Dr. Malcolm Law egészségügyi szakértő szerint elejét lehetne venni a szívbetegségek szaporodásának, ha például csokoládéból, jégkrémből és más kész-élelmiszertermékekből a mostaninál húsz százalékkal kevesebbet tennének az élelmiszercsomagba. A túl nagy csomagok ugyanis automatikusan azt eredményezik, hogy túl sokat esznek az emberek.
Dr. Law, a londoni Wolfson Megelőző Egészségügyi Intézet munkatársa tudományosan bizonyította, hogy az emberek általában az utolsó morzsáig megeszik ami a tányérukon van. De a szakértő szerint akkor sem maradnának éhesek, ha kisebb adagot ennének, így viszont csökkentenék a zsírbevitelüket. Dr. Law azt is támogatná, hogy a forgalmazók szüntessék meg azokat a kereskedői fogásokat, amelyek túlfogyasztásra biztatják a vásárlókat, magyarán az „egyet fizet, kettőt kap” típusú akciókat. A lényeg az, a szakértő szerint, hogy a britek változtassanak étkezési szokásaikon, és ennek érdekében el akarja érni, hogy a kormány kezdjen tárgyalást az élelmiszeriparral a csomagolt adagok csökkentéséről. (BBC)