Vissza a tartalomjegyzékhez

Kertész Csilla
A fogadkozások hava

Újabb év, újabb fogadalmak. Számvetés, tervezés, megannyi dicséretes emberi erőfeszítés, amelyre kétségtelenül szükség van - feltéve, hogy nem egy hét alatt akarunk az emberfaj tökéletes mintapéldányaivá válni. 
Az ember úgy gondolkodik magáról, hogy változni és változtatni akar, s mindezt lehetőleg pozitív irányban. Ez nagyon jó tulajdonság, ebből nem szabad kiöregedni, viszont űzöttségből sem szabad elhamarkodott döntéseket hozni. 
Tervezni azonban tudni kell. 

A célokat és a sikereket először is nem árt, ha magunkhoz képest mérjük, erősíti meg Kulifai Mónika pszichológus. Ami a fő: ne elérhetetlen ideálokban gondolkodjunk, hanem olyan hosszú távú célokban, melyek apró, kivitelezhető lépésekre lebontva megvalósíthatóak. Az sem árt, ha rokonokkal, ismerősökkel, sőt szakemberekkel vitatjuk meg elképzeléseinket, s nem ugrunk fejest meggondolatlanul nagy kaliberű elhatározásokba. A tervezéshez idő kell és körültekintés. És tájékozódás és megbeszélés. Megvolt? Akkor következzék a lista elkészítése! 
Listát készíteni azonban - tudni kell. Ez nem egyszemélyes feladat. Céljainkat és azok sorrendiségét lehetőleg egyeztessük közeli hozzátartozóinkkal, ez további nagy előrelépést jelenthet megvalósításuk felé. Ne akarjunk tíz kilót lefogyni egy hónap alatt az egész család kiéheztetésével, inkább tanuljunk meg mértékletetesen és egészségesen táplálkozni, kezdjünk el többet mozogni - mindenki jobban jár. Kevesebb édesség és kevesebb lift, több gyümölcs és több lépcső. Így nem csak lefogyni sikerül hosszabb távon, hanem a súlyunkat is megtartjuk majd, ami ugyebár sokkal fogósabb kérdés. 
Aztán a kitűzött céloknak nem kell feltétlenül egyszerre nekifutni. Mert vannak rövid távú célok (viszszaszereljük a bejárati ajtó kilincsét, ezentúl hajnalban kelünk), vannak középtávú célok (napi tíz perc torna esténként), és vannak hosszú távú célok (ezentúl mindig pontosak, rendesek és karcsúak leszünk). 
Nagy fogadkozási terület az emberi kapcsolatok terepe. Ezentúl mindenkivel jóban leszünk! Kibékülünk! Vannak apró technikák, ilyen a mosolydiplomácia: mielőtt belépünk valahova, öltsünk széles mosolyt, a kedvesség hatékony fegyver ügyünk győzelméhez. Takarítsuk el a havat a mogorva szomszéd háza előtt is, köszönjünk kedvesen annak, aki következetesen kerüli társaságunkat. Meglepő fejleményeknek leszünk tanúi. Ugyanis a pszichológus szerint az emberi kapcsolatokra hatványozottan érvényes az ártatlanság vélelme: részünkről ne adjuk fel a jó viszonyt, míg fehéren-feketén be nem bizonyosodik valaki rosszindulata. Ugyanis rengeteg félreértelmezett helyzetből születik valóban rossz viszony, viszont egyoldalúan is kezdeményezhető a kapcsolat rendezése. Emlékszünk: mosoly, köszönés, hólapátolás. 
Eddig elért eredényeinket lehetőleg pozitívan könyveljük el, és rendre tudatosítsuk magunkban. Bár szeretnénk, de nem bírunk egy órával hamarabb kelni reggelenként? Próbáljunk meg először tíz perccel korábban, aztán megint tíz perccel korábban, s végül csak eljutunk az öt óráig. Az sem árt persze, ha este korábban lefekszünk. S ha nem megy valami, vagy elrontottuk a dolgot, vonjuk le a tanulságokat, legközelebb hasznunkra válhat az értékes tapasztalat.


Tipikus ígéretek

Ősi szokás az újévköszöntő fogadalmak megtevése, s az ezzel kapcsolatos babonák, hiedelmek betartása. Ilyen a gazdagságot jelképező hüvelyesek főzése vagy a házasságot „sürgető” étkezési szokások. 
Sokan tesznek ma is fogadalmakat szilveszter éjjelén, ezek nagy része „titkosított” - ennek egyik előnye, hogy bukás esetén elkerülhető a szégyen.
A mai kor slágertémái közül kiemelkedik a cigaretta, sokan „menetrendszerűen” minden évfordulón megpróbálják elhagyni dohányzási szenvedélyüket. Ennél jóval nagyobb a hagyománya annak a fogadalomnak, mely a mértékletes alkoholfogyasztást vagy akár a teljes absztinenciát fogalmazza meg.
Az egészséges életvezetés és a fogyókúra „bevállalása” leginkább női szokás szilveszter tájékán, bár ma már az orvosok és a divatmagazinok együtt próbálják közvetlenül motiválni mindkét nemnek az ilyen irányú fogadalmak betartását.