyesebbnek kikiáltott kihívóját, a Kovács László támogatottjának mondott Botka Lászlót, Szeged polgármesterét. Az elnökség kapcsán pedig váratlan kiesők és bejutók borzolták a kedélyeket. Például Mesterházy Attila, a sportminisztérium államtitkára bejutott, miközben Mandúr László budapesti elnök, az Országgyűlés alelnöke, valamint Toller László, a „vörös” Pécs polgármestere nem.
A nap végén, a szavazások sűrűje után tartott tájékoztatóján Kovács László humorra fogta Horn kritikáját. Valahogy így: könnyű volt 1994 és 1998 között a pártelnök kapcsolata a miniszterelnökkel, hiszen könnyen tudtak egyeztetni: a kérdéseket Horn Gyula megbeszélte Horn Gyulával. Medgyessy Péter miniszterelnök másnap válaszolt: mindig van mit tanulni Horntól, most például a melléknevek új fokozási szabályait: „jó, jobb és tűrhető. Mert Horn tanár úrnál egy elégséges más tanároknál jónak, sőt jelesnek számít”.