A minap az olasz Legfelsőbb Bíróság Rómában egy ügy felülvizsgálata során megállapította, hogy az anyai szeretet túl messzire ment. A szigorú ítélet valószínűleg félelmet kelthet országszerte az olasz anyák szívében. A bíróság az ügyben eljárva ugyanis megállapította, hogy a firenzei bíróság helyesen döntött úgy, hogy az apánál helyezi el a gyermeket a válás után, mivel az anya „túlszerette” a kisfiút. A bíróság szerint az anya gyermeke iránt tanúsított felfokozott figyelme és túlzott védelmező magatartása a gyermeket hátrányosan érintette.

„A gyermek erkölcsi és pszichológiai érdekei azt kívánják, hogy annál a szülőnél kerüljön elhelyezésre, aki a válásból eredő következményeket a legminimálisabbra tudja csökkenteni.”- szólt az ítélet. „A gyermek mindig az anyjával volt, és azzal akar maradni akit szeret, és aki annyi áldozatot hozott érte”- mondta hiába a bíráknak. Ha úgy tűnne, hogy az igazságszolgáltatás vágná el a köldökzsinórt a 30 éves olasz férfiak és mamájuk között, nézzük meg ugyanannak a bíróságnak az előzővel teljesen ellentétes ítéletét. Itt az édesapánál elhelyezett gyerekeket visszakapta a mama, mivel az apa túl gyakran hagyta a gyerekeket másra. Természetesen az ügyben szereplő mama igen boldog volt: „Nálam ott lesznek a gyerekek, ahol lenniük kell , és ahol szeretet van”- kommentálta az ítéletet. (Reuters)