Szemet gyönyörködtető kiállítás nyílt meg szerdán az Ernst Múzeumban. Ezúttal Redő Ferenc festőművész szövött faliképeit, valamint grafikáit láthatja a nagyérdemű.

Mazzanti, 1991.
Redő Ferenc 1957 óta tervez gobelineket. Eddig mintegy másfél száz mű került ki a keze alól, további huszonötöt pedig feleségével, néhai Vörös Rozáliával közösen készített. Az életmű mögött egy gondolkodó, az érthető művészetet alapvető értéknek tekintő alkotó áll. Most, hogy 90. évéhez közeledik a művész, az Ernst Múzeum retrospektív kiállítást szervez munkáiból. A gobelintermés válogatott darabjai mellett bemutatásra kerülnek a művész korai grafikái, batikolt, illetve varrott faliképei is.
Redő Ferenc szövött faliképein eredendően képi, festői gondolkodásmódja tükröződik. Nem áll meg a pusztán dekoratív felületkezelésnél, témái többnyire tájképek, városképek, gyakran figurális jelenetek - az „életkép” hagyományának felelevenítői. De sokszor föltűnnek gobelinjein a klasszikus - vagy magán - mitológia világából jött jelenetek is: nimfák és faunok, bohócok és egyéb „csepűrágók” többnyire vidám, üde színekben libbennek be a képzeletbeli környezetbe.

Tabán, 1992.
Színhasználatában az életvidám, tobzódó tiszta színek kavalkádjától, a törtebb árnyalatú, sötétebb, kissé melankolikusabb felé mutat. A kevesebb színre komponált művek megfogalmazásán jól érezhető a rajzos, grafikusi véna. A színeket azonban mindig festői módon kezeli.
Maga festi a fonalakat, s a sötétebb színek mélységét soha nem a fekete adja, hanem sok szín keveréke; így elevenebbek, nem üresednek ki a mély tónusú motívumok sem.
Ez az életmű-keresztmetszet, mely a kiállításon helyet kap, felvillantja Redő mindegyik időszakát, jellegzetes és kedvelt motívumait, lírai és elbeszélő kedvű munkái legjavát.
A kiállítás február 16-ig tekinthető meg a VI., Nagymező u. 8. szám alatt, naponta 11-19 óra között. (M.R.)