1967. január 15-én játszották az első Super Bowl-mérkőzést a Los Angeles-i Memorial Coliseumban. A Green Bay Packers 35:10 arányban verte a Kansas City Chiefs alakulatát. Akkoriban mindössze 61 ezer 946 néző volt kíváncsi a két rivális összecsapására, amely a mai napig negatív rekord. Az idők során azonban alaposan megváltozott a helyzet. A statisztikák szerint a mindenkori tíz legnézettebb sportközvetítésből kilenc az aktuális tojáslabdás bajnoki döntő volt.

A látszat ellenére a szurkolók nem, csak a csapatok estek egymásnak. Lásd még: Fradi-Újpest rangadó Fotó: Reuters
Az idei kiírás fináléját a világ kétszáz országában 800 millióan izgulhatták végig. A San Diegó-i Qualcomm stadionba egy internetes árverésen még a gyengébb helyekre is kétezer dollárért lehetett beugrót szerezni. A pálya közepénél helyet foglalni vágyók viszont ötezer dollárt (1,1 millió forintot) voltak kénytelenek leszurkolni. A finálé előtti héten a drukkerek megszállták a Super Bowlnak immáron harmadszor otthont adó kaliforniai várost, amely ez idő alatt 300 millió dolláros bevételhez jutott.
Az összecsapás játékideje négyszer tizenöt perc, de valójában három és fél óráig is eltarthat a különböző reklámok és egyéb műsorszámok beiktatásával. Egy félperces reklámblokkért ez évben 2,1 millió dollárt kellett kifizetni a hirdetőknek. A szórakoztatásról pedig olyan világsztárok gondoskodtak a találkozó ideje alatt, mint Celine Dion, a Dixie Chicks trió, Sting és Bon Jovi. A küzdőtér felett pedig az amerikai légierő F-18-as vadászbombázói végeztek kötelékrepülést. Ilyen külsőségek után nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban az NFL (National Football League) lekörözte az összes többi sportágat a népszerűség és a profit tekintetében is. A mérkőzés maga is remek szórakozást nyújtott a nézők számára. Az eddig három nagybajnoki címmel büszkélkedő Oakland a Raiders találkozó esélyeseként, a liga legjobbjának választott Rich Gannon által irányított támadó sorában bízhatott. Az ellenfél, a Tampa Bay Buccaneers sokáig az egész mezőny legrosszabb csapataként volt számon tartva. Az 1976-ban alakult társaság első huszonhat találkozóját elvesztette, azaz másfél szezonon keresztül képtelen volt nyerni. 1997 óta azonban évről évre egyre jobb szerepléssel rukkoltak elő. Mára már az egész NFL-t figyelembe véve is a legjobb védelemmel rendelkeznek. Ez annak a John Grudennek az érdeme, aki éppen az Oaklandet elhagyva, nyolcmillió dolláros szerződést aláírva lett a Tampa vezető edzője. Nos, ennek az lett az eredménye, hogy az alapszakaszt 12:4 győzelem-vereség mutatóval zárta a floridai gárda. A Super Bowlon pedig nem kis meglepetést okozva földbe döngölte a Raiderst.
A 48:21-es végeredmény híven tükrözi a két alakulat teljesítménye közti különbséget.
A Rich Gannont tökéletesen ismerő Gruden érdeme, hogy az alapszakaszban mindösszesen tíz labdát eladó sztárjátékos ezen az estén új negatív rekordot állított fel. A tampai védelem öt alkalommal lopta el átadásnak szánt labdáit, míg a mérkőzés vége felé két touch downt ért el a kalózok gárdája. Monte Kiffin, a kalózok védelmének edzője így méltatta főnökét: „Jon Gruden volt Gannon. Végig Gannon fejével gondolkodott, és sikerrel járt.” Teljesült tehát a tampaiak álma, akik az első Super Bowlt megnyerő Green Bay edzőjéről elnevezett Vince Lombardi-trófeát a lefújás után végre magasba emelhették. Jon Gruden tehát bizonyította egykori csapatának, kár volt őt olyan könnyen elengedni az előző bajnokság végén. Sikerével új NFL-rekordot állított fel a harminckilenc éves tréner, mivel ő lett a legfiatalabb edző, aki nagybajnoki címre vezette legénységét.