Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 6. szám, 2002. február 08

Belpolitika

Szlazsánszky Ferenc
Kövér a Vasvillában

- Van valami probléma, fiam? - Szép, nemesi név. Kár, hogy nem közénk tartozik…


Földvári Katalin
A lufi, amit négy éve fújnak

A közélet bulvárosodásának tanúi lehetünk. Szinte semmi nem mutat arra, hogy a választási kampány napjait éljük, a hírek nemigen kapcsolódnak a politikához. Mintha a média rémülten menekülne a felelősség elől, igyekszik minél ártatlanabb bulvárhírekkel semlegesíteni a híradók mellett még a korábban tartalmas, tényfeltárásra szakosodott műsorokat is. Pedig ahogy mondják: manapság ami nincs a tévében, az nincs is. Kinek jó az, ha nem veszünk tudomást a köz ügyeinek alakulásáról? A jelenség okairól Vásárhelyi Mária médiaszociológust kérdeztük.


Irdatlan nagy pofon az uniótól
Interjú Nagy Tamással, a Centrum Párt egyik vezetőjével

- Legutóbbi beszélgetésünkkor Ön azt mondta, hogy semmilyen pártrelációban nem kíván részt venni, egyszerűen azért, mert a pártok nem érzik, nem érzékelik a vidéki ember gondjait. Ez most merőben megváltozott, mert Nagy Tamás a Centrum Párt egyik prominens képviselőjévé vált. Mi az oka ennek a döntésének?


Erdei L. Tamás
Civil országértékelés

Az évenkénti országértékelésnek akkor lenne értelme, ha azon a civil társadalom véleménye is elhangozhatna - jelentették ki az Otthont Magyarországból Összefogás országértékelő tanácskozásának előadói, melyet egy nappal Orbán Viktor országértékelő beszéde előtt tartottak.


Sebestyén István
Bedarálják A Viktort?

- Jó napot! - Nem mindegy magának, hogy hányszor jövök vissza?!


Orbánt éltetik

„A Nemzeti Kör kifejezi meggyőződését, hogy a modern demokrácia nem nélkülözheti az ösztönző, erőteljes és távlatokban gondolkodó politikai vezetőket. Különösen áll ez a megszilárdulóban levő magyar demokráciára. Ma ilyen kiemelkedő személyiség Orbán Viktor” - írta a Nemzeti Kör a napokban. 


Életmód

Róth I. Zsófia
Mese a barátságról

Jakab Zsolt neve az elmúlt években vált ismertté igen színvonalas és eredeti, gyermekeknek szóló produkciói révén. Az énekes-előadóművész, akinek fellépéseit mindig óriási érdeklődés, no meg vidámság kíséri kicsik és nagyok körében egyaránt, tavaly jelentetett meg hangkazettát Dínóm Dánom címmel a Warner Music gondozásában. Az énekes családapával ezúttal Macska Mese című színdarabjáról beszélgettünk, amely nemsokára látható lesz a Budapest Bábszínházban is. 


Takács Gabriella
Betegség álarcokban

Mindössze hatvan éve ismeretes az orvostudomány történetében, hogy a nyelőcsőbe visszafolyó gyomortartalom miatt károsodhat a nyelőcsövet borító nyálkahártyaréteg, a sav maró hatásának következtében. Hazánkban aránylag gyakori a betegség, a felnőtt lakosság majdnem harmada szenved valamilyen fokú refluxban. A legtöbb embernél a gyomor és a nyelőcső között működik az egyirányú forgalmat biztosító mechanizmus, míg a refluxos betegeknél nem. A reflux betegség néven ismertté vált egészségügyi probléma gyakran jelenik meg különböző „álarcokban”, magát olykor légúti megbetegedésnek álcázva.


Aszalós Szilvia
Egyedülálló nanomotor

Ki gondolná, hogy egy sejtméretű nanomotorral a klónozás folyamata is elősegíthető? Márpedig a Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetének munkatársai egyéves munkájuk eredményeképp egy ilyenfajta „szerkezettel” lepték meg nemrégiben a világot.


Könyvsikerek
Tovább a cikkhez >>>

Túraajánló

Február 16. túravezető: Kun Mariann.


Fókusz

Tihanyi Péter
Az öreg bánya titka
Zarándok János külföldre zarándokol?

Felkerestem Székesfehérváron Zarándok János bányatulajdonost. Több órán keresztül beszélgettünk, amit mondott, hiheto volt és meggyozo. Szimpatikus ember benyomását keltette, de kemény vádakkal illette az Orbán családot. Etikailag megkérdojelezheto lett volna, ha leközlöm. Megkerestem ifjabb Orbán Gyozot is. Fogadott Gánton, két órán keresztül beszélgettünk. Amit mondott, szintén hiheto és meggyozo volt. O is szimpatikus ember benyomását keltette, ugyanakkor mindent cáfolt, amit Zarándok úr mondott. Szabó Józsefet, a Dunaferr volt vezetojét telefonon értem utol az osztrák síparadicsomban. Közlöm mindhármukkal folytatott beszélgetésemet. Nem tisztem, sem feladatom igazságot tenni, még kevésbé igazságot osztani, illetve a vádak között eligazodni. Tegyék meg Önök. Ha tudják. - Kevésbé volt hajlamos a megértésre és a megbocsátásra. A kenyér kérdését is másképpen látta, könnyebben megszabadult azoktól az embereitol, akikre nem volt szüksége. Nem érzett felelosséget a dolgozói iránt. Én meg szinte túlzottan is lágy voltam szociális szempontból. De mondom, ez kezelheto volt mindaddig, amíg a fia miniszterelnök nem lett. Ettol a pillanattól kezdodött az én kiszorításom és lehetetlenné tételem a piacon. A papa hirtelen megkapta a Dunaferr-fék- beszállítások egy részét, ezután elérte, hogy a Dunaferr vezetoi különbözo rafinériákkal, csalásokkal engem mint konkurens beszállítót kiiktassanak, ellehetetlenítsenek. Majd végeztek - egyébként ez még ma is tart - a Dunaferr vezetoivel is. A Dunai Vasmuvet nem tudták megmenteni a Fidesztol. Errol szól ez a történet. 


Tihanyi Péter
Annyit értek a politikához, mint a bátyám a bányászathoz
mondja ifjabb Orbán Győző, a miniszterelnök öccse

- Nézze, a Kende-könyvben leírtaknál rosszabbat mondani már nem lehet rólunk. Persze, ez se semmi. Legszívesebben válasz nélkül hagynám, de ha volt ilyen korrekt, hogy lejött, hogy a másik fél is megszólalhasson, reagálnék egy-két dologra. 


Gazdaság

Kovács Klára
Intézményesített népbutítás zajlik
mondja Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország uniós csatlakozása, hiszen ha minden rendben lesz, 2004-től az EU tagállama leszünk. Addig azonban mind az unióban, mind a csatlakozásra váró országokban számos rázós kérdést kell rendezni. Magyarország esélyeiről, az euró sikereiről, illetve a várható következményekről dr. Inotai Andrást, az MTA Világgazdasági Kutatóintéze-tének igazgatóját kérdeztük. 


Papp Gabriella
Csődcsúcs az USA-ban

Újabb cégbotrány borzolja az amerikai kedélyeket. Az Enron texasi energia-nagykereskedelmi cég csődje után a héten a Global Crossing telekommunikációs vállalat végjátéka vette kezdetét. A két cég bukásában kísértetiesen sok a hasonlóság: jellemző a realitásokat jócskán felülmúló jó hírnév kialakítása a közvélemény előtt, részvényesek erőltetett toborzása, majd a hajó süllyedésekor a bennfentesek részvényeladása, ezrek hoppon maradása. A pikantéria mégis a politika megjelenése az ügyekben.


Márer György, New York
Davos: Nem New York: Igen

Amikor Karl Marx kiagyalta a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelmondatot, eszébe sem ötlött volna, hogy az egyszer ellenkező előjellel fog megvalósulni. Pedig ez történt, hiszen a nemzetközi tőke egyesült a Világgazdasági Fórum nevű szervezetben, amely évről évre összeült a svájci Davosban, hogy megadja az irányvonalat az elkövetkező esztendő tevékenységéhez. Érdekes módon az a Világkereskedelmi Fórum, amely évtizedeken át hűségesen ragaszkodott Davoshoz, most egyszerre helyszínt váltott, és New York városát, de még abban is a patinás és világhírű Waldorf Astoria szállót szemelte ki ez évi értekezletének otthonául. 


Acsai Anikó
Richter-eredmény várakozások felett

Negatívra fordult a trend a világ tőzsdéin az elmúlt héten. Amerikában csökkentek az indexek annak ellenére, hogy a negyedik negyedéves GDP-adat a várt csökkenés helyett 0,2 százalékos növekedést mutatott, és a munkanélküliségi mutató is csökkenést jelzett. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed változatlanul hagyta irányadó kamatlábait, ez megfelel az előzetes elemzői várakozásoknak. 


Háttér

Hack Péter
Minden jobbra fordul

Ugyanazon a napon, amikor Bukarestben Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke „terrorista jellegű szervezetnek” nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök „hazaárulónak” nevezte a szocialista ellenzéket. Az eset két dolgot bizonyít. Egyrészt azt, hogy négy év Fidesz-kormányzás a politikai kultúrában kezdi kiegyenlíteni a különbségeket Magyarország és Románia között. Másrészt azt, hogy tévednek, akik a magyar demokrácia jövőjét Csurkától féltik, holott Orbántól kellene.


Csizmadia Ervin
Látványkampány: célpont az érzelem

Közeledvén a választásokhoz egyre gyakrabban kérdezgetik a politikai elemzőktől, hogy mi újat hozhatnak a 2002-es parlamenti választások. Előállhatnak-e a pártok valami figyelemre méltó újítással, meglepő húzással, avagy épp ellenkezőleg: unalmas, az előző választást ismétlő témák és választásikampány-technikák váltják majd egymást? A válaszom az, hogy a 2002-es választás talán minden eddiginél érdekesebbnek ígérkezik, s nemcsak - egyébként nagyon súlyos - tartalmi, hanem úgynevezett formai kérdések miatt is. Az olvasó talán megbocsátja nekem, ha ezúttal csak érintőlegesen ejtek szót a nagy tartalmi-programcentrikus kérdésekről, és figyelmemet a kampányban alkalmazható marketing-, vizuális és technikai elemekre koncentrálom.


Makki Marie-Rose
Kirekesztő a családpolitika

Az eddigi kormányzatok mindegyikéről elmondható, hogy nem győzte hangsúlyozni családpártiságát, s a különféle választási programok cseppet sem fukarkodtak a családboldogító ígéretekben. Bár a szegénység felszámolása alapvetően nem a szociálpolitika feladata, mindazonáltal az esélyteremtés, a hátrányos helyzet mérséklése, végső soron a széles tömegek gazdasági felemelkedése terén sokkal kiemelkedőbb szerepet kellene kapnia a mindenkori kormányzat munkájában. Különösen igaz ez olyan időszakban, amikor a társadalmi egyenlőtlenségek riasztó méreteket öltenek. Ehelyett ennek a területnek amolyan mostoha szerep jut mindmáig: az intézkedések terén a kiszámíthatatlanság, a finanszírozásban a maradékelv érvényesül. 


Sebestyén István
Magán-titkosszolgálati akció közpénzen

Sem a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, sem Harrach Péter szociális és családügyi miniszternek nem volt tudomása tavaly márciusban arról, hogy egy biztonságtechnikai magáncég megfigyelőrendszert telepít a minisztérium egyik irodájába, és néhány napig megfigyelés alatt tartja azt. Az akcióra Molnár Ilona közigazgatási államtitkár adott megbízást a minisztériumnak helyet adó Lánchíd Irodaház igazgatójának, Várkonyi Endrének, aki az elvégzendő munkára újsághirdetésekből választotta ki az általa megfelelőnek gondolt céget. A cél egy irodai tolvaj leleplezése volt. A minisztérium nemzetbiztonsági ügyekért felelős tisztviselője megkérdőjelezte az eljárás törvényességét, de nem sokkal ezt követően „lefokozták”, néhány napja pedig elbocsátották állásából. 


Csereklyei Márta
Amiről Orwell érvelt

A szeptember 11-i támadás új fejezetet nyitott a személyi azonosítás kérdésében évek óta zajló parázs viták történetében. A személyes szabadságot eleddig mindennél fontosabbnak tartó amerikaiak a terrorcselekmények árnyékában értékrendszerüket újragondolva immáron arra is hajlandók, hogy az idáig szinte minden társadalmi rétegben egyformán heves ellenállást kiváltó, személyi azonosításra használt mikrochipek saját testükbe ültetéséért cserébe némi biztonságot vásároljanak maguknak. 


Hit és értékek

Szabó Ibolya Anna
Feltámadás most

Orvosi kutatások témájává is vált az utóbbi időben a hit és az ima szerepe a különféle pszichikai, sőt fizikai betegségek gyógyításában. Januárban több magyar lapban is megjelent, hogy orvosi körökben „neuroteológusoknak” becézett kutatók összefüggést állapítottak meg az imádkozás és a testben lejátszódó fizikai-idegi folyamatok között. A kereszténység által évezredek óta vallott hit, miszerint Isten gyógyít, úgy tűnik, izgalmas témává vált nemcsak a nemzetközi, hanem immár a magyar kereskedelmi televíziók számára is.


Külpolitika

Bugár Árpád, Pozsony
A státusörvény leránt

Továbbra sem csitul Szlovákiában a státustörvény kapcsán kirobbant vihar, sőt már a törvényhozásig gyűrűzött. Lapzártánkkor is folyik a szlovák parlamentben a magyar státustörvényről szóló, nem kevés érzelemtől és nacionalista felhangoktól sem mentes vita.


Eperjesi Ildikó
A bajor kártya

Orbán Viktor kabinetfőnöke leintette a Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti tudósítóját, aki a kisebbségi kérdést firtatta a héten Budapesten rendezett magyar-német szimpóziumon, melyet a magyar-német partnerségi szerződés aláírásának tizedik évfordulója alkalmából tartottak. A Bundestag német-magyar képviselőcsoportjának elnöke szerint a magyar kormány „kemény hangú leveleket” kap az utóbbi időben Brüsszelből. 


Hechs László
Exportterroristák Arafat szolgálatában

A Ramallahban rekedt palesztin vezető egyértelmű célja, hogy Izraelt az 1967-ben elfoglalt területek, benne Kelet-Jeruzsálem teljes kiürítésére kényszerítse - mégpedig egyoldalúan, anélkül, hogy elkötelezné magát Izrael békéjének és biztonságának garantálására. Jasszer Arafat szeme előtt Libanon példája lebeg, ahonnan Ehud Barak akkori izraeli miniszterelnök - a Hezbollah fegyveres akciói nyomán - egyoldalúan vonta ki csapatait, anélkül, hogy Libanon békét kötött volna vele.


Pátkai Mihály
Káosz Lagosban

Legalább százan vesztették életüket a nigériai Lagosban, ahol bandákba verődött fiatalok négy napon keresztül késekkel, kardokkal és nyilakkal felfegyverkezve terrorizálták a város lakóit. Az etnikai tisztogatásra a tízmilliós Lagosban azt követően került sor, hogy múlt héten a város egyik sűrűn lakott részében ezer ember halálát okozó robbanássorozat történt egy fegyverraktárban.


Karl Pfeifer, Bécs
Haider bocsánatot kér

Amikor éppen két éve Wolfgang Schüssel és Jörg Haider aláírt egy nyilatkozatot, hogy egy olyan Ausztriáért fognak munkálkodni, amelyben nincs idegengyűlölet, antiszemitizmus és rasszizmus, azt hitték, és Európával is azt akarták elhitetni, hogy tartani fogják magukat az ígéretükhöz.


Riport

Somorjai László
Ahol sosincs záróra

„Kedves Vásárlóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy pénztáraink 1 óra 50 perctől 2 óra 15 percig műszakváltás miatt zárva tartanak. Kérjük, hogy vásárlásukat ennek figyelembe vételével tervezzék. Megértésüket köszönjük.”


Sport

Mondovics L. Gábor
Minden készen áll, kezdődhet a játék

Salt Lake Cityben minden készen van. A versenyzők is folyamatosan érkeznek a helyszínre. Az időjárás is jobbra fordult, már nincsenek mínusz huszonöt fokos éjszakák, és nappal is normális téli idő van, mintha a szervezők ezt is így tervezték volna. Magyarul, minden készen áll a pénteki megnyitóra, amit a helyiek nem a véletlenre bíznak, szinte mindennap főpróba van.


Ciao, Baggio

Roberto Baggio nagy álma szertefoszlóban van. Igazából még senki nem tudja biztosan, hogyan dönt majd a labdarúgóklasszis. A most harmincöt éves olasz játékos a múlt héten szenvedett térdsérülést, elszakadtak a térdszalagjai. Megműtötték, és orvosai szerint legjobb esetben is minimum öt hónap kell ahhoz, hogy felépüljön. Ez viszont azt jelenti, hogy a nyári világbajnokságon nem léphet pályára. Nem csak az olasz labdarúgás kedvelői és az itáliai szurkolók remélik, hogy a sportoló időben erősödik meg. 


Négyből három

A negyeddöntők hétvégi fordulóit követően továbbra is érdekeltek vagyunk mind a három vízilabda Európa-kupában. A négy hazai csapat közül egyedül a Ferencváros fiatal gárdája esett ki a LEN-kupából. A zöld-fehérek idegenben szerzett, simán ledolgozhatónak tűnő, csupán egy gólos hátránnyal várták idehaza visszavágóra. A vendégek fegyelmezett védekezése azonban teljesen ledarálta Gyöngyösi András csapatát, 3-8-as vereséget mérve rájuk.


Szabadidő

Kapsza Ágnes
Porba írt példabeszédek

A Soroksár Galériában elénk táruló képek első pillanatra mintha a kora reneszánsz itáliai falfreskókat idéznék, legalábbis amennyiben a festő anonimitásra való törekvését és istenközpontúságát értjük ezalatt. A figurák egyszerű, majdnem naív megfogalmazása, a pasztell színek, a koptatott, szándékosan antikolt felületek nem akarnak másnak, többnek látszani; olyan ízig-vérig európai, keresztény festészetről van szó, amely bizonyos értelemben még görög-római gyökerét is felvállalja.


Kárpáti György
Színvonalas tavalyi filmtermés

Kortünetként a kiszolgáltatottságot kifejező mezítelenség és a természetfölötti - a csoda - visszatérő motívumaira hívta fel a figyelmet a megtekintett magyar filmek kapcsán Koltai Lajos operatőr, a 33. Magyar Filmszemle zsűrielnöke a közel egyhetes esemény díjátadó ünnepségén. A Fehér György, Gyarmathy Lívia rendező, Kövesdi Gábor kritikus és Mezey Katalin író nevével fémjelzett zsűri az év játékfilmjének Fekete Ibolya Chico című alkotását ítélte, a legjobb rendezőnek pedig Kamondi Zoltánt találta Kísértések című filmjéért. Érdekesség, hogy a Chicót már tavaly is jelölték a szemlére, de akkor végül nem mutatták be. A korábban a Bolse Vitát rendező Fekete Ibolya munkája kalandos utazás a dél-amerikai forrongásoktól a magyar rendszerváltáson át a horvát harcokig.


Sokszínű zeller

A mindennapok során az ember könnyen megy el egy érdekes növény mellett. Ez a zeller, melyet a magyar konyhákban többnyire főznek: levesek, mártások és köretek alapanyagaként szolgál. Megoszlanak a vélemények, van aki szereti. Az biztos, hogy a levesben a túladagolt zellernek erős íze van, mondhatnánk azt is: elnyom mindent. A zöldjét is szinte kivétel nélkül csak a folyékony étkek ízesítéséhez használják. 


Színes

Aki nem tolvajnak született

Miután rablás vádjával őrizetbe vették, végre maga Michael Anthone Jacobs is beismerte, hogy - ami azt illeti - nem egy profi tolvaj. „Nem vagyok alkalmas bűnözőnek. Különben is, mindenki, aki csak ismer, egy kedves, jó fej srácnak tart” - mondta. Három rablási kísérlete közül az elsőn, sikerült azért némi készpénzt is eltulajdonítania. A fényes karrier azonban gyorsan derékba tört. 


Lopás a sherwoodi erdőben

Meglopták a sherwoodi erdő emlékparkjába látogató turistákat. A szegények oltalmazójának, gazdagok rémének legendája ma is sok érdeklődőt vonz a városba, ám a napokban Robin Hoodnak követői is akadtak. 


A világ legnagyobb cappuccinója

Ettore Diana olasz csapos világcsúcsot állított fel múlt héten hatalmas üstben felszolgált italával. Diana, akinek már sikerült bekerülnie a Guinness Rekordok Könyvébe óriás teájával és óriás koktéljával, egész nap főzőcskézett Veronában, hogy felülmúlhassa a korábbi rekordot, azt az 1100 liternyi cappuccinót, amit még két Indiana állambeli amerikai csapos főzött.


Nincs többé rossz fog

Amerikai és nyugat-európai kutatók egyaránt azon dolgoznak, hogy vakcinálással vegyék elejét a fogromlásnak. A vakcina célpontja a Streptococcus mutans baktérium, mely azáltal rongálja a fogakat, hogy nagy mennyiségű tejsavat termel, az pedig megtámadja a fogzománcot, továbbá elősegíti a lepedék képződését. 


Hivatásos poétát alkalmaz a brit rendőrség

Munkába állt a világ első hatósági költője a brit Humberside város rendőrségén. Ian McMillan már le is gyártotta első versét, amely arról szól, hogy mit fog tenni rendőrpoétaként az elkövetkező időkben. 


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Mi van a képen?

1. Szerkesztőségünk birtokába jutott titkos dokumentum a kormány űrpajzsprogramjából. 2. Terrorizmusra kiképzett öngyilkos merénylő eb. 3. Lajka kutya unokája a nagyapa babérjaira tör.


DUMA PLÁZA

Csak úgy küzdhetünk bűnözők ellen, ha nem szavazunk rájuk. (Dayton Allen)


Tollhegy

Mi is a nacionalizmus?

A 2002. január 18-án megjelent számban van egy cikk, mellyel sehogy sem tudok megbékélni. A című írásban ugyanis a cikkíró Erdei L. Tamás teljesen félrevitte a dolgot, bár ez nem teljesen az ő hibája, sokkal inkább a kor átka. Mármint az, hogy a nacionalizmus fogalmát abszolút félreértelmezik, és ebből adódóan negatív felhangja lesz, holott a nacionalizmus egy teljesen modern ideológia, ami a nemzetállamok létrejöttével az egyik legtermészetesebb érzéssé vált. Ha történelmi fejlődés alapján vizsgáljuk a nacionalizmust, akkor mindenekelőtt olyan ideológia, amely arra irányul, hogy egy nemzet nemzetállami kereteket teremtsen a maga számára, ezeket erősítse és bővítse. 


Ne engedjük a szellemi nyilvánosházakat

Igazi meglepetéssel olvastam a Hetek február 1-ei számában a Mazsihisz állásfoglalásáról, amelyben kemény hangú kritikával illetik Dávid Ibolyát és az általa vezetett tárcát, megróva őket magatartásuk és törvényalkotásbeli mulasztásaik miatt. ()


A halálkultusz rosszullétet kelt

Lapjuk január 25-ei számában olvastam a című cikket, amelyben írják, hogy a torinói Egyiptom-múzeumból három lányt kórházba kellett szállítani, mert roszszul lett. A cikkből az is kiderül, hogy ez az adott múzeumban már a második eset volt. A tudományos vizsgálatok, amelyek kimutatták, hogy semmilyen káros anyag nem létezik a kiállítás területén, nem teszik semmissé a rosszulléteket.


Családi fasizmus: elkerülhető

Bohács Krisztina című írásához (Hetek, 2002. február 1.) szeretnék gratulálni és néhány gondolatot hozzáfűzni. Az agresszivitás nem születési adottság, tehát nem is kell azt a halálig hordozni. 


Mielőtt a tanúk meghalnak

Bárány László SOA-filmjét (Hetek, 2002. február 1. ) nem volt módomban látni ugyan, de a magyar történelem e gyászos korszakának dokumentum jellegű feldolgozását mindenképp fontosnak tartom, mielőtt még kihalnak a hiteles tanúk. 


Agyarok Háza

Tisztelt Gadó György Úr!  A Hetek című országos közéleti hetilap 3. évfolyamának 39. számában (1999. október 2. ) Ön nyílt levelet intézett Csoóri Sándorhoz, a Magyarok Világszövetsége akkori elnökéhez. E levelében többek között a következőt írta: „…Bary József Emlékiratait - ez a könyv, mint köztudott, a zsidók elleni vérvád jogosultságát hangoztatja”.