Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Tamás
Magyar csapatok a fináléban

Mindkét éllovas vízilabdacsapatunk továbbjutott a nemzetközi kupákban. A Bajnokok Ligája csoportmérkőzései még nem záródtak le, azonban a Honvéd a hét végi idegenbeli győzelmével, a hátralévő meccsektől függetlenül már biztos résztvevője a BL májusban megrendezésre kerülő négyes döntőjének. 

A Domino a korábbi Pireusz elleni meccséhez hasonlóan Zágrábban is bravúrt hajtott végre azzal, hogy a házigazda Mladost Zagreb csapatát megverte 12-11-re. Kovács István legénységének így a hátralévő csoportmérkőzéseken már csak a csoportelsőség megtartása a tét. A csoportelsőséget azonban a Honvédnál most nem csupán presztízskérdésként kezelik, mert csak így kerülhetik el a másik ágon immár a csoportelsőségét is bebiztosító bivalyerős olasz armadával, a Reccóval az idő előtti találkozást. A KEK-ben ismét döntős lett a Vasas, miután összesítésben, igaz, csak egy ponttal, de jobbnak bizonyult a Spanyol Sabadell csapatánál. A piros-kékek itthonról még háromgólos előnnyel utaztak Madridba, de ott már csak hajszál híján sikerült az egygólos különbséget megtartaniuk. Eközben a másik ágon a nápolyiaknak nem okozott nehézséget a Lukoil Volgográd. Az idegenben szerzett lehengerlő győzelem után odahaza is simán verték az oroszokat a visszavágón. A várakozásoknak megfelelően ezzel létrejöhetett a KEK „álomdöntő”, a Vasas-Posillipo rangadó, amelyen egy hét múlva először a Vasas fogadja idehaza az olaszokat. A döntő érdekessége, hogy a Steinmetz testvéreknek ezúttal egymás ellen kell megküzdeniük, és persze ne felejtkezzünk el Kásás Tamásról sem, az olasz csapat frontemberéről.