Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Csaba, Papp Levente
A lakásvásárlási hitel kockázatai és mellékhatásai

Eladósodni nem jó dolog, ezért alapjában véve minden hitelfelvétel alapos megfontolást igényel. Az aktuálisan hatalmon levõ pártok részben politikai indíttatásból is egymásra licitáltak a lakáshoz jutás feltételeinek kiszélesítésében, így olyan kedvezõ lakáshitel-feltételek alakultak ki, melyek igénybevételét mindenképpen érdemes megfontolni az érintetteknek. Annál is inkább, mivel a jelenlegi kedvezõ feltételek nem biztos, hogy hosszú távon finanszírozhatóak az államkassza számára, szakemberek között egy ideje már szóbeszéd, hogy az MSZP-kormány hamarosan bezárja a kiskapukat, és a 2,75 százalékos kamattal terhelt hitelt csak az elsõ lakást vásárlók vehetik igénybe .


Honfoglalás Fotó: MTI

A lakáshitelpiacon az állami támogatási rendszer eredményez jelenleg kedvezõ, 2,75 és 8 százalék közötti kamatozású állapotot. Az állami kamattámogatás elvileg minden házas vagy gyermekét egyedül nevelõ állampolgár számára jár, azonban a hitelképességet az adott bankok bírálják el, és a kérelmet elutasíthatják. Több kizáró ok is lehet: ilyen például az önerõ vagy a rendszeres havi jövedelem igazolásának hiánya, de számos más jogszabályban elõírt feltételnek is meg kell felelni. A hiteleket használt lakás vásárlása esetén is fel lehet venni, azonban a legkedvezõbb kamat (2,75 százalék plusz kezelési költség) itt nem érvényesíthetõ. Érdemes a hitelfelvételnél nem elszállni az összeggel, mivel a hitel kockázata és mellékhatása az, hogy kamatostul kell visszafizetni, és nemfizetés esetén az ingatlanra került jelzálogjogot a bank érvényesíti. Van olyan konstrukció, ahol „könnyítésként” elõször csak a kamatokat kell visszafizetni, ez azért nem ajánlatos, mivel a jelzálog összege egy forinttal sem csökken mindaddig, míg az összes kamatot ki nem fizettük. A bank kiválasztása is döntõ, hiszen eltérõ a pénzintézetek rugalmassága, és különbség van a kezelési költségek terén is. Az egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító hitelintézet az OTP, bár az ügyintézés itt is rendkívül bürokratikus, mégis talán a leginkább ajánlható. Általánosságban figyelembe kell venni, hogy a hitelkérelem elbírálása és a folyósítás megkezdése jó esetben is két hónapig tart. Ez építkezés esetén a munka megtorpanását jelentheti, lakásvásárlásnál pedig ennyi idõ alatt elkelhet a kiszemelt ingatlan. Persze le lehet elõre kötni a lakást, viszont a bank visszautasíthatja a hitelkérelmet, ezért ha lehet érdemesebb elõleget és nem foglalót fizetni, mivel az elõleg viszszajár akkor is, ha a hitelkérelem nem jár elsõre sikerrel.
A „szocpolt” (lakásépítési kedvezményt) minden arra jogosultnak érdemes felvenni, hiszen ez vissza nem térítendõ állami támogatás a gyermeket nevelõ házaspárok számára. 
A kormányzat választási licitálásában tett ígéretét betartva nem sokkal ugyan, de felemelte a szocpol összegét. Egy gyermek után félmillió, két gyermek után egymillió-hatszázezer, három után kétmillió-hétszázezer forint jár, a további gyermekek plusz kétszázezer forintot hozhatnak az építkezõ vagy új lakást vásárló szülõk zsebébe. Új fejlemény, hogy a kádári idõket felidézendõ a szocpol elõlegbe is felvehetõ. Gyermektelen fiatal házaspár (ha a házastársak egyike sem idõsebb 35 évesnél) egy gyermeket három évre félmillió forintért, két gyermeket hat évre egymilló-hatszázért vállalhat. Ha az idõszak lejár és a vállalás nem teljesül, akkor az összeg kamatostul kedvezményes hitellé alakul át. Egygyermekes házaspár vállalhat második gyermeket, harmadik után azonban nem jár elõlegbe szocpol. Jelzálog itt is rákerül az ingatlanra, és az eladás idõben korlátozva van. 
A lakáshitel-állomány megduplázódását várja számos magyarországi bank a Gazdaság Kutató Intézet felmérése szerint. A szakemberek szerint az ingatlanárak növekedése lassul, leginkább a telekárak, legkevésbé a használt lakások árai emelkednek az idén.
A hitelállomány növekedése neves közgazdászok véleménye szerint nem jó, mivel a használt lakásokra veszik fel a hitelek 60 százalékát, ezzel viszont nem nõnek az állam bevételei, másrészrõl a kamattámogatások nagy terhet jelentenek az államkassza számára. A minõségi lakások száma és ára az átlagosnál jobban fog emelkedni.
A kormány ígérete szerint a jelenlegi feltételek 2004 elõtt nem változnak, a rossz közgazdasági mutatók miatt azonban számos közgazdász indokoltnak tartaná korlátozások bevezetését.