Hack Péter
A demokrácia mártírja

Zoran Gyingyics könynyű célpont volt a távolból tüzelő gyilkos számára. A Milosevics megbuktatásában kulcsszerepet játszó szerb miniszterelnök, aki három gyermek apja volt, egy sportbalesetből lábadozva mankón bicegett az új belgrádi kormányépület előtt, amikor a halálos támadás érte. Gyingyicset három héttel ezelőtt már megpróbálták meggyilkolni.

Zoran Gyingyics szerb miniszterelnök. Filozófus volt, aki egy új, demokratikus államért küzdött Fotó: Reuters

Hiába erősítették meg Szerbia és Montenegró miniszterelnökének a biztonságát - páncélozott gépkocsival és még több testőrrel -, a nyílt utcán elkövetett támadást nem tudták megakadályozni. Nem az első eset volt ez, a kormányfő ellen február 21-én is megkíséreltek merényletet elkövetni, akkor egy teherautó vágott a miniszterelnöki autókonvoj elé, az ütközést csak a sofőr ügyessége hiúsította meg. Akkor a szerb parlamenti képviselők elutasították Gyingyics álláspontját, hogy merénylet, és nem baleset volt, ami vele történt. Az incidens után a teherautó vezetőjét őrizetbe vették. A Belügyminisztérium közleménye szerint az osztrák rendszámú teherautó vezetője jelentős bűnözői múltra tekinthet vissza, az egyik leghírhedtebb szerb bűnözői család fejének jó barátjáról van szó. 
A teherautós leszámolás nem számít szokatlannak Szerbiában, hasonló merényletet követtek el a kilencvenes években Vuk Draskovics, Milosevics ellenzékének akkori vezetője ellen, és az akkori titkosrendőrség egyik bevált módszerének tartották. 
„Ha valaki úgy gondolja, hogy a törvények és a reformok leállnak az én eltávolításommal, az nagyot téved - mondta Gyingyics az eset után a Politika című napilapnak. - A rendszer még mindig működni fog, és senki nem kap amnesztiát az elkövetett bűneiért úgy, hogy közben megszabadul egy-két állami hivatalnoktól!”

Február végi felvétel Zoran Gyingyicsről Fotó: Reuters

„Mindenkit sokkoltak a történtek. Milosevics idején fel voltunk készülve arra, hogy ilyesmi megtörténhet, de most mindenki döbbenten hallgatja a híreket” - mondta szerb ismerősöm, amikor a Gyingyics elleni merénylet hírét hallva felhívtam Belgrádban. 
Paul Rowland, a washingtoni székhelyű Nemzeti Demokrata Intézet belgrádi irodájának vezetője évek óta azon dolgozik, hogy segítséget nyújtson a szerbiai demokratikus intézmények megerősítésében. Véleménye szerint a Gyingyics vezette demokratikus kormányzás alatt sokat erősödtek ezek az intézmények Szerbiában, azonban a mostani napok fogják megmutatni, elég erősek-e ahhoz, hogy megőrizzék a demokráciát az országban.
Bár mind a helyiek, mind a Belgrádban élő szakértők bíznak benne, hogy a Milosevics-rendszert megdöntő demokratikus fordulat tovább folytatódik, a miniszterelnök meggyilkolása súlyos csapást jelent mind Szerbia, mind a térség jövője szempontjából. Vitán felül áll ugyanis, hogy Zoran Gyingyics a szerbiai demokratikus fordulat egyik kulcsfigurája volt. 
Az 1952-ben született Gyingyics már egyetemi évei alatt összeütközésbe került az akkori rendszerrel, 1974-ben letartóztatták, mivel egy illegális antikommunista ifjúsági szervezet létrehozásában vett részt. Több hónapos börtönbüntetés után folytathatta csak tanulmányait. 1977-ben Németországba emigrált, ahol Jürgen Habermas, a híres német filozófus tanítványaként szerzett doktori címet filozófiából. 
Jugoszláviába tizenkét évvel később, 1989-ben tért vissza. 1990-ben alapította meg barátaival együtt a Demokrata Pártot. A párt képviseletében már 1990-ben parlamenti helyhez jutott. 1994-ben megválasztották a Demokrata Párt elnökének. 1996-ban pártja jelöltjeként megnyerte a belgrádi helyhatósági választásokat, de a Milosevics vezette rezsim nem akarta elismerni választási győzelmét. Polgármesteri helyét csak 1997-ben foglalhatta el, miután egy több tízezres békés megmozduláson a belgrádiak kikényszerítették a váltást. Ezzel Gyingyics lett Belgrád első nem kommunista polgármestere a második világháború után. 
A népszerű, ugyanakkor sokak által erősen kritizált Gyingyics rendkívüli szervezői képességét még ellenfelei is elismerték, amit bizonyít, hogy széles körben csak „a Menedzser” néven emlegették. Ellenfeleivel szembeni kíméletlen harcmodora és néhány vitatott szokása miatt „kis Szlobo”-nak is nevezték (Szlobodan Milosevics nevére utalva).
A kilencvenes években a Miloseviccsel szembeni ellenzék megosztottsága akadályozta, hogy a diktátor hatalmával szemben reális alternatíva fogalmazódjon meg. Gyingyicsnek meghatározó szerepe volt abban, hogy a 2000 szeptemberi és decemberi választásokon tizennégy ellenzéki szervezet koalíciójaként indult a Szerbiai Demokratikus Ellenzék listáján, amely százhetvenhat helyet szerzett a kétszázötven fős szerb parlamentben. A koalíció segítette győzelemre a jugoszláv (tehát Szerbia és Montenegró szövetségét alkotó) szövetségi elnökválasztásokon Vojiszlav Kosztunicát, a korábban a politikai életben kevésbé ismert jogászprofesszort, akit a világ Milosevics legyőzőjeként ismert meg.
A koalíció megalkotásának nehézségeire utal, hogy röviddel Milosevics rendszerének megdöntése után már repedések jelentek meg a szövetséges politikai erők között. Az elmúlt években éles konfliktus alakult ki Gyingyics, a szerb miniszterelnök és Kosztunica, a szövetségi elnök, valamint pártjaik, a Demokara Párt és a Szerb Demokrata Párt között. Az egykori jugoszláv tagköztársaságok közül utolsónak megmaradó Montenegró függetlenségi törekvései miatt a szövetségi intézmények, így a szövetségi elnök pozíciója is folyamatosan gyengül. Ez is magyarázza, hogy Kosztunica elindult a szerb elnöki pozícióért folyó versengésben, ahol csak az alacsony választási részvétel miatti érvénytelenség akadályozta meg a győzelmét.
Kosztunica és Gyingyics politikája között az egyik legnagyobb különbséget a Nyugathoz való viszony jelenti. Míg Gyingyics egyértelműen Nyugat- és Amerika-barát politikát folytat, Kosztunica a nacionalista szavazók kegyeit is keresi.
A kormányfő pártolta a szerb háborús bűnösök hágai kiadatását - és ennek érdekében mindent meg is tett, neki volt köszönhető, hogy Milosevicset úgy vitték ki az országból, hogy csak a Hágába való megérkezése után jutott el az információ Kosztunicához. 
Elemzők a merénylet után három lehetséges érdekcsoportot jelöltek meg a nyilvánvalóan bérgyilkos által elkövetett tett lehetséges indítóokaként. A február 21-ei merényletkísérlet után elsőként a szervezett bűnözők akciójára gyanakodtak sokan. A miniszterelnök ugyanis határozott lépéseket ígért a háborúk nyomán jócskán megerősödött szervezett bűnözői csoportok felszámolására. A merénylet estéjén a kormány a Belgrád egyik kerületéről elnevezett Zemun-klánt vádolta meg a gyilkosság elkövetésével. A kormány közleménye szerint a klán célja, hogy káoszt, jogtalanságot és félelmet gerjesszen az országban.
Felmerült a politikai boszszú is mint lehetséges motívum. Milosevics egykori hívei és a szélsőséges szerb nacionalisták Gyingyicset a szerb ügy elárulójának tartják. (A NATO-bombázások idején az akkor belgrádi polgármester Gyingyics kénytelen volt Montenegróba menekülni, mivel tartania kellett Milosevics híveinek bosszújától.) 
A harmadik változat szerint a Hágai Nemzetközi Bíróság igényeit teljesíteni kész Gyingyicset a felelősségre vonások miatt ingerült és ugyanakkor a felelősségre vonástól tartó egykori katonai-titkosszolgálati elit ölette meg. Gyingyics, aki késznek mutatkozott mindeddig a Hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal való együttműködésre, nemrégiben bejelentette, hogy elfogása esetén kiadják Hágának Ratko Mladic tábornokot, akit szintén háborús bűncselekménynyel gyanúsít a nemzetközi törvényszék, és akit sok szerb változatlanul nemzeti hősnek tart.
Jellemző, hogy a merénylet estéjén a Magyar Távirati Iroda a szerb kormány nyilatkozatára hivatkozva Milodrag Lukovicot, közismertebb nevén Legija parancsnokot, a Különleges Alakulatok (JSO), az úgynevezett „vörös sapkások” egykori parancsnokát gyanúsította a merénylet kitervelésével.
A szerb belpolitikai helyzet bonyolultságát mutatja, hogy a három lehetséges elkövetői csoport: a szervezett alvilág, Gyingyics politikai ellenfelei és az egykori katonai-titkosszolgálati elit nehezen választható el egymástól. A szerb nacionalisták, az alvilág és a titkosszolgálatok kapcsolata hosszú múltra tekint viszsza. Milosevics idején a szerbiai polgári titkosszolgálat, az RDB előszeretettel alkalmazott bűnözőket különböző feladatok végrehajtására. Az azóta már merénylet áldozatává vált Arkan kapitányról, a szerb félkatonai alakulatok hírhedt parancsnokáról ma már tudható, hogy már a nyolcvanas években a szerb titkosszolgálatok bérgyilkosaként tevékenykedett. 
A szervezett alvilág a titkosszolgálatok megbízásából részt vett mind a horvátországi, mind a boszniai, mind a koszovói harcokban. A Milosevics által létrehozott Különleges Alakulat, a „vörös sapkások” tagjainak egy része is a szervezett bűnözői körökből került ki. Ez az alakulat volt a szerb fegyveres erők legjobban felszerelt egysége.
Elemzők 1999-től napjainkig legalább négy politikai gyilkosság, illetve merényletkísérlet hátterében sejtik ezt a titkosszolgálati-bűnözői érdekcsoportot. 1999-ben lelőtték Slavko Curuvija lapkiadót. Furcsa módon a Curuviját figyelő titkosszolgálati embereket percekkel a merénylet előtt visszarendelték. 2000-ben elrabolták és meggyilkolták a korábbi szerb elnököt, Ivan Stambolicot. Az utóbbi években két merényletet is megkíséreltek Vuk Draskovics ismert szerb ellenzéki politikus ellen. A politikus környezete mindkét esetben a Különleges Alakulat közreműködését feltételezte. 
A 2000. októberi fordulat idején a „vörös sapkások” a tűzparancs ellenére nem lőttek a tüntetőkre, hanem a tömeg oldalára álltak. Az „átállás” előkészítéséről a Szerbiai Demokratikus Ellenzék nevében éppen Zoran Gyingyics tárgyalt a Különleges Alakulat vezetőivel.
Az új rendszer ezt a lépést azzal hálálta meg, hogy a titkosszolgálati-bűnözői szerveződés gyakorlatilag sértetlenül vészelte át a rendszerváltást, és megőrizhette szinte mindazon kiváltságát, amelyet a Milosevics-rezsim idején szerzett. A „vörös sapkások” korábbi vezetőjének, Legija parancsnoknak ugyan egy idő után távoznia kellett, de befolyása változatlanul megmaradt. Ez a befolyás vált nyilvánvalóvá, amikor 2001 novemberében a „vörös sapkások” fellázadtak a szerb kormány ellen, és lezártak egy forgalmas autóutat Belgrádban. A lázadás kiváltó oka az volt, hogy az alakulat tagjai sérelmezték, hogy a kormányzat „visszaélt” az alakulattal, mivel annak részt kellett vennie a hágai bíróság elé állítandó háborús bűnösök letartóztatásában. A szerb kormány az alakulat lázadását „hazafias indíttatású tiltakozásnak” minősítette, és a résztvevők büntetlenül megúszhatták az eseményeket.
A kormány a tavalyi évben hosszas halogatás után - aminek kapcsán Gyingyicset a maffiával való együttműködéssel is megvádolták ellenfelei - végre nekikezdett a szervezett alvilág felszámolásának. Az óvatos intézkedések az egyik legfontosabb klánon, az úgynevezett „surcini klánon” belül gyilkosságsorozatot indítottak el. Ez a klán ugyancsak a titkosszolgálatok és a bűnözők együttműködésének eredményeként Surcin központtal a szerbiai autólopásokra és kábítószer-kereskedelemre specializálódott. Mára ez a csoport lett a szerb alvilág egyik legveszélyesebb és legszervezettebb csoportja; a Gyingyics elleni február 21-ei merényletkísérlet elkövetőjéről a szerb sajtó azt állította, hogy a „surcini klán” egyik vezetőjének köréhez tartozik. Az mindenesetre feltűnő, hogy a merénylőt a hatóságok nem a merénylet elkövetésével, hanem csupán kisebb bűncselekményekkel vádolták, és az ellene folyó eljárásban meglehetősen hamar szabadlábra is helyezték.
Valószínűleg nem tévedünk, ha kijelentjük, hogy Gyingyicset ennek a polipnak valamelyik karja gyilkoltatta meg. Az elkötelezett demokrata, háromgyermekes családapa miniszterelnök mindazt szimbolizálta, amit a posztkommunista-titkosszolgálati-alvilági polip gyűlöl: a szabadságot, a demokráciát, az emberi jogokat és a Kelet-Európát az elmúlt évtizedben a politikai elnyomás alól felszabadító eszméket.
A jövő szempontjából az elemzők biztató jelnek tarják, hogy a Kosztunica elnök a legélesebb szavakkal ítélte el a merényletet, és arra szólította fel a demokrácia híveit, hogy álljanak ki a demokrácia vívmányai mellett, és ne azt keressék, mi az, ami elválasztja őket egymástól, hanem azt, ami öszszeköti. A merénylet bizonyítéka lehet a szabadság és a demokrácia erejének is, de bizonyíthatja ezen eszmék sebezhetőségét is. Az eseményeknek üzenete van a világ számára, és különösen a térség számára. Zoran Gyingyics olyan eszmékért áldozta életét, amely eszméknek nem csak Szerbiában vannak ellenségei. Az eseménynek rá kellene döbbenteni a szabad világ híveit, hogy az a szabadság, amit megszereztünk, védelemre szorul.
Az oldal összeállításában közreműködött Mondovics L. Gábor